Kritika 5. (1967)
1967 / 11. szám - Lukácsy Sándor: „…és piros zászlókkal” – I. rész
lefelé, Festegette a bokrok levelét, Befestette pirosra, sárgára, Piros fátyolt húzott a Dunára” (II. 56.), „Az esti nap piros fényt Lövel” (II. 88.), „Sima tükrén a piros sugárok, (Mint megannyi tündér) táncot jártak” (II. 151.). A piros alkonyég látványával Petőfi nem tudott betelni, különösen, ha fénye felhőket ragyogott be. „Ha festő volnék, egyebet sem, Csupán felhőket festenék” — írta (II. 153.), és csakugyan kedvtelve festette „a napnak rózsaszínű szempilláit: Hasadt felhő mosolygó peremét” (II. 221.), a közelgő est perceit, midőn „Megaranyosodnak a fehér fellegek” (III. 80.), s a Tündérdlom sajgó pompájú alkonyi képét: „Arany felhőkön szállott A nap violaszín hegyek mögé. A messzeségbe nyúló rónaságot, E száraz tengert, halvány köd fedé. A szikla, melyen állottunk, piroslott A végsugártól, miként bíbor párna A trónon.”20 Mindez elégséges magyarázatot ad a piros jelző gyakori előfordulására, anélkül, hogy a „kedvenc szín” föltevéséhez kellene folyamodnunk. Számolni kell azonban a következő ellenvetéssel: hátha a piros, a vér színe, mint természetes jelző kapott szerepet az Egy gondolat bánt engemet csataleírásában. Első pillantásra ebben is van igazság. Petőfinél a piros sokszor kapcsolódik a vér, a halál, a harc képzeteihez. Piros a szekér, mely a vesztőhelyre visz (II. 167.), piros éjszaki fény a lovagkor (II. 255.), piros éjszakfény világítja meg a csatába induló költő útját (III. 190.). Alkonyatait is nemegyszer vér színezi : „Lemenőben volt a Nap, piros volt arca, Vad haraggal vetett Végső tekintet A véres piacra.” (III. 69.)„Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, ... Leesik fejéről véres koronája.” (III. 22.) A forradalmak éve mint piros hajnal köszönt be: „Piros arca vad sugára komor fényt vet a világra...” (III. 194.) A piros szín uralkodik a legtöbb csataleírásban: „A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak!” (III. 222.) Mindezeket a példákat azonban megkülönbözteti az Egy gondolat bánt engemet sorától egyrészt komor hangulatuk („komor fény”,21 III. 194. - ellentétben az „ajkam örömteli végszava” eufóriájával) , másrészt az, hogy a piros szín jelentése antropomorf, pszichológiai természetű (harag: III. 222; „E pirulás: vér, harag és szégyen”, III. 194; vö. : „Arcunk piros, de nem zsarnokvértül, Hanem saját szivünk szégyenéiül !” III. 218.) ; végül : egyik vers sem szól zászlókról. Egyetlen kivétel: „Ismét magyar lett a magyar, Lángol, piroslik arca, Kitűzött zászló mindenik, Amely jelt ad a harcra!” (III. 85.) E strófában jól megfigyelhető a képzettársítás menete: a harcban fölhevült arcok látványa sugallja, metaforikusan, a jelt adó (piros) zászlókét. Arra lehetne ebből következtetni, hogy az Egy gondolat bánt engemet piros zászlóinak színe hasonlóképpen fejlett ki a „piros arccal” sorkezdetből; ámde ezek a zászlók nem akármilyen harci lobogók, ezeken a világszabadság jelszava áll, s az olyan magyarázat, amely pusztán egy vizuális kapcsolatból, alkalmi ötletből akarná származtatni a világszabadság eszméjével párosult piros színt, megengedhetetlenül nagy szerepet tulajdonít a véletlennek. Jó versben nincsenek véletlenek, annál kevésbé, mennél nagyobb műgonddal megalkotott remekműről van szó. Petőfi műgondját nemigen szokták emlegetni, dicsérni ; poéta doctusnak tudtommal még senki sem nevezte. Furcsállom, mert számos versében a formálásnak nemcsak tökéletessége, hanem számító tudatossága is egészen szembeszökő. A legjobb példa éppen az Egy gondolat bánt engemet. Rapszódiának mondják, a formatörő, szertelen csapongás iskolapéldájának,22 holott maga a megtestesült szimmetria.23 Nyoma sincs benne csapongásnak : egyetlen gondolat következetes kifejtése az egész vers, előbb tiltakozó, majd óhajtó formában. Szerkezetének három ízületét maga Petőfi jelölte ki, a 12. és a 30. sor után elhelyezett gondolatjelekkel: az első rész a bevezető hasonlatoké, a második a csataleírás, a harmadik a temetés. A három rész aránya a 36 soros költeményben: 12 — 18 6; a hangsúlyos középső rész terjedelme pontosan akkora, mint a másik kettőé együtt. Közelebbi vizsgálat egyéb szimmetriákat is feltár. Ha a csataleírást és természetes következményét, a temetést tekintjük egy nagy egységnek, akkor a sorok aránya: 12 — 24; a rövidebb bevezető rész épp fele a nagyobbnak. Tagolhatjuk azonban a költeményt így is: a csendes elmúlás képei - vihar és csatatemetés (piano - forte - piano) ; ez esetben az arány: 6- 24 - 6. Ha pedig kisebb egységekre bontjuk (különválasztva a nyitány infinitivusait az imperativusos résztől, és választóvonalként jelölve ki az „Ott essem el én” sort, mely a vers egész mondanivalóját magába sűríti), a következő arány áll elő: 6 - 6 - 8 - 10 - 6. Ez nem tökéletes szimmetria, de teljesebbet kapunk, ha az „Ott essem el én, A harc mezején” sorokat mint a vers tengelyét kiemeljük a szövegből, s e tengely körül szemléljük a tagok elrendeződését: 6-6-8-2-8 -6. A bevezető hatsoros egységei még további szimmetriára bomlanak : egy-egy kétsoros mondatot két-két hasonlat, ill. kép egymást erősítő párhuzama követ (2 - 4 - 2 - 4) , a két rész szerkezete pontos tükör