Kritika 2. (1964)
1964 / 12. szám - KRITIKA - IRODALOMTUDOMÁNY - Czine Mihály: Krúdy emlékkönyv
Krúdy emlékkönyv /Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1964. Gyűjtötte és írta: Tóbiás Áron) Krúdy-album jelent meg nemrégen, a Szabó Ervin Könyvtár kiadásában. A méltatás „summáját” végbre szokták hagyni, most azért vennénk előre, mert a Szabó Ervin Könyvtárnak ez a kiadványa is alighanem a könyvritkaságok közé fog tartozni, éppoly úttörő jelentőségű, mint a nemzetközi visszhangot kiváltó Tolsztoj Emlékkönyv. Emlékkönyv ez is, de új értelmezésben: memoár és regény, líra és történelem, filológia és erkölcsrajzötvöződik benne. Krúdyról szól, a művészetről és arról a világról, amelyben Krúdy élt, a Ferenc József-i Magyarországról és az 1920-as évekről, vidéki udvarházakról, óbudai kiskocsmákról, lóversenyekről, bálokról és temetésekről; mindenről, amerre Krúdy Gyula megfordult, és amit csak láthatott. Krúdy sok helyt járt és sok mindent látott: aligalig ismerünk írót, aki annyi mindent jegyzett volna fel a korabeli tájakról és emberekről. Az irodalomtörténet a legnagyobbak közt méltatja — romantikust, realistát, bravúros cigányprímást és Proust művészi rokonát egyként látták benne, s az élete majd olyan rejtélyes, mint a művészete. Az őseié is. Apai nagyapja Komáromot védte Klapka adjutánsaként, aztán egy markotányosnővel tért haza Nyíregyházára, apai nagybátyja Világos után gerillacsapatot szervezett, s betyárként ki-kicsapott az Ipolyság erdőiből. . . Apja élettársul egy malterhordólányt választott. Ő maga már serdülő korában „rendhagyónak” látszik, és sohasem állt be „a kutyabőrkesztyűs dzsentrik” menetébe. Csakis író akart lenni és semmi más”. Hotelekben meg kakasos házakban volt szállása, lóversenyek, kártyacsaták és párbajok fűződtek a nevéhez, és szerelmek, mindenféle változatban. Egy időben a „pesti utcák grófjaként” tisztelték. Azután jöttek az őszi napok. A forradalmak bukása után már nem volt olyan népszerű. A szerkesztők meg-megvárakoztatják, szervezete kopik, halottaságya mellett gyertya ég. A villanyt kikapcsolták, mert nem tudott fizetni. Lakását már korábban felmondták. De a temetése megint „stílszerű”: rengetegen állják körül a sírját, megyéjebeli dzsentri urak és pesti pincérek, zsokék, hullámosok és hervadó nők, s a nyíregyházi Sárai Elemér bandája hozza búcsúztatóul a kedves nótáját: Viszik a menyasszony selyemágyát. 1933-ban halt meg, 55 esztendős korában. Legjobb ismerői szerint mintegy 140 kötetnyit írt eddig, szinte többet, mint Jókai. Mikor dolgozott? Kártyázni, lóversenyezni, párbajozni, nőkkel foglalkozni - s a magyar irodalom legfinomabb csipkéit verni - miként lehet? Rejtély volt eddig. A Krúdyemlékkönyvből most már világos: az éjszakai élet adta meg neki az alkotáshoz szükséges ózondús légkört. Bohémsága is lázadás volt, függetlenedés osztályától, kötöttségektől, az írás érdekében. Feljegyezték: a Petőfi Társaságba még 1923-ban sem ment el, pedig már 1913-ban beválasztották — de egy cigánylakodalomra a leányát is elvitte. Korának társadalmi szokásai nem kötötték, a családi élet szertartásai sem, a bort, a kártyát, a nő szenvedélyét is az írás alá rendelte. Nem volt duhaj, az emlékezések megírják, hogy a mások duhajságát sem szívelhette, s hogy többnyire csendesen üldögélt szomorú mosollyal, hajtott fejjel, szótlanul. Sokszor éppen azt a két-három órányi magányt szerezte meg kiskocsmák asztalánál, amelyre, hogy írni tudjon, naponta szüksége volt. Néha hetekre, sőt hónapokra eltűnt a pesti éjszakából, s napi 12 órán keresztül rótta az apró, lila betűket. A Krúdy-album nem szokásos emlékkönyv. Krúdy életével a kor szövevényeibe világít, a régi Szabolcs, a süllyedő dzsentri, s különösen Pest forgatagos életébe. Címül is azt írta: Krúdy világa. Az álmodozó és a realista Krúdy világát mutatja be — a könyv első borítólapját Szabó Vladimir reliffe díszíti, az álmodozó Krúdyról, a hátsó fedőlap a reális dolgok iránt érdeklődő Krúdy képét mutatja - korabeli cikkek, tanulmányok, levelek, emlékezések és késői beszélgetések alapján. Nem időrendben persze az időrend Krúdy műveiben is felbomlott, hanem a forgószínpad körmozgásához hasonlóan: „hat ciklusban hatszor mozdul a kép Krúdyról és koráról, hatféle műfaj kosztümjében kel életre a korabeli színjáték.” Először családi tükörben, aztán a költők tisztelgésében, korabeli írásokban, majd a levelesláda kincseiben villan az arc, és a tanulmányok tükrében - végül a kései beszélgetések - mintegy ötven művész és kisember szóbeli emlékezése „terít életmozaikokból életrajzszerű elbeszélésköpenyeget az író köré.” Ez a kompozíció, emlékkönyvben, a szerkesztő Tóbiás Áron szerencsés leleménye. Az emlékkönyv legtöbbjét életrajzi, időrendi vagy gondolatkörök szerint szerkesztették. A Krúdy-emlékkönyvet azonban aligha lehetett volna pusztán Krúdy életrajza fonalán megszerkeszteni. Az anyag bőséges volt - a szertelen bohémnek ismert Krúdy minden feljegyzést, cetlit, fogalmazványt ejtett, őrizte a hozzá írt leveleket -, az élete azonban különös ritmussal haladt: egy-egy időből rengeteg minden kívánkozott emlékkönyvbe, más esztendőkből, sőt évtizedről szinte semmi. A róla szóló emlékezések időrendbe szedése se hozott volna jobb eredményt, a gondolatkörök szerinti rendezésre pedig nem is gondolhatott a szerkesztő. Ügyes fogással hat „forgószínpadra” IRODALOMTUDOMÁNY