Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
600 III. fejezet. Regény és elbeszélés. 10 éven át szerkesztett Magyarország és a Nagyvilágba, és más lapokba írta, s újabban kivált Az Újságban jelennek meg, így tette híressé 1865 óta »Porzó« írói nevét. Irt több elbeszélést is. Tárcáinak javát 1876-ban adta ki Porzó tárcalevelei (2 köt.) címmel, Greguss Ágost érdekes előszavával a tárcáról, mint irodalmi műfajról, melyet a közönséghez intézett levélnek nevez. Ám ez a meghatározás, mint a legtöbb ilyen definíció, igen szűk. Szorosan véve Ágai nem elbeszélő író, inkább kiváló megfigyelő. Álint humoros író és mint a Borsszem Jankó alapítója, éppen olyan híres nevet szerzett magának, mint a tárcaírás terén. Az aktualitások iránti természetes érzéke okozza, hogy novelláiban is szereti azt az irányrt, melyet verizmusnak neveztek. Általában Flaubert iskolájába járt, mire a csiszolt stílusnak kedvelése is rámutat. Azonban minden verizmusa mellett is nem egyszer téved a legszélsőbb romanticizmusba, amint ezt Magda, A kölcsönvett napsugár, az Igaz történetek (1803) című kötetei meggyőzően bizonyítják. Mint humoristának, számos alakja lett népszerű, különösen a parlagi magyaré Mokányi Berciben, melynek eredetijét Kisfaludy Károlynál találta. Por és hamu (1892) és Új hantok (1906) című köteteiben barátai és jó emberei halálára írt tárcaemlékezéseit gyűjtötte össze, melyek azt bizonyítják, hogy a valódi humor elsősorban mélyen érző szívet kíván. Mint gyermekíró, Forgó bácsi néven szerzett magának népszerűséget. Ezen a néven szerkesztette a Kis Lapot, mely évtizedeken át legkedveltebb olvasmánya volt a gyermekvilágnak. Mint útirajzíró is egyike a legkiválóbbaknak. Üti benyomásait Vízen és szárazon (2 köt. 1895) címen adta ki. Ezeket finom egyéni megfigyyelései és az előadás, a hang újszerűsége teszi érdekes és vonzó olvasmányokká. Legutóbbi műve Utazás Pestről Budapestre 1843—1907. (1908) 26 kedves rajzban azt mutatja be, hogy miféle változásokon ment át a rohamosan fejlődő főváros az utolsó évtizedekben s teszi ezt kedves humorral, érzéssel, szeretettel, sőt a legutolsóban egy álom színezésében tréfásan arról is szól, hogy milyen lesz Budapest a második ezer év végén. Eötvös Károly (sz. 1842 márc. 11-én Mező-Szentgyörgyön) írói működését 1861-ben, tehát még mint tanuló kezdte. Első nagyobb műve, a Nazarénusok története, 1873-ban jelent meg a Pesti Naplóban, a második, Aki örökké bujdosott, a Vasárnapi Újságban jelent meg 1882-ben. Művei összegyűjtve 1901-ben indultak meg Munkái címmel 22 kötetben és a következőket tartalmazzák : Utazás a Balaton körül (I—II.), Aki örökké bujdosott és egyéb elbeszélések, A két ördög vára és egyéb elbeszélések, Magyar alakok, Emlékezések, Gr. Károlyi Gábor följegyzései (I—II), A nazarénusok, A nagy per (I—III), Deák Ferenc és családja (I—II), Tünemények, A nagy év (a forradalomról), Szilágyi és Káldy, A Jókainemzetség, Nagyokról és kicsinyekről, Harc a nemzeti hadseregért, A Bakony (2 köt.), A balatoni utazás vége, Harc az alkotmányért. Ezek a művek, mint látható, csak részben tartoznak határozottan a regény- és elbeszélőirodalom körébe. Szorosan véve Eötvös regénye nem is írt, csak elbeszéléseket. Művei nagyobb részben történelmi, kortörténelmi, politikai s ezzel kapcsolatban elmélkedő, bölcselkedő tartalmúak. A természet folyamatos, kissé terjengő, de rendkívül élvezetes elbeszélő képességgel ajándékozta meg. A szó úgy foly tollából, mintha kedves adomák sorát hallgatnók téli