Barna Ferdinánd: Kalevala, a finnek nemzeti eposza (1871)
Előszó
MA.GY. AKM)Wu^. .....■ " I NY VT ARA I ELŐSZÓ. Mily nagy fontosságot nem helyeznek még oly európai művelt népek is a népmondák, regék és minden ilynemű néphagyományok összegyűjtésére, melyek a sors azon kivételes kedvezményében részesültek, hogy atyáikról rájok írott emlékek maradtak, felelősleges tán említenem is; tudja azt mindenki, aki csak a hozzánk legközelebbi szomszéd német nemzet irodalomtörténelmében széttekintett. Mennyivel nagyobb mérvben kell tehát ennek állani oly népekről, melyekre az őskorból ily népköltési emlékek nem maradtak, — nem mintha ilyesmivel nem bírtak volna, mert őskorban, a népek boldog ifjusága korszakában nemzet ilyesek nélkül nem volt, hanem egyszerűen azért, mert mostoha körülmények közbejötte miatt elvesztek, akár voltak azok írás által megőrizve, akár pedig mert elvesztek, mielőtt még írásba tétethettek volna. S valóban, midőn az irodalom férfiai, ott ahol ez még lehetséges, a mondái hagyományok összegyűjtésére vállalkoznak, nem is tesznek egyebet, mint utólag teljesítik azt, amit más szerencsésebb körülmények között élt népek egyik vagy másik fia a múltban e részben teljesített, s ha jól sikerülnek, sok tekintetben pótolják is a nyelvemlékeket. Az újabb korban két nevezetesely gyűjtés történt: ezek egyike az a „Kalevala" vagyis a szuomi nép egy részének ajkain egész napjainkig fenmaradt ősrégi énekek, többek által gyűjtve, összefüggő egészszé azonban a gyűjtők legtevékenyebbike, a gyűjtések újból megindítója, s végrehajtója, Lönnrot, Illés által szerkesztve; másika az észt ősi, de csak töredékesen meglévő népénekek, önálló egészszé a meglévő !*