Kritika 5. (1967)
1967 / 10. szám - Hanák Péter: A polgári átalakulás feltételei és a kiegyezés
hosszabb-rövidebb fáziseltolódásban, hanem gazdasági-társadalmi struktúrájában és etnikai összetételében is különbözött egymástól. A strukturális különbségek mindenekelőtt az agrárviszonyok terén mutatkoztak: a feudális rendszer jó egy-két évszázaddal tovább fennmaradt, szívósabb és kvalitatíve is eltérő jellegű volt. Nyugaton az újkor folyamán a feudális pénzjáradék különböző átmeneti fokozatokon keresztül tőkés földjáradékká, a feudális földtulajdon fokozatosan vagy forradalmi úton polgári tulajdonná alakult át. Gyors ütemben haladt a tőke behatolása a mezőgazdaságba és a termelés modernizálása. Ezzel szemben Keleten a 16—17. században a pénzjáradékforma visszafejlődött, helyét ismét a termény- és a munkajáradék (robot) foglalta el; a földesúri majorsági gazdálkodás uralkodóvá válásával megerősödött a feudális tulajdon és a parasztság jobbágyi függése. A tőke behatolása a mezőgazdaságba és felhalmozása vontatottan haladt, a termelés a bővülő áruforgalom mellett is a hagyományos keretek között folyt. Ezzel kapcsolatban a városfejlődés elmaradt, sok esetben stagnált vagy hanyatlott, nem jöttek létre vagy fölöttébb gyengék és hiányosak voltak a modern iparosodás belső feltételei. Mindezzel kapcsolatban Közép-Kelet-Európa társadalmi struktúrája is jelentősen eltért a nyugatitól. Egyes népeknél az anyagi és politikai súlyát konzerváló földbirtokos nemesség nyomta rá bélyegét a társadalomra. Másoknál teljesen vagy csaknem hiányzott a feudális uralkodó osztály, társadalmuk túlnyomórészt jobbágyparasztokból állott, vagyis „csonka” volt. Mindegyikükre jellemző a polgári középrétegek fejletlensége, így a nemesség, ahol volt, a polgári átalakulásban is jóval meghatározóbb, a polgárság, ahol volt, jóval alárendeltebb szerepet játszott, mint Nyugaton. A társadalom egészének fejlettségi szintjét tekintve Közép-Kelet-Európa legtöbb országa, területe a 19. század közepén elmaradottabb volt a 18. század végi Nyugat-Európánál. Lényeges különbség mutatkozott a két régió etnikai struktúrájában és államrendszerében is. Nyugat-Európa többé-kevésbé konszolidálódott nemzeti államaival szemben az etnikailag jóval tarkább, megosztottabb Kelet-Európában a 19. század derekán is fennmaradtak a soknemzetiségű, feudális birodalmak. Amíg Nyugaton — klasszikus formában Franciaországban - az ancien régime megdöntése egyszersmind a már kialakult modern nemzet politikai megszervezésének, a nemzeti állam megalapozásának aktusa is volt, addig Keleten a feudális abszolutizmus felszámolása - ha a polgári-nemzeti fejlődés alapfeltételét teremtette is meg - nem eredményezte automatikusan a nemzeti egység, az önrendelkezés, általában a nemzeti kérdés megoldását. Közép-Kelet-Európában a széttagolt nemzetek egyesítése egyrészt a feudális-dinasztikus integráció eredményeként létrejött soknemzetiségű birodalmak felbomlasztását vagy olyan mérvű átalakítását követelte meg, amely gyökeresen felforgatta volna az 1815 utáni hatalmi viszonyokat, s így számos ponton ellentétben állt a nagyhatalmak érdekeivel. A nemzeti önállóság politikai megszervezését másrészt végtelenül megnehezítette a táj soknemzetiségű, ill. vegyes nemzetiségű struktúrája, a tiszta nemzeti területek elhatárolhatatlansága, ami már a nemzetté válás párhuzamos — és súrlódásokkal teli — folyamatában ellentéteket támasztott a táj népei között. A nemzeti kérdés által felvetett gyökeres területi-politikai újjárendezés és az egymás közötti konfliktusok miatt a közép-kelet-európai polgári átalakulás a 19. század derekán a hatalmi erőviszonyok függvényévé, illetve a divergens nemzeti igények ütközőpontjává vált. Jócskán leegyszerűsíti tehát a bonyolult problémát az a felfogás, amely a közép-kelet-európai polgári átalakulás lehetőségeit, megoldási formáit valaminő nyugati ideáltípushoz méri. Amennyire természetes és érthető, hogy a korabeli haladó irányzatok ilyen eszmény felé törekedtek, annyira a historikus, ha a történész nem szembesíti a szubjektív célt az objektív lehetőséggel, ha nem veszi figyelembe, hogy itt az adott és örökölt történelmi feltételek miatt a polgári átalakulás nem számolhatta fel olyan gyökeresen a feudális eredetű birtokviszonyokat, nem tehette olyan szabaddá az utat a kapitalizmus előtt, nem oldhatta meg az ancien régime elleni forradalommal olyan harmóniában a nemzeti kérdést, mint Nyugaton. A korlátozó feltételek miatt itt a polgári átalakulásnak nem mindenütt volt természetes velejárója s a vegyes nemzetiségű területen sarjadt nemzeti ellentétek miatt nem is feltétlenül ideális formája a nemzeti állam. Fia az objektív külső és belső feltételek korlátok közé szorították is, ezeken belül a közép-keleteurópai polgári átalakulásnak többféle variációja, az érte küzdők harcától függő kimenetele volt lehetséges. És egyáltalán nem volt közömbös, hogy melyik variáció: a forradalmi úton kivívott vagy a felülről jövő reformmal megnyitott polgári-nemzeti fejlődés realizálódik-e. A hatalmi erőviszonyoktól erősen függő és belső ellentétektől terhelt Közép-Kelet-Európa számára különösen 12