Lovassy Sándor: Az ecsedi láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben (1931)
Bevezetés
BEVEZETÉS. A történelem előtti időkben, sőt a történelmi kor elején is az Alföld nagy területeit kényük-kedvükre szerte kalandozó folyók hálózták be és temérdek, kisebb-nagyobb álló víztükör és vízinövényzet lepte mocsár ülte meg. A mocsaras területeken terjedelmes, magastörzsű mocsárerdők buján tenyésztek; tanúi ennek azok a babérctartalmú sárga és vörös agyagrétegek, melyek különösen az Alföld keleti részein figyelhetők meg. A folyókat követve, egész árterületükre terjedőleg az Alföldre nyomult az erdőség, amelyek sokhelyütt még a múlt századokig is fennállottak. Hajdan oly híresek voltak jövedelmezőségükről a tiszamenti tölgyesek, akár csak napjainkig a szlavóniai tölgyerdők. A tiszai sótutajozásnak legfőbb akadályát az alámosott partokról beszakadozó fatörzsek tették. Minthogy az erdő könnyűmagvú fanemeit, minek a nyár, nyír, szil, kőris és fűz, a szél könnyen terjeszti, az erdő a nem vízjárta területekre, sőt a földhátakra is rákerült, annyival is inkább, mert az Alföldön mindenhol megvan az az évi csapadékmennyiség (500—750 m/m.), amely az erdei növényzet létminimumához szükséges. Alföldi homokvidékeinken semmi sem állja útját az erdősödésnek, sőt mai napság éppen alföldi homokterületeinken van a legtöbb síksági és buckaerdő, kevert tölgy- és nyárfaerdők képében. Nem volt meg régente az az erdőtelepülést megakasztó talajszikesedés sem, amely az utolsó két század lecsapoló munkálatai nyomán bőségesen támadt s hajdan a lakosság 1 RAPAICS R.: Az Alföld növény földrajzi jelleme. — Erdészeti Kísérletek, 1918, XX. 45. 1.