A rovásirás él-e a magyar nép között? A MTA I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés (1903)
Bevezetés
Bevezetés: Dr. Fadrusz János nagyérdemű szobrászunk a „Szilágy“ czímű lap m. évi szeptember 18-iki számában többek közt a következőket írta: „A magyar rovás-írás, ősi kultúránk e vitás kérdése, perdöntő fordulóra ért. Kitudódott, hogy a rovás-írás nemcsak emlékre való, eleven kincse a nemzetnek, hogy még máig is él a magyar nép között és hibátlanul föntartja eleink ősi kultúráját.“ „Classicus tanúim Tar Mihály uram és fia Tar István földmívelők Omoron, a kik ma is írják és róják is.“ „Én ugyan még keveset foglalkoztam e kérdéssel, de már is három nyomát találtam régi írásunknak. Az első volt Kozma Andor barátom, aki elmondta nekem, hogy egy régi szolgálójuk volt, aki sohasem tanulta meg a mai írást, hanem mindent ilyen jegyekkel írt.“ „A másik kettő két huszár főhadnagy volt. Az egyik, látván a Tuhutum-emlék felírását, azt mondta, hogy ezt az írást ő mindig látta a pusztákon bojtároknál, pásztoroknál faragott fanyeleken ; a másik meg egy dánosi családi levéltárt említett nekem, amely nagyon sok rovás-írású dokumentumot őriz.“ „Akik tehát eddig kételkedtek a rovás-írás ősi származásában, azok ugyan nem nagyon mélyen kutatták nyomait, mert rá kellett volna akadniok, amint ráakadt Király Pál, hogy ez az írás még ma is él a magyar népben.“ 1 Újra lenyomtatva a „Magyar Szó“ 1902. szeptember 24. számában. 2 A rovás-írás nem szerencsésen választott szó; a betűrovás jobb lenne. De, úgy látszik, amaz már közkeletűvé vált.1*