Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Emlékiratok - Magyar irodalmi ritkaságok 33. (1935)
Petőfi Sándor és Etelke
rábbi hízelgők seregét oly mélyen, amily megvetésre csak első ifjúságában képes az érező és elkeseredett kebel... Elvonulni kívántunk mind a ketten, a fővárost örökre elhagyva, falusi magányt keresni, hol nincsen divatvilág, nincs álmosoly és káröröm, hol nem kívánnak az emberek egymásnak ártani, hanem szerényen, munkáján és egyszerűen élnek, — még csak sejtelemmel sem bírva az álnokság és rosszakarat felől... Kimondhatlan vigasztalás, le nem írható üdvösség volt e sötét időben férjem szerelme és gyöngédsége reám nézve. — Mindent megváltoztathatott az élet és világ, — de ő illetetlen és hű, s épen oly forrón ragaszkodó maradt, mint azelőtt volt. Nézeteinket annyival inkább osztotta ő is, mert mindig hajlandó volt sötétebb szempontból fogni fel a világot, — az, hogy falura vonuljunk, az ő gondolata volt, s így ő is, mint mi, Etelkével s anyámmal együtt, csak alig várhatta a tavaszt, mely mindnyájunk óhajtását teljesíteni ígérkezett... Petőfi Sándor velünk együtt örvendett, együtt készült falura, — ideje nagy részét nálunk óhajtotta tölteni, — tervezett férjemmel együtt, — írni szándékoztak mind a ketten, künn, a természet zöld karjai között, s megmutatni a fővárosi világnak, hogy határain túl teremt csak igazán gazdagon a költői kebel ...