Kritika 8. (1970)

1970 / 9. szám - SZEMLE

ebben oldja fel a könyv megértéséhez szükséges szakmai ismereteket vagy az önmaguk­ban talán riasztó számokat és adatokat. Könyvét részben ez az oldott hangvétel külön­bözteti meg a harmincas évek szociográfiai írásaitól : nem érezni benne azt a drámai feszültséget, amely azok szűkszavú tárgyilagosságán átsütött. Sajnos, az oldott hangvétel néha „lazításokra” is csábítja, ilyenkor önmagát ismétli, vagy — mint az olaj keletkezésének „népszerű” ismertetése esetében — a könnyed, csevegő hang enyhe bőbeszédűségbe csap át, és egész bekezdésekre, sőt oldalakra maga mögött hagyja tartalmi rakományát,­­ ezt pedig az sem indokolja, ha nehezen érthető tudo­mányos igazságokat kell a laikusok fejébe töltögetni. Ezek a szépséghibák azonban elenyésző jelentőségűek az Égő arany tartalmi gazdagságához, a felvetett problémák súlyához képest. (Szépirodalmi, 1970)Könczöl Csaba Vészi Endre Vészi Endre majd minden novellája és regénye olyan emberekről szól, akik a társadalom s a meghitt kapcsolatok perifériáján élik fénytelen, „füstszürke” életüket. Albérlőkről. Illik rájuk a szó, ha a konkrét társadalmi, szociográfiai szituáció szerint gondoljuk, még akkor is, ha a belső, szubjektív tényezőket vizsgáljuk. Magányuk, kitaszítottságuk a hét­köznapok monoton őrlésében realizálódik, s Vészi írói világának tán legfeltűnőbb ismérve az, hogy benne a hétköznapok sohasem fénye­sednek ünnepnapokká . . . Ezt a világot Vészi lírája szelíd pasztellszínekkel, csöndes tónusú állóképekben eleveníti meg. Ez a lélek rezdüléseit rezdülésnyire érintő líra át- meg átszövi prózáját s drámai alkotásait is. Eme­zekben mégis, jól megfigyelhetően, egyfajta szociográfiai, társadalometikai érzékenység rajzolja élesebbé, markánsabbá választott világának körvonalait. Kardos László, Vészi első regényében, a ,,Felszabadultál”-ban egy „mértékes, fegyel­mezett, szerény” írót méltatott, akinek ele­gendő tehetsége van ahhoz, hogy bizonyítsa: az élet festői jelzők, indulatos hangsúlyok és szuggesztív részletrajzok nélkül is téma és csodálatos. Vészi újabb műveinek méltatói ugyanakkor „lassú, de következetes” fejlődés­ről szólnak, s a „látványos fordulat” felté­teleit kutatják írásművészetében (Szalay Károly). Dinamikusabb, érzékletesebben át­tetsző írói magatartás s a témát benső fényei felől is árnyaltabban megjelenítő formakezelés elvárásáról van itt szó, másképpen: Vészi leg­jobb novellái művészi értékrendjének gyako­ribb, meggyőzőbben fellelhető újrateremté­séről (Lakoma hajnalban; Albérlők; Vendég az esküvőn; Iszapbirkózók; Üveg mögött; Félhomályos zóna — és a sort még hosszan folytathatnánk.) Vészi új regényének művészi eredményei az egyenetlen értékrend benyomását keltik. Esetenként szétfeszítik a téma kereteit, másutt elmaradnak a jó érzékkel felvillantott lehető­ségektől. A „hosszú előszoba” özv. Stohl Vilmosné lakásának „rekeszei” (szobái) között teremt kapcsolatot. E rekeszekben, az özvegy bölcs előrelátása kegyelméből, a társadalomtól, alkotó emberi közösségtől megszorult, magá­nyos emberek élnek. „Arcok, magatartások és szándékok” — fejezi ki tömören hétköznapi, átlagsorsú mivoltukat az író. Vegyük sorjába őket. Gold Lajos, egy sehonnai, modern A hosszú előszoba 48 Szeml

Next