Fraknói Vilmos: Oklevéltár a magyar királyi kegyuri jog történetéhez (Budapest, 1899)

Bevezetés

BEVEZETÉS. A Magyar Tudományos Akadémia, mikor 1895-ben közrebocsátotta »A magyar királyi kegyúri jog tör­ténete szent Istvántól Mária Teréziáig« czímű mun­kámat, azzal a megbízással tisztelt meg, hogy a mun­kámban feldolgozott, nagyobb jelentőségű és ekkorig kiadatlan történeti emlékeket külön Oklevéltárban tegyem közzé. Késtem ezen megbízás végrehajtásával, mert azzal a reménységgel kecsegtettem magamat, hogy levéltári kutatásaim folyamán sikerülni fog még újabb fontos okiratokra akadnom, a­melyek a királyi kegyúri jog történeti kifejlődésére világosságot árasztani alkal­masak. Ezen reményem nem hiúsult meg teljesen. Az Oklevéltárba több darabot vehettem föl, melyek mun­kám megírásakor nem állottak még rendelkezésemre. Sőt az Oklevéltár nyomatásának ideje alatt Körmen­den a Batthyányi herczegek és Kassán a város levél­tárában hat olyan oklevélnek jöttem nyomára, melye­ket kiváló fontosságuknál fogva e helyen nemcsak közölni, hanem méltatni is szükségesnek látom. Ezekhez még néhány más pótlékot is csatolok. * * * a:

Next