Kritika 2. (1964)
1964 / 1. szám - Miklós Pál: Válság vagy változás?
MIKLÓS PÁL Válság vagy változás? Közművelődésünkben ma a művészetek közül az irodalom foglalja el a főhelyet. Az iskolában egyedül az irodalom ismeretét tanítjuk alaposabban, a Magyar Tudományos Akadémiától a könyvkiadáson át az időszaki sajtóig minden fórumon vezető helyet foglal el az irodalom. „Az irodalmi ízlés és igény alakításával törődik az állam a legtöbbet” — állapította meg cikkében Mesterházi is (Az ízlésről, Kritika 3.). Az irodalom hivatalos rangja ma tehát még magas. Legalább annak látszik. Ha közelebbről szemügyre vesszük a közművelődés különféle területein betöltött szerepét, némileg módosítani kell ezt a megállapítást. Az iskolában ma már jóval kevesebb hely jut az irodalomnak, mint akár ötven esztendővel ezelőtt is. Előbb a természettudományos műveltség fokozódó követelményei szorították le egykori trónusáról, a közelmúltban pedig a politechnikai oktatás által támasztott újabb igények miatt kellett ismét szerényebb helyre vonulnia, s ma az irodalom már viszonylag kis helyet foglal el a középiskolai oktatásban a maga heti 3-4 órájával. A többi művészetekhez viszonyítva még mindig nagy megbecsülést élvez, hiszen a középiskolában a tömörnek szánt (és felületesnek bizonyult) művészettörténeti tájékoztatáson kívül sem a zenével, sem a színház és a film művészetével nem foglalkoznak érdemben. (A filmművészeti tájékoztatásra szánt évi 5-6 óra, amelyet egyébként az irodalomtanításban kell beleszorítani, gyakorlatilag a semmivel egyenlő.) A Magyar Tudományos Akadémián ugyan a megtisztelő hely, az első osztály ma is a nyelv- és irodalomtudományoké, a tendencia azonban itt is azt mutatja, hogy az irodalomtudomány, amelynek a művelésére alapították egykor az Akadémiát, egyre kisebb helyet foglal el, akár a természettudományi osztályok számát és létszámát nézzük, akár az osztályok költségvetését hasonlítjuk össze, mindenütt azt találjuk, hogy az irodalom inkább hagyományos megtiszteltetésben, mint gyakorlati megbecsülésben részesül. De itt is az a helyzet, hogy míg más tudományokhoz való viszonyában szerepe csökken, a többi művészettel szemben még mindig előnyös helyzetben van: a zenetudomány és a színháztudomány a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályhoz tartozik, a filmtudománynak nincsen képviselője az Akadémián; a művészettörténeti tudományok viszont a II. osztályhoz tartoznak, ahol a történettudományé a vezető hely. Könyvkiadásunkban ugyan a szépirodalmi művek példányszáma magasabb, mint a szakmai, ismeretterjesztő és tudományos könyveké együttesen, viszont a tankönyvek példányszáma magasabb a szépirodaloménál. A művek száma pedig a szakmai könyveknél és a tankönyveknél magasabb, mint az irodalomnál Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon olvassák-e ezeket a könyveket, akkor nagyon nehéz megbízható adatokhoz jutni. Tanulságos adat már akad: legnagyobb országos könyvtáraink között az Egyetemi Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár olvasóinak a száma nem éri el az Országos Műszaki Könyvtár olvasóinak számát — pedig valószínű, hogy amazokban sem csak szépirodalmat olvasnak. Arra vonatkozólag, hogy szépirodalmat hányan olvasnak rendszeresen hazánkban, legfeljebb óvatos becslések állnak rendelkezésünkre. Eszerint hazánk lakosságának legfeljebb 10-20%-a olvas rendszeresen. Tanulságos összehasonlításul szolgálhatnak viszont időszaki lapjaink adatai: az átlagos példányszám tekintetében az Élet és Irodalom az utolsóelőtti helyen áll a maga 19 ezrével, s nemcsak a Rádiótechnika és a Népszerű Technika előzi .