Szekfü Gyula: Felelet a számüzött Rákóczi dolgában (Budapest, 1914)
I.
Egy napilap kezdte, a többi folytatta, s ma már szinte az egész magyar sajtó egyértelemmel azon fáradozik, hogy A száműzött Rákóczi ezt munkámat hazaáruló, „Rákóczi-gyalázó“ könyvként tüntesse fel s bélyegezze meg egész Magyarország nagy nyilvánossága előtt. Nem vizsgálom e fáradozás indítóokait. Egyéni véleményemet s érzelmeimet elnyomva, csupán arra szorítkozom, hogy a tények egyszerű közlésével megvilágítsam : bírnak-e valódi alappal a sajtónak könyvem ellen intézett támadásai ? Remélem, hogy — ha könyvemet már nem is, e rövid Feleletet talán el fogják olvasni lelkiismeretes támadóim. I. Lássuk először a legkézzelfoghatóbb vádat. Ellenfeleim fogalmazásában e vád így hangzik: „Rákóczi Párisban voltaképen pinkapénzből élt, mert ugyan XIV. Lajos király bőséges kegyelemkenyeret utalt ki a koldusbotra jutott szánalmas szegény fejedelemnek, azért Rákóczi igazi biztos jövedelme az a 40.000 frank volt, amit a Hotel de Transsylvanie kártyabarlangja hozott neki, melyet ő e pénz szennyes eredetének tudatában vett föl és költött el“. Ezzel szemben megállapítom a következőket: Munkámban (29. s köv. 11.) előadom, hogy Rákóczi vagyoni helyzete mind rosszabbra fordult. XIV. Lajos ugyan királyilag akart róla gondoskodni, lakását fényesen bebútoroztatta, eleinte évi 24.000 tallér pensiót adott neki, majd felemelte ezt még 10.000 tallérral. Utalványt is adott neki a párisi városháza jövedelmeire „mint forrásunk mondja, 200.000 tallér erejéig“. Ez így volt XIV. Lajos életében, bár ekkor is inkább csak papíron. Részletesen jellemzem a XIV. Lajos utolsó éveiben bekövetkezett, többé nem palástolható összeomlását a franczia királyi pénzügyeknek. A királyi család tagjai képtelenül szórták a pénzt, az udvar körül élők óriási pensiókat húztak, úgy hogy az állam-