Koltay-Kastner Jenő: Olasz-magyar művelődési kapcsolatok - Kincsestár 132. (1941)
I. A magyar törzsszövetség első itáliai kapcsolatai
A pogány kalandozások két nedves bőrrel terítettek le, hogy tűz ne ártson nekik, nekivágtak a lagúnáknak, de Pietro Trón dózse hajói visszavonulásra kényszerítették őket. A főcsapat is kénytelen volt Berengár közben szervezett erősebb serege elől Milano felé visszavonulni, de a Bölcs Leo Taktikájából ismeretes cselvetésekkel addig csalogatták az ellenséget, míg elbizakodottan lakmározó táborán a Brenta mellett rajtaütöttek és tönkreverték. Aztán átkelnek a Pon és a folyó jobbpartján dúlják végig a termékeny síkságot. Ennek a legkorábbi érintkezésnek írásos nyomát találjuk azokban az egykorú vagy közel egykorú olasz kolostori feljegyzésekben és krónikákban, melyek először említik rettegéssel a magyar nevet: az általuk feldúlt nonantulai monostor feljegyzéseiben, Liutprand cremonai püspök Antapodosis-ában, egy mantovai siralmas fohászben és Johannes Diaconus Venetus Chronicon-jában. Ha a Felsőitáliára vonatkozó oklevélgyűjteményekben a 899—904-ig terjedő időre feltűnő űr tátong, annak okát elsősorban eleink pusztításának kell tulajdonítanunk, melynek sok monostor levéltára és iratgyűjteménye esett áldozatul. Azonban már a 904 utáni birtoklevelek folyton megismétlődő hivatkozása arra, hogy a régi adománylevél elpusztult a magyarok dúlásában, inkább csak arra jellemző, hogy szokásba jött minden elkallódott vagy meg sem írott adománylevélért a pogány pusztítást felelőssé tenni. A portyázó sereg mindenütt a római főútvonalakat követve tért sietve haza Arnulf császár halálának hírére. 904-ig azonban a pogány magyarok ismételten visszajönnek Itáliába s különösen Friuli, Feltre és Aquileia városokat pusztítják, de Vicenza, Padova, Bergamo, Verona is sorra kerülnek. Vállalkozásaiknak e több évre terjedő összefüggő huzamossága nagyon indokolttá teszi azt a feltevést, hogy a pannoniai magyar csapatokat a római utak