Mihalik József: A kassai szent Erzsébet-templom 1. r. (1912)

Előszó

ELŐSZÓ. A Magy. Tud. Akadémia Régészeti Bizottsága megtisztelő megbízásából írt jelen monográfia, melynek egy részletét székfoglaló gyanánt a Ma­gy. Tud. Akadémia II. B) osztályának 1910. évi október hó 10-én tartott ülésén mutat­tam be, nem a mostani, az 1878—1904. évek alatt restaurált, illetve legnagyobb részében újjáépített kassai Szent­ Erzsébet székesegyházzal, hanem a régi tem­plommal foglalkozik. Dolgozatom két részre oszlik. Az első rész, a templom építésének és magának a már készen állott templomnak a századok folyamán átélt történetét tárgyaló kötet, nyolcz évi munkának az eredménye. A második rész a templom képzőművészeti méltatását és régi felszerelésének ismertetését s művészettör­téneti magyarázatát fogja nyújtani. Jóllehet a messze földön hírneves kassai­­(nagytemplom) ötödfélszáz éves fennállása alatt ezrekre és ezrekre gyakorolt kitörölhetlen hatást, méltatását a szakirodalomban a XIX. század közepéig hiába keressük. Hervadhatlan érdemű művészettörténészünk, N­enszlmann Imre, «Kassa városának ó-német stilű temp­lomai» czím alatt 1846-ban Pesten megjelent művében foglalkozott legelsőnek a kassaiak remek és magasztos templomával s ettől kezdve 1888-ban bekövet­kezett haláláig állandó törekvése volt, hogy a templom monográfiáját meg­írhassa. Negyvenkét évi iparkodását azonban nem bírta siker koronázni, de hogy szülővárosa híres templomának történetével s annak műemlékeivel úgy­szólván egész életén át őszinte szeretettel s szakadatlanul foglalkozott, annak közzé tett kisebb dolgozatain kívül bizonysága az a tömérdek apró feljegyzés, töredékes tanulmány és szórványos adalék, amiknek terjedelmes kötegét, utolsó akaratához híven, a Felsőmagyarországi Rákóczy-Múzeum őrzi. Miután szakköreinkben s azokon kívül sokan úgy vélik tudni, hogy Henszlmann Imre a kassai Szent­ Erzsébet templom monográfiájának teljesen befejezett, nyomdakész kéziratát hagyta hátra halála után, az igazság s a helyes tájékozódás szempontjából kötelességemnek ismerem e hagyatéknak ide tartozó

Next