Bartha Béla: A magyar pénzügyi jog vázlata - Tudományos zsebkönyvtár 57. (1900)

MACGY. AKADÉMIA­ KÖNYVTÁRA Magyar pénzügyi jog. Bevezetés. 1. §. Az állam és gazdasága. Különösen a magyar állam gazdasága. Ha az emberek egy nagyobb területen, közös főhatalom alatt szervezett társaságban együtt élnek, hogy ez a főhatalom saját lételét biztosítsa, közöttük a rendet fentartsa, s a kebelében élő emberek erkölcsi, szellemi és gazdasági boldogulását elő­mozdítsa: létrejön az állam. Az állami élet az emberiségnek csak magasabb művelődési fokán fejlődik ki. A vadnépek még nem élnek állami szervezetben, sőt ez a szervezet is folyton változik és halad az emberek haladásával. Az újkori állam számtalan feladatához nagyon sok anyagi erő, — ahogy röviden mondani szokták — pénz szükséges. Mily roppant összegekbe kerül a katonaság tartása, mennyi hivatalnok kell az államnak; amellett segélyezi a megyéket, sokszor a községeket is; törvényt, igazságot szolgáltat, gyámo­­lítja az egyházakat, iskolákat, utakat, vasutakat, postát, távírót épít, folyamokat szabályoz stb. A magános ember is csak úgy élhet meg a saját emberségéből, ha megfelelő vagyoni erővel rendel­kezik. Az emberi szükségletek kielégítésére szolgáló eszközöket egyszóval javaknak nevezzük. A javak termelése, kezelése, forgatása és fogyasztása együtt: gazdálkodás. Az államot sok tekintetben nagy arányú emberhez lehet hasonlítni. Temérdek feladatát ez is csak úgy oldhatja meg, mint az egyes ember, tehát gazdál­kodnia kell. Az állam is termeli, kezeli, forgatja s felhasználja a javakat. Ez az állami gazdál­kodás , mindazok az eszközök, módok és viszonyok. 1*

Next