Péterfy Jenő: Péterfy Jenő magyar irodalmi bírálatai - Magyar irodalmi ritkaságok 41. (1938)
Verus: Száz epigramma
53 nem tapsotokat, de arra jogom van, hogy figyelmeteket kívánjam. Jelen esetünkben azonban a jelige egy kissé „magas hangú“, mert egészben véve ártatlan epigrammákkal van dolgunk, melyek mára számtalanszor „megbökversezett“ emberi gyöngékre vonatkoznak, vagy oly alakokat tesznek nevetségessé, melyeket Lessingből, vagy a római epigrammokból már jól ismerünk. S ez még nem tenne semmit sem; nagyobb baj az, hogy a legtöbbnél az alkalomszerűség zamatja hiányzik, vagy pedig borsóhéjhoz hasonlók, melynek magját már rég kiszedték. Az elmélkedő versecskékből hiányzik az a fordulatos, mintegy természettől rövid mondásokba, gyöngéd, vonzó hasonlatokba kibimbózó ész, mely például Goethe gnómáit olyan széppé, a közhelytől távol állóvá teszi; a csípősebbek pedig lessingi epigrammákhoz hasonlítanak, Lessing élce nélkül. Annyi bizonyos, hogy egyetlenegy margitszigeti szúnyog csípése sajgóbb, mint az egész epigrammatikus méhkasé. Ha Lessing szerint az epigrammi fordulatnak váratlannak, rögtöninek kell lennie; a mi epigrammjaink e követelménynek nem igen felelnek meg. Az első sor után már tudjuk a pointot, sőt még kifejezését is sejtjük. Verusnak még élce is inkább irodalmi reminiszcencia, mint eredeti tehetségféle. — Epigrammatikus erejét legkönnyebben megítélhetni onnan, mikor régibb epigrammokból újakat keletkeztet. Mindenki ismeri Kazinczy epigrammját