Kritika 3. (1965)

1965 / 2. szám - KRITIKA

Thália pártfogoltjai (Csurka István: Szájhős; Vígszínház;­­ Thália Kaba­ré; Thália Színház.) Thalia, mint a görög hitregéből tudjuk, a köny­­nyedebb drámai műfajok múzsája volt. A tragédia komor dallamait Melpomené énekelte. Beszámolónk ezúttal Thalia két pártfogoltjának megjelenéséről szól a magyar színpadon. Egy szabályos vígjátékról, melyet a Vígszínház, és egy kabaré-estről, melyet a Thália Színház mutatott be. Csurka István, a Szájhős szerzője mint prózaíró már jó nevet szerzett. Novelláinak legfőbb mesterség­beli erénye a plasztikus alakteremtés, emberi erénye az erkölcsi bátorság. E két tulajdonsága fokozott mértékben érvényesülhet a színpadon, amely jól meg­rajzolt jellemeket igényel és erkölcsi kérdések meg­tárgyalására különösen alkalmas. És Csurka István­nak minden adottsága megvan arra, hogy jelentősét alkosson a színpad számára. Hajlékonyan kezeli a szót, erőltetettség nélkül ír bőven ömlő, szép magyar nyelven. Ismeri a dialógus-építés fortélyait, a szín­padi hatáskeltés eszközeit, noha igényesen, takaréko­san bánik velük. Amit elér, a szavak és jellemek útján, az erkölcs igazságával akarja elérni. Csínján bánik még az erotikával is. Szándéka dicséretes és tiszteletreméltó. Témáját társadalmi aspektusból kezeli és irodalmi eszközökkel mutatja be. A fel­vonultatott típusok egyénítésükben is, társadalmi létük szempontjából is hitelesek, vagyis elhihetők. A darabnak négy főszereplője van, akiknek alakját Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Földi Teri és a cím­szereplő Pálos György igen magas színvonalon jele­níti meg. Az apa és az anya a kizsákmányoló osztály­hoz tartozott és morálisan, érzületileg oda tartozik ma is. Leányuk belsőleg tulajdonképpen már akkor eltávolodott tőlük, mikor szerelemből ment férjhez olyan valakihez, akit a szülők csak „jó káderlapja” miatt fogadtak be a családba. A férj nem sok vizet zavart sem akkor, sem később. Nem volt szava sem otthon, sem a munkahelyén. Az ötvenes évek első felében megszokta az engedelmeskedést, később pedig rájött, hogy ez a kényelmesebb. Idővel ki­halt belőle minden aktivitás, már csak „a száját jártatja”. Ahogy megjelenik előttük, kezdettől fogva keserű kiábrándultságban és erkölcsi önmarcangolás­­ban tetszeleg, de tenni nem tud semmit. S amikor — rajta kívül álló okból — a mérleg nyelve végül is az igazság felé billen, apósának felelnie kell piszkos anyagi ügyeiért és a család a szájhőst most már apósa érdekében akarja aktivizálni, még ,,nem”-et sem mond, csak elindul „egy új, egy minden eddiginél hatalmasabb idegösszeomlás felé”. Továbbra sem veti bele magát — most már felszabadultan — az alkotó életbe, hanem még elszántabb passzivitásba készül menekülni. A darab tehát statikus alapszerkezetű. Jellemei állandóak, nem változók, cselekménye pedig csekély. A szerző a mintát a klasszikus jellemvígjátékokról vette. Ezt mutatja darabjának a címe is: Szájhős - azaz egy tulajdonság, egy jellemvonás, mely az egész emberi egyéniséget megszabja, mint a fösvény­ség, az embergyűlölet, a hipocondria, a hazudozás. S e jellemvonást - klasszikus mintái szerint - nem absztraktul mutatja be, hanem társadalmi viszony­latokban konkretizálva. A szájhős egyúttal férj és vő, foglalkozással rendelkezik, van főnöke és munka­társa, állampolgár, s mindezekben a vonatkozások­ban meg is jelenik előttünk. Mégis bizonyos egy­hangúsággal jelenik meg, ami a darab folyamán fokozódik. Pedig a helyzetek eléggé sűrűn váltakoz­nak, a személyek elég sokat mozognak a színpadon. A darab „sebezhető pontját”, úgy gondolom, a fő­hős passzivitásában kell keresnünk. A darabnak „nyílt” konfliktusa nincs. A szájhős nem harcol senki ellen, sem ő ellene nem harcol senki. Nem is veszik komolyan. A fösvényt egész családja támadja, s ő viszont támad és védekezik. Az embergyűlölő kísérletet tesz arra, hogy magá­hoz kösse egyetlen szerelmét. A képzelt beteg inkább agresszív, mint visszahúzódó. Goldoni hazugja elő­nyös házasságot tervez. A szájhős csak moralizál, azaz belső konfliktusával foglalkozik. De ahhoz, hogy ezzel esztétikailag kielégítsen, nem elég mély. Lehet, az író erkölcsi ítéletének szigorúságát kí­vánta fokozni azzal, hogy hősét felületesnek alkotta meg. De mivel ennek következtében nem tudta fel­tárni — még vígjátéki intenzitással sem — az alak­ban rejlő tragikus lehetőségeket, hősének alapjában véve tragikus hasadtságát, a darab sem juthatott el egészen arra az írói fokra, amelyre a szerző tehetsége szerint el kellett volna jutnia. * A Thália kabaré kellemes estét szerez a közönség­nek, amely a színházat minden alkalommal zsúfolá­sig megtölti. De „zsúfolt” a színpad is: ötletekkel van tele. Ez a „könnyű” műfaj ugyancsak nem könnyű, ha igényes. Nincsenek „pihenői” nincsenek „szünetei”, szakadatlanul sziporkáznia kell, mint a tűzijátéknak. Nem tűr meg egy perc lanyhaságot sem, nem a gépezetnek egyetlen percnyi üresjára­tot. A kabarénak állandóan szórakoztatnia, szaka­datlanul foglalkoztatnia kell a közönséget, amely türelmetlenebb, mint bármely más színházi elő­adásé, hiszen azért ment kabaréba, hogy alaposan szórakoztassák. A Thália Színház alkalmi vállalkozása ebből a szempontból minden igényt kielégít. A műfaji fel­adatok egyenletes betöltését biztosítja Kellér Dezső SZÍNHÁZ 56

Next