Péterfy Jenő: Péterfy Jenő magyar irodalmi bírálatai - Magyar irodalmi ritkaságok 41. (1938)
Justh Zsigmond: Káprázatok
tozik például írónk pipereskedése — (óh, valóban ritka s jelen esetünkben igen rokonszenves hiúság!) — olvasottságával és sokirányú szellemi érdeklődésével. Valami ebből alakjaiba is átszármazik. Van egy grófnéja, ki koronkinti ideáljaival egész könyvtárt emészt föl. A „belle Mariette“ olvasta Schopenhauert, (nem tudni biztosan, mely kiadást), Stendhalt, Bastiat nemzetgazdaságát stb., egy budapesti „viveur“ és poeta Rosetti Dante bús dalait forgatja. Az utolsó elbeszélésben egy dán ifjú, a szőke Claus,je Zürichben beiratkozik az egyetemre, mert „szüksége van pár történeti adatra“. Ez majd Spencer Hardy Mannel of Buddhism-jára nyit, majd egy ismerősével barátságuk megpecsétléséül Cicero művét, De amititia olvassa. Előfordul az elbeszélésben még Walter Scott, Lamartine, Feuillet, Mistral neve, hogy hamarjában azt idéztem, ami gyorsan eszembe ötlik. Szerzőnk, mint látjuk, szereti a jeles írók társaságát s tágkörű fogékonyságot mutat irántuk. Stendhal mellett Cicero is ott van a listán. S mint a fiatal szerelmes imádottja nevét minden lehető és lehetetlen dologgal egybekapcsolja, ő is minduntalan értékesíti irodalmi reminiszcenciáit, alakjai nagyobb olvasottsága érdekében. De úgy hisszük, a hatásra nézve csalódik. Alakjai becsét akarja ezáltal emelni; talán némely esetben az írói nevek említése által föl kívánja gerjeszteni az olvasóban is azon képzeleteket, melyeket azok őbenne