Kritika 4. (1966)
1966 / 10. szám - Hankiss Elemér: József Attila komplex képei (Mérhető-e a vers hatásának intenzitása?)
megismerkedve Magyarországgal, a magyar költészet eredményeivel és kultuszával, feltételezhetően vállalkoznak költői tolmácsolásra is. A kölcsönösség, mint említettük, irodalmi téren általában nem érvényes. De a költészet érdekében mégsem indokolatlan hivatkozni a kölcsönösségre. Akinek költeményeit egyszer lefordították magyar nyelvre, nem elképzelhetetlen, hogy vállalkozik költőhöz méltó viszonzásra. Morális kötelezettségről van szó, de a költői világtól nem idegenek a fennkölt gesztusok. Tapasztaltunk már ilyeneket, hiszen Martinov, Rousselot, Salvatore Quasimodo, a belga költők és mások is a költői barátságot költőkhöz méltóan tudták viszonozni. Éppen ezért minden olyan kezdeményezést, amely közelebb hozza hozzánk a világ poétáit, csak üdvözölni lehet. Ebben a hónapban Magyarország látja vendégül Európa neves költőit. Várható, hogy ez a Biennále nemcsak a közös nyelv megtalálásához visz közelebb, hanem a magyar költészet európai mértékének megvonásához is. Az ismertetett feladatok részben már programmá váltak, részben még vitatható elgondolások, amelyek talán valamilyen formában megvalósulhatnak. Tény, hogy a magyar irodalom külföldi kiadása elsősorban a külföldi országok kulturális intézményein és a vállalkozókon múlik. De tőlünk sem független, és teendőinket elsősorban nekünk kell tisztáznunk. HANKISS ELEMÉR József Attila komplex képei (Mérhető-e a vers hatásának intenzitása?) Kísérletek az irodalmi hatás intenzitásának mérésére Történtek már kísérletek arra, hogy meghatározzák egy-egy vers „hatás-energiáját”, illetve pontosabban: egy-egy versben mindazoknak a nyelvi-stilisztikai mozzanatoknak a számát, melyek egy-egy hatás-impulzust váltanak ki az olvasóban; e hatás-impulzusok összegének, eredőjének tekinthető aztán a vers összhatása, hatás-energiája. E kísérletek többek között arra az eredményre vezettek, hogy a hatás-impulzusok számát tekintve vannak a versben sűrűbb s vannak ritkább sorok, sortöredékek, s hipotézisként az is felmerült, hogy az olvasó általában azokat a mozzanatokat érzi szépnek a versben, amelyekben a legtöbb hatás-impulzus sűrűsödött egybe. Sőt, vannak kutatók, akik szerint nemcsak egy-egy versrészletnek, de a vers egészének az értéke is attól függ, hogy benne egy szóra átlagosan hány hatás-impulzus esik. A vers „hatás-energiájának” képlete ezek szerint így fest: a hatás-impulzusok száma Hatás - -----------------------------------a vers szavainak a számai hipotézisek természetesen igen vitatható értékűek. Elsősorban azért, mert csaknem kizárólag a formai elemeket, a rímet, az alliterációt, a fonetikai effektusokat, a metaforákat, ritmikai elemeket veszik számba, s a vers tartalmi, gondolati, érzelmi hatáselemeit figyelmen kívül hagyják. De ha e döntő fontosságú tartalmi elemektől pillanatnyilag eltekintünk is, és átmenetileg, mintegy a munka első fázisaként a mű formai elemeinek hatását elemezzük, akkor is sántít az iménti képlet, mert alapegysége, a „hatás-impulzus” matematikai értelemben véve nem alapegység. Egy egységnek, egy hatás-impulzusnak tekint ugyanis, példának okáért, minden rímet, tekintet nélkül a rím jellegére s minőségére, holott, mondjuk, a páros rím és az ölelkező rím hatásértéke vagy a teljes rím és a rag-rím hatásértéke nyilvánvalóan más és más. S a rímmel azonos egy egységnek, egy elemi hatás-impulzusnak tekinti például a metaforát, a képet, a szimbólumot, a hasonlatot, holott nyilvánvalóan ezek hatásértéke sem azonos egymással. Az említett hatásképlet tehát, bár matematikai pontosságra törekszik, már eleve csak pontatlan és önkényes eredményekre vezethet, mert mennyiségi alapegysége, a „hatás-mozzanat” valójában heterogén minőségek: a rím, a metafora, a szimbólum, a ritmus gyűjtőfogalma. E nyilvánvaló tévedés miatt azonban helytelen volna eleve s mindenestül elvetni e kísérletet, mely az irodalmi alkotás hatásának mennyiségi meghatározására törekszik, annál is inkább, mert az 11