Kritika 3. (1965)
1965 / 2. szám - KRITIKA
Thália pártfogoltjai (Csurka István: Szájhős; Vígszínház; Thália Kabaré; Thália Színház.) Thalia, mint a görög hitregéből tudjuk, a könynyedebb drámai műfajok múzsája volt. A tragédia komor dallamait Melpomené énekelte. Beszámolónk ezúttal Thalia két pártfogoltjának megjelenéséről szól a magyar színpadon. Egy szabályos vígjátékról, melyet a Vígszínház, és egy kabaré-estről, melyet a Thália Színház mutatott be. Csurka István, a Szájhős szerzője mint prózaíró már jó nevet szerzett. Novelláinak legfőbb mesterségbeli erénye a plasztikus alakteremtés, emberi erénye az erkölcsi bátorság. E két tulajdonsága fokozott mértékben érvényesülhet a színpadon, amely jól megrajzolt jellemeket igényel és erkölcsi kérdések megtárgyalására különösen alkalmas. És Csurka Istvánnak minden adottsága megvan arra, hogy jelentősét alkosson a színpad számára. Hajlékonyan kezeli a szót, erőltetettség nélkül ír bőven ömlő, szép magyar nyelven. Ismeri a dialógus-építés fortélyait, a színpadi hatáskeltés eszközeit, noha igényesen, takarékosan bánik velük. Amit elér, a szavak és jellemek útján, az erkölcs igazságával akarja elérni. Csínján bánik még az erotikával is. Szándéka dicséretes és tiszteletreméltó. Témáját társadalmi aspektusból kezeli és irodalmi eszközökkel mutatja be. A felvonultatott típusok egyénítésükben is, társadalmi létük szempontjából is hitelesek, vagyis elhihetők. A darabnak négy főszereplője van, akiknek alakját Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Földi Teri és a címszereplő Pálos György igen magas színvonalon jeleníti meg. Az apa és az anya a kizsákmányoló osztályhoz tartozott és morálisan, érzületileg oda tartozik ma is. Leányuk belsőleg tulajdonképpen már akkor eltávolodott tőlük, mikor szerelemből ment férjhez olyan valakihez, akit a szülők csak „jó káderlapja” miatt fogadtak be a családba. A férj nem sok vizet zavart sem akkor, sem később. Nem volt szava sem otthon, sem a munkahelyén. Az ötvenes évek első felében megszokta az engedelmeskedést, később pedig rájött, hogy ez a kényelmesebb. Idővel kihalt belőle minden aktivitás, már csak „a száját jártatja”. Ahogy megjelenik előttük, kezdettől fogva keserű kiábrándultságban és erkölcsi önmarcangolásban tetszeleg, de tenni nem tud semmit. S amikor — rajta kívül álló okból — a mérleg nyelve végül is az igazság felé billen, apósának felelnie kell piszkos anyagi ügyeiért és a család a szájhőst most már apósa érdekében akarja aktivizálni, még ,,nem”-et sem mond, csak elindul „egy új, egy minden eddiginél hatalmasabb idegösszeomlás felé”. Továbbra sem veti bele magát — most már felszabadultan — az alkotó életbe, hanem még elszántabb passzivitásba készül menekülni. A darab tehát statikus alapszerkezetű. Jellemei állandóak, nem változók, cselekménye pedig csekély. A szerző a mintát a klasszikus jellemvígjátékokról vette. Ezt mutatja darabjának a címe is: Szájhős - azaz egy tulajdonság, egy jellemvonás, mely az egész emberi egyéniséget megszabja, mint a fösvénység, az embergyűlölet, a hipocondria, a hazudozás. S e jellemvonást - klasszikus mintái szerint - nem absztraktul mutatja be, hanem társadalmi viszonylatokban konkretizálva. A szájhős egyúttal férj és vő, foglalkozással rendelkezik, van főnöke és munkatársa, állampolgár, s mindezekben a vonatkozásokban meg is jelenik előttünk. Mégis bizonyos egyhangúsággal jelenik meg, ami a darab folyamán fokozódik. Pedig a helyzetek eléggé sűrűn váltakoznak, a személyek elég sokat mozognak a színpadon. A darab „sebezhető pontját”, úgy gondolom, a főhős passzivitásában kell keresnünk. A darabnak „nyílt” konfliktusa nincs. A szájhős nem harcol senki ellen, sem ő ellene nem harcol senki. Nem is veszik komolyan. A fösvényt egész családja támadja, s ő viszont támad és védekezik. Az embergyűlölő kísérletet tesz arra, hogy magához kösse egyetlen szerelmét. A képzelt beteg inkább agresszív, mint visszahúzódó. Goldoni hazugja előnyös házasságot tervez. A szájhős csak moralizál, azaz belső konfliktusával foglalkozik. De ahhoz, hogy ezzel esztétikailag kielégítsen, nem elég mély. Lehet, az író erkölcsi ítéletének szigorúságát kívánta fokozni azzal, hogy hősét felületesnek alkotta meg. De mivel ennek következtében nem tudta feltárni — még vígjátéki intenzitással sem — az alakban rejlő tragikus lehetőségeket, hősének alapjában véve tragikus hasadtságát, a darab sem juthatott el egészen arra az írói fokra, amelyre a szerző tehetsége szerint el kellett volna jutnia. * A Thália kabaré kellemes estét szerez a közönségnek, amely a színházat minden alkalommal zsúfolásig megtölti. De „zsúfolt” a színpad is: ötletekkel van tele. Ez a „könnyű” műfaj ugyancsak nem könnyű, ha igényes. Nincsenek „pihenői” nincsenek „szünetei”, szakadatlanul sziporkáznia kell, mint a tűzijátéknak. Nem tűr meg egy perc lanyhaságot sem, nem a gépezetnek egyetlen percnyi üresjáratot. A kabarénak állandóan szórakoztatnia, szakadatlanul foglalkoztatnia kell a közönséget, amely türelmetlenebb, mint bármely más színházi előadásé, hiszen azért ment kabaréba, hogy alaposan szórakoztassák. A Thália Színház alkalmi vállalkozása ebből a szempontból minden igényt kielégít. A műfaji feladatok egyenletes betöltését biztosítja Kellér Dezső SZÍNHÁZ 56