Kritika 4. (1966)

1966 / 7. szám - DOKUMENTUM

868 kig 96 1383 központi jár. Szolgabírót.­­ Tekintetes polgári Törvényszék ! Múlt évi September 25-------sz. a. örökemlékezete Petőfi Sándor­­ irányában Pásztor Ferencz Félegyházi lakos folyamodványa alapján­­ kelt megkeresés folytán, minthogy a kihalgatandó Szlávik Mihály tanú akkoriban Oláországban volt - a tanúkihalgatás nem eszközöltethetett, miről a tekintetes Törvényszék a közle­mény visszarekesztése mellett múlt évi October 9 1232 sz. a. értesíttetett is, minthogy azonban nevezett Szlávik Mihály a múlt hetekben Oláországból kevés időre Szegvárra hazatért — annak hit alatti kihalgatása­­. Kiss Másik oldal Zsigmond Ügyész Úrnak megkeresésére, ki a kérdőpontokat megküldötte — eszközöltetvén — van szerencsém — annak eredményét a közleti irattal együtt tisztelettel ülteni. Szegvárt 1869 Január 6-a. — Szolgabíró Úr helyett Fanyar Lajos Esküdt. A szentesi okmánylelet értéke­­se, jelentősége Az okmánylelet felülbírálása, értékelése természetesen komoly irodalomtörténeti, Petőfi - születéshely - kutatói feladat és hosszabb lélegzetű munka. Jó egynéhány fontos dolgot, eredményt az okmányból - karöltve a Petőfi születéshelyi viták anyagával-azonban máris megtudhatunk. Ezeket kívánjuk befejezésül összegezni a mi szemünk­kel nézve, annyival is inkább, mert számos érdekes kérdést és következtetést felvetnek. Nézzük meg ezeket sor­jában. 1. Az okmány hitelességét - illetve az okmányok hitelességét, mert 7 db-ról van szó - az aktakötegben található többi akták aláírásának, eljárási — hivatali módjának, a papír minőségének, az írás kivitelének, az iktatószámok egyezősé­gének stb. összehasonlítása igazolja. Az okmánybélyegek és körpecsét és spanyolviaszos pecsét sértetlensége és azo­nosítása hasonlóképpen azt mutatja. Ugyancsak az aktakötegben meglátszó hivatali intézkedésmód a hitelességet bizonyítja. 2. Az okmány ismeretlen, mert eddig még sem a szakirodalom, sem más mű nem tud róla. De még néphagyományok sincsenek tudomásunk szerint belőle. Még Pásztor sem tesz róla ráismerhetően hivatkozást munkáiban. 3. A megtalálás körülménye érdekesnek és irodalomtörténeti szempontból értékesnek is mondható. Hiszen az irat­­köteget nem Petőfi-kutató, hanem egy zöldséges kutatócsoport találta, rendszeres kertészettörténeti adat feltárása közben. Az iratköteg finoman nem volt rendezve, a Szlávik névtől végtelenségig elfeküdhetett volna, ha nincs olyan utasítása az adatfeltáróknak, hogy minden aktát végig kell nézni és olvasni. 4. Az okmány beadvány volt s így végigjárta a régi lassú, de pontos és alapos hivatali utat. Erről az akták és a rájuk írt bejegyzések tanúskodnak. Jelentőségét és szavahihetőségét növeli, hogy a félegyházi vonatkozású ügyet Szentesen, majd Szegváron intézték. Továbbá, hogy a tanút alig bírták kihallgatni tartózkodási helyének változása miatt. Az akkori viszonyokra ez jól ráillik, és még a gyanúja is távol állhat a megbeszélésnek vagy megvesztegetésnek. Hiszen Szlávik Mihályt végül is csak szinte véletlenül „sikerült” kihallgatni, mert hazajött rövid időre „Oláhországból”. 5. A tanú szavahihetősége fontos körülmény az okmány értékének megállapításában. Itt jelenleg az esküt tudjuk értékelni, a kor és a vallási adatnak helyességéből következtethetünk és a tanúvallomás összképét tudjuk elbírálni. A tanúvallomás hites eskü alatt történt, ami az igazmondást már eleve feltételezi. Eddigi utánjárásunk eredmé­nyeként bebizonyosodott, hogy a kor és a vallás egyezik a bevallott adattal.­ A tanúvallomás összképe pedig nem ellentmondásos. Határozott és következetes, legalábbis annyira, amennyire ilyen távlatban határozott lehet egy hit alatt letett vallomás. Ezt a következetességet bizonyítja az is, hogy vallo­mása elején Szlávik Mihály azt mondja, hogy Petrovits Istvánhoz 1823 novemberében került Kiskunfélegyházára, s vallomása végén pedig, amikor a bíró a Pásztor Ferenc által előre megadott kérdőpontok alapján azt kérdezi, hogy „nincs-e tanú birtokában valamely bizonyítvány, mely igazolná, hogy 1823. március hótól számított 9 hónapig volt Petrovits Istvánnál alkalmazásba”, azt válaszolja­­ a tanúkihallgatás elején vallottakkal megegyezően, hogy: „Én nem március hóban jöttem Petrovits Istvánhoz, hanem novemberben, és távoztam onnan 1824. július havában” - még hozzá is teszi,­­ ha netán valahol másképp nyilatkoztam volna (amiről tudomásunk nincs), hibás volt nyilatkozatom. Ebben a válaszában Pásztor beadványának 5. kérdőpontjával szembeszáll, aki való­színűen csak hallomásból tudta Szlávikról, hogy mikor kerülhetett Petrovitshoz inasnak. Ez azt is bizonyítja, hogy Pásztor és Szlávik nem ismerték egymást, s így a tanúvallomás szavahihetőségét, hitelességét nagyon emeli. Magának a tanúnak a kora, valamint a határozott vallomása, valamint mesterségbeli állása azt mutatja, hogy egy még jó erőben levő (hiszen egykönnyen nem bírta volna el a különböző messzi utakat, pl. az Oláhországit) és jó szellemi frisseségű embernek kellett lennie. Tehát nem beteg vagy agy, vagy egyéb szempontból esetleg nem beszámítható egyén volt. vu (HETEDIK OKMÁNY) Első oldal 1232 VI 868 25

Next