Gyóni Mátyás: Magyarország és a magyarság a bizánci források tükrében - Magyar-görög tanulmányok 7. (1938)
Bevezetés
BEVEZETÉS A hazai görög filológia életében új korszakot nyitott meg annak az igazságnak az elismerése, hogy a görög filológia feladata nem ér véget a klasszikus kor emlékeinek vizsgálatával, hanem kiterjed a görögség közép- és újkori élet jelenségeinek tanulmányozására is. A hazai egyetemes görög filológia középkori ága, a bizantinológia szükségképpen nemzeti tudománnyá lett, mihelyt művelői a bizánci forrásoknak magyar szempontból való nagy jelentőségét felismerték. A bizánci forrásokban rejlő gazdag magyar vonatkozású anyag értékesítése már megindult. Moravcsik Gyula «A magyar történet bizánci forrásai» (A Magyar Történettudomány Kézikönyve I. kötet 6/b. füzet, Bpest, 1934.) című művében — mely nélkülözhetetlen minden kutató számára, aki a bizantinológiát nemzeti tudományágként műveli — tájékoztatott e történeti anyag értékesítésének eddigi állásáról, továbbá még igen gazdag kiaknázatlan történeti anyagra hívta fel a történészek figyelmét, s ezáltal kidomborította a bizánci forrásoknak a magyar történettudomány szempontjából való fontosságát. Ugyanő felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy a bizánci források nemcsak mint történeti kútfők jelentősek, hanem a magyar föld és a magyar nép jellemzése szempontjából is megérdemlik a tüzetesebb vizsgálatot. A bizánciak tudósításait a magyar föld és a magyar nép jellemzése, tehát a magyarság belső története, nép- és földrajza szempontjából eddig még senki sem vette összefoglalóan vizsgálat alá. Jelen dolgozat célja az, hogy ezt a feladatot a teljes anyag tekintetbe vételével megvalósítsa. A dolgozat kitűzött céljának határozott körvonalazásához szükséges leszögeznünk azt, hogy Magyarországon a történeti Magyarország területét értjük, a magyarság fogalmát pedig kitágítjuk oly értelemben, hogy a tulajdonképpeni magyar nép mellett a történeti Magyarország területén élő többi népet is figyelembe vesszük. A «bizánci» források körét is tágabbra szabjuk , tekintetbe vesszük a forrásokat a szorosabb értelemben vett középgörög koron túl, egészen a XVI. század végéig, és így felhasználunk minden olyan forrást, amely a X. századtól a XVI. századig görögül íródott, így pl. a veszprémvölgyi alapítólevelet és a magyar szent korona feliratait, tehát a kevés számú hazai görög nyelvű forrást i*