Kritika 4. (1966)

1966 / 10. szám - Hankiss Elemér: József Attila komplex képei (Mérhető-e a vers hatásának intenzitása?)

irodalomtörténet és az irodalomelmélet lassacskán már az egyetlen olyan társadalomtudomány, mely, ellentétben például a lélektannal, gazdaságtannal, szociológiával, még mindig csaknem kizá­rólag a hagyományos minőségekkel dolgozik, s így természetesen képtelen a szubjektív benyomások és intuitív értékítéletek világából kikeveredni. Ahelyett tehát, hogy sebbel-lobbal elutasítanánk e még meglehetősen kezdetleges kísérletet, nézzük meg inkább, nem lehet-e vajon továbbhaladni ezen az úton, s az említettnél valamivel egzaktabb képletet felállítani az irodalmi művek hatásának mennyiségi mérésére. Vagyis hogy nem lehet-e az említett minőségeket tovább bontva egy már valóban homogén mennyiségi alapegységet, egy már valóban elemi hatás-mozzanatot találnunk, mely az említett minőségek mindegyikében: a rímben, metaforában, szimbólumban, ritmusban egyaránt jelen van, sőt, esetleg alapvető tényezőként van jelen. Ha ugyanis találunk ilyet, akkor már nagyobb statisztikai valószínűséggel mondhatjuk, hogy ez elemi mozzanatok számaránya, gyakorisága vala­miféle összefüggésben van a szóban forgó vers hatásával, hatás-energiájával. E kérdésekre József Attila néhány strófájának, verssorának, stiláris mozzanatának elemzésével kere­sünk feleletet. Azért esett választásunk éppen őrá, mert nála mintha csakugyan fölfedezhető volna valami összefüggés egy-egy részlet hatásossága, „szépsége”, és a benne rejlő nyelvi-stilisztikai moz­zanatok száma között. Legtöbbet idézett, s így feltehetőleg a legnagyobb hatást kiváltott sorainak, strófáinak jelentős százalékáról kimutatható ugyanis, hogy igen sok mozzanatból felépülő, bonyo­lult, a versek átlagsorainál jóval bonyolultabb struktúrák, vagy ahogy tanulmányunk címében neveztük őket : bonyolult komplex képek. Komplex képek : a hatás intenzitásának igen magas foka Komplex képeknek nevezem azokat a többszörös metaforákat és azokat a más stilisztikai alakzatok­kal kombinált metaforákat, melyek kezdetleges formában már József Attila korai verseiben is fel-fel- bukkannak, majd 1928-29-től fogva teljes gazdagságukban kibontakoznak és a költő életművének egyik meghatározó stílusjegyévé emelkednek. Az első, már tökéletesen megszerkesztett komplex kép egy 1927 végén megfogalmazott, majd 1929-ben, a Nem Én Kiáltok című kötetben végleges formáját elnyert versben található. A Németh Andorhoz írt vers harmadik strófájában : Vad ágyúszóval vágtatott gyöngyház-korán a tenger át, két fürtjén őrzi a leölt halacskák szürke sóhaját. Két komplex kép van itt tulajdonképpen egybeszőve. Az első két sorban található kép a következő fontosabb stiláris mozzanatokból épül föl: 1. A kiinduló mozzanat egy metafora, vagy pontosabban egy metaforikus jelző : „gyöngyház­korán . . . át”, - ami ahelyett áll itt, hogy „gyerekkorán”, „ifjúkorán” át, s az összekötő kapocs a kép és a jelentés közt az, hogy a gyerekkor épp olyan érzékeny, sebezhető, épp oly gyöngyösen fénylő, mint a kagyló. 2. E metaforikus jelzőtől egy újabb metafora függ, a „tenger”, mely úgy veszi körül s úgy rejti ma­gában a gyöngyházkagylót, mint az élet, a világ, a társadalom, a korszak a növekvő gyermeket. 3. Illetve ez a tenger, ahelyett hogy rejtette, óvta, táplálta volna a kagylót, „átvágtatott” rajta, - s ez egy újabb metaforával kombinált megszemélyesítés, mert a tenger, élettelen tárgy lévén, önma­gában nem, csak megszemélyesítve és mondjuk: egy paripához, méneshez, csordához hasonlítva „vágtathat át” valamin. S nem vágtathat, legfeljebb csak metaforikusán és megszemélyesítve a tenger-metafora másik tagja: a korszak, a világ, a társadalom sem. 4. S metafora az is, hogy „vad ágyúszóval” vágtatott a tenger, s ahelyett áll itt, mondjuk, hogy: dübörögve. De míg eddig mindig a tengerről volt szó, itt hirtelen a metafora másik tagja, a „kor­szak”, az „élet”, a „társadalom” kerül az előtérbe, mert ezek már nem metaforikusán, de a szó szoros értelmében átvágtathattak „ágyúszóval” a gyerek ifjú évein. Ebben az esetben a „vad ágyúszóval” 5. metonímia, mert a résszel vagy az okozattal utal az egészre, illetve az okra, vagyis az ágyúszóval a háborúra, mely átdübörgőit a vers hősének ifjúkorán. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék