Kürschák József: Az utolsó száz év a matematika történetéből Magyarországon (1926)
Ha a magyar matematikus visszanéz arra az évszázadra, mely a Magyar Tudományos Akadémiának alapításától napjainkig eltelt, akkor annak elején mint ragyogó kettős csillag lobog fel neki Bolyai Farkasnak és fiának, Jánosnak képe. Két elválaszthatatlan alak. A fiúnak remekműve tette nevüket a matematikában örökre felejthetetlenné ; de ha János figyelmét nem tereli mélyen gondolkodó atyja korán a tudomány alapjaira, akkor aligha jön létre annak merész alkotása. Bolyai Farkas főműve a Marosvásárhelyt 1832—33-ban két kötetben névtelenül megjelent Ventamen iuventutem studiosam in elementa matheseos . . . introducendi». A szerzőnek alaposságra és önállóságra irányuló törekvését a nagy Gauss is elismerte. Nem egy alapvető kérdésnek férkőzött közelébe ; fontosságukat és megoldásuk nehézségeit felismerte, bár kielégítő megoldásuk nem sikerült neki. Különösen kiemelendők a halmazelméletre és a geometria alapjaira vonatkozó kísérletei: az előbbiekkel Cantor-nak, az utóbbiakkal saját halhatatlan fiának volt előfutára. Említendők továbbá a végszerűen egyenlő területekre vonatkozó vizsgálatai, melyek később többeket indítottak e tárggyal való foglalkozásra. Azon problémák közül, melyekkel Bolyai Farkas foglalkozott, a parallelák elmélete érdekelte őt legjobban. A tapasztalat azt látszik mutatni, hogy egy adott egyeneshez bármely kívüle felvett ponton keresztül egy és csak egy vele párhuzamos egyenest vonhatunk. Euklides ezt, bár más fogalmazásban, mint axiómát vagy posztulátumot fogadta el. De a matematikusok mindig érezték, hogy e