Jendrassik Jenő: A magától sorakoztató eső-myographium és alkalmazásának vázlata (1881)

1. §. Bevezetés

BEVEZETÉS. Mai álláspontján az élettan feladatának tartja a szervezeti tünemények elemzésénél az okozatos tényezők lánczolatát azon végső tényezőkig elkövetni, melyeket mint a testvilági tünemények változatlan törvényszerű okozóit a természettan és vegytan eddig felismerni taní­tott. Ily irányú törekvése mellett az élettan csak a szervezetek által képezett vizsgálati tár­gyainak köre által külön határolt egyik ágazatát képezi azon egyetemes physikának, melynek az összes testvilágra szóló sarkalatos törvényei érvényességekre nézve kivételt nem tűrnek a testek ama szűkebb körében sem. Azon még elég kevés tárgy között, melyek az előmunkálatok elégségesen előhaladt volta szerint, az élettan körében már ez idő szerint is tüzetes physikai elemzésre alkalmasak, tartozik az izom is, mely a villamossági, a hő- és vegytani erő nyilvánulatai kíséretében és kapcsában kifelé gyakorolt mechanikai hatására nézve, a tisztán természettani taglalást nem­csak követeli, hanem azt egyszersmind, bizonyos határig legalább, meg is engedi, a­mennyiben ezen erőhatások többnyire úgy nagyságukra, valamint időszerinti lefolyásukra nézve immár kisebb-nagyobb pontossággal meghatározhatók. Különösen azon alakváltozások, melyek által az izom mechanikai hatásait fejti ki, megengedik a mérés oly pontos végbevitelét, mint azt az exact physikai vizsgálat első feltételképen megköveteli. Azonban valamint a természettani törvények levezetése és megállapítása a nem szer­ves testek physikája, pl. a fény-, hő- vagy hang­tan körében, nem lehetséges közvetlenül a tényezők esetleges kombinácziója szerint nyilvánuló összetett tüneményeken, hanem szükséges, hogy előbb maguk e tünemények lehetőleg a legelementárisabb alakjaikra szétbontassanak ;• szintúgy nem engedik meg az összeműködő tényezőknek és ezek törvényeinek megállapítását azon alakváltozások sem, melyeket az izom elszenved, mialatt akár a szervezet szőkébb ház­tartásában annak saját határain belül, akár pedig a különféle származású indítatok folytán ugyanannak környezete irányában szolgálatot tesz, hanem szükséges itt is, hogy az izom alakváltozása mindenekelőtt azon legegyszerűbb alakjában vétessék vizsgálat alá, melynél az mint u. n. egyszerű rángás, kísérleti eljárás útján előidézhető; az egyszerű rángás lévén az izomnak azon alakváltozása, mely az összeműködő tényezők lehetőleg legegyszerűbb összecso­­portosulásának, egyszersmind a tényezőknek külön-külön eszközölhető módosítása szerint foko­zatosan nagyságára és időszerinti lefolyására nézve változtatható eredményekép jelenkezik. A rángásra, mint az összehúzódás e legegyszerűbb alakjára nézve pedig már­is egy sarkalatos tény, minden kétséget teljesen kizáró módon meg van állapítva. M. T. AKAD. III. OSZTÁLYÁNAK KÜLÖN KIADVÁNYA. 1881. ,III

Next