Kritika 6. (1968)

1968 / 11. szám - Hankiss Elemér: Kihez szól a vers?

HANKISS ELEMÉR Kihez szól a vers? (Kísérlet a lírai vers kommunikációs modelljének megrajzolására) 1. A „kommunikációs tényezők” Az élőbeszédben — a nyelvi közegen, kontextuson kívül — egész sor úgynevezett kommunikációs tényező is alakítja, árnyalja, módosítja a szavak szótári jelentését. A kommunikációs helyzet (vagyis az a szituáció, amely arra készteti az embert, hogy megszólítson valakit és közöljön vele valamit), — a kommunikációs viszony (a meg­szólító és a megszólított közti személyes kapcsolat jellege), — a megszólított kondi- cionáltsága (az a pszichikai állapot, amelyben a megszólított az üzenet vételekor van), — az üzenetet hordozó nyelvi jelsor akusztikai állaga (más szóval : az intonáció), — s végül a nyelvi jelsort kísérő vizuális jelek sora (az arcjáték és a gesztikuláció). írott szöveg esetén e jelentésmódosító tényezők közül néhány (az intonáció, az arc­játék, a gesztikuláció) vagy akár valamennyi kiesik. Mert például a költő, az esetek túlnyomó többségében, nincs közvetlen kapcsolatban az olvasóval, s így nem számít­hat mint jelentésmódosító tényezőre, sem a verset kiváltó helyzet ismeretére, sem egy adott emberi viszonyra, sem egy adott olvasói kondicionáltságra, sem az intonáció, az arcjáték, a gesztusok segítségére. Minthogy azonban a szavak szótári jelentésének módosítása, árnyalása nélkül differenciált emberi közlés nem képzelhető el, a költőnek — ha akarja, ha nem — valamiféleképpen pótolnia kell azt, amit a kommunikációs tényezők kiesésével elvesztett. Más szóval: a rendelkezésére álló kifejezetten nyelvi eszközökkel kell az élőbeszédnél jóval nagyobb mértékben élnie. Elsősorban ez a szemantikai kényszer, s nem valamiféle költői-esztétikai szándék, a versek lexikai és kontextusbeli gazdag­ságának a forrása. Annak, hogy a költő, a köznyelvi élőbeszédnél szélesebb körből és pregnánsabban választja ki és differenciáltabban kombinálja szavait. A lexikai kérdésekkel a továbbiak során nem foglalkozunk, s a kontextussal kapcsolatban is csak egyetlen olyan jelenséget érintünk, amely közvetlenül összefügg az imént említett kommunikációs tényezőkkel, összefügg, mert a kontextus adta lehetőségeket a költő részben arra használja föl, hogy a hiányzó kommunikációs tényezőkre vonatkozó információkat kódoljon bele a művet alkotó jelsorba. Informá­ciókat, melyek 1. utalnak arra a helyzetre, melyben a mű megszületett; 2. valamiféle viszonyt teremtenek a költő és az olvasó között; 3. a mű befogadására előkészítik, „prekondicionálják” az olvasót; 4. amennyire lehet reprodukálják vagy szándékosan és feltűnően megváltoztatják az élő­beszéd hanghordozását. A kommunikációs helyzet versbeli szerepéről másutt már részletesen szólottunk.1 Ezúttal a kommunikációs viszonyt vesszük közelebbről szemügyre, mégpedig először e viszony versbe kódolásának szemantikai, majd pedig történeti aspektusait. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék