Riedl Frigyes: Vörösmarty Mihály élete és művei - Magyar irodalmi ritkaságok 37. (1937)

Előszó

ELŐSZÓ. Az Irodalmi Ritkaságok sorozatában talán némelyek szemében szokatlan feladatra vállal­koztunk, amikor egyszer már kőnyomatos jegy­zet alakjában megjelent Riedl-előadást adunk ki. Mégis hisszük, hogy nem végeztünk fölös­leges munkát. Több, mint három évtizede an­nak, hogy Riedl Frigyes egyete­mi tanszékét elfoglalta s előadásait éppen Vörösmarty mű­veinek fejtegetésével kezdette meg. Csorna Kál­mán e kőnyomatos jegyzete ma már az ér­deklődök számára nehezen hozzáférhető. 1917— 1918-ban Riedl újra Vörösmartyről adott elő. Erről az előadásról csak írásbeli följegyzések vannak. Vajk Béla tanár úr jegyzetei alapján a két előadássorozatot összehasonlítottuk s in­kább csak az adatok csoportosításában talál­tunk némi különbséget, a lényegben nem. Az 1917—18-iki előadásokban Vörösmarty lírájá­nak mindenesetre bővebb méltatását találjuk. Viszont az 1906-iki kőnyomatos jegyzetnek az a körülmény adja meg az értékét, hogy maga

Next