Víg Albert: Magyarország iparoktatásának története az utolsó száz évben, különösen 1867 óta (Budapest, 1932)
Harmadik fejezet. A negyvenes évek ipari mozgalmai
A NEGYVENES ÉVEK IPARI MOZGALMAI 181 hogy mely mesterségeknél eddig csak a rajzremek kívántatott meg, mint például a kőmíveseknél, ott a kiviteli remeklés ezután sem fog megkívántatni; továbbá rajzoltatnia, a többi mesterségeknél is, csak azon tárgynak kellend, mely kivitelben fog megkészíttetni. (58. §.) A rajzremeket a remekbizottmány mestertagjai egyike vagy másikánál fogja a remeklő megkészíteni, magát pedig a remekművet azon műhelyekben készítendi meg, amelyben az meg volt rendelve (59. §).« Iparoktatási alapítványt találunk e korban Erdélyben. Dávid Antal Mózes marosvásárhelyi polgár »több nemes székek és megyék táblabírója« négyezer ezüst rénes forintot hagyott egy műipariskola felállítására, melyet Székelyudvarhelyen óhajt. A kilencvenes években Székelyudvarhelyen felállított állami kő- és agyagipari szakiskola a hazafias alapítványnak évi kamataiból műipari irányú rajz és mintázó tanfolyamokat tartott fenn. Pozsonyban a céhek szigorúan megkívánják az inasok iskoláztatását; azt az inast, aki a vasárnapi iskola látogatását nem tudja kellően igazolni, nem szabadítják fel; a mulasztóknak tanidejét három, sőt hat hónappal is meghosszabbítják. — 1850-ben ismétlőiskolát találunk Miskolcon és Deésen, Esztergomban, ahol ez időben, az inasok száma állandóan 200 körül mozog. Az inasnak minden iskolát mulasztott napért egy héttel tovább kell inaskodnia; azt a mestert pedig, aki inasát az ismétlőiskolába nem járatja, olyannak tekintik, »mint aki nem alkalmatos inas tartására« s ezért tőle az inast elveszik és más mesternek . Gálffy Ignác: A miskolci reáliskola története és szervezete. Miskolc, 1885.