Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711 -ig 1. köt. (1922)
Előszó
ELŐSZÓ. A Magyar Tudományos Akadémia gondviselésére bízott Forster-Scitovszky alapítvány szabályzata szerint az alapítvány 10 évi kamatai egészen és osztatlanul egy, a magyar egyháztörténet köréből vett monographia jutalmazására és kiadására fordítandók. — 1906. elején a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága fölhívta tagjai közül Fraknói Vilmost, Fejérpataky Lászlót és Békefi Remiget, mint a magyar történet legkiválóbb ismerőit, hogy javaslatot terjesszenek eléje a kiválasztandó magyar egyháztörténeti monographia ügyében. A kiváló tudós férfiak úgy találták, hogy a nagylelkű alapító szándékát azzal valósítják meg,ha a kamatokat először is a Szent-Ferencz-rend történetének elkészítésére fordíttatják. Mivel pedig én az 1904. és 1905.-ik években a budapesti kir. magyar tudományegyetemen az egyháztörténet tanára voltam és igy a magyar egyháztörténettel hivatásomnál fogva is foglalkoztam, engem szemeltek ki avégre, hogy e nagy munkát végrehajtsam. Így jött létre azon javaslat, hogy a Forster-Scitovszky alapítvány 1905—1914. évi kamata „Szent Ferenczrend története Magyarországon 171 l-iga című mű megírására fordíttassék és azzal alulírott bizassék meg. E javaslatot a Történelmi Bizottság magáévá tette, a Magyar Tudományos Akadémia 1906. márczius 25.-iki nagy gyűlése elé terjesztette és a nagy gyűlés azt elfogadta. Ezzel a Magyar Tudományos Akadémia megadta az első lökést e mű létrejövetelére. Hogy azonban az sikerült, az jórészben Szent Ferencz magyarországi fiainak köszönhető. Ők oly szívességgel, szeretettel nyitották meg levéltáraikat, könyvtáraikat előttem, oly szívességgel segítettek a másolásokban, vagy a többször is lemásolt kéziratok idekölcsönzésében, hogy igazán nagy köszönettel tartozom nekik. Az én sokszoros, másfajta elfoglaltságom mellett az ő segítségük nélkül nem lettem volna képes a rám rótt feladatot teljesíteni.1*