Kritika 8. (1970)
1970 / 12. szám - Hankiss Elemér: A halál és a happy ending
4. az értékek szintjével sem. Egy-egy értékmozzanatra a hagyományos vagy a strukturalista elemzés is rámutatott ugyan, szólt pozitív és negatív (értékű) hősökről, jó és rossz, vagyis értékes és értéktelen ritmusról, hatásos és nem hatásos, vagyis értékes és értéktelen cselekményfordulatról, fölösleges (értéktelen vagy akár negatív értékű) és szükséges (pozitív értékű) stiláris mozzanatokról, jelzőkről, és így tovább, de az értékmozzanatok rendszeres feltárására nem került sor. Pedig az ember rendkívül érzékeny az értékmozzanatokra, általában erősebben reagál rájuk, mint egy-egy nyelvi, kompozicionális vagy akár valóságmozzanatra, s következésképpen: az értékek szintjének igen nagy szerepe van a mű összhatásának, végső jelentésének kialakításában. E szint föltárása így fontos és sürgető feladata az irodalomtudománynak; valószínűnek tartom, hogy az elkövetkező években — miközben a nyelvi és a kompozicionális szint elemzése bizonyos fokig háttérbe szorul majd — a valóságszint mellett épp az értékszint kutatása kerül majd az érdeklődés középpontjába. E négy szintet, természetesen, csak erőnek erejével lehet szétválasztani, s szétválasztásukat csak az elemzés gyakorlati szempontjai indokolják. Valójában szorosan összefonódnak, egymást hordozzák és minősítik, egymás nélkül nem léteznek. A nyelvi szint nélkül mint hordozóközeg nélkül nyilván nem jöhetne létre a kompozicionális szint, s nem a másik kettő sem. A nyelvi mozzanatok jelentését viszont erősen befolyásolja az, hogy hol helyezkednek el a kompozícióban. Hasonló kölcsönhatás figyelhető meg a valóságmozzanatok és a kompozicionális mozzanatok között is. Az értékek szintje pedig különösen erősen tapad a másik három szinthez; olyannyira, hogy már-már fölmerül a kérdés: egyáltalában lehet-e ebben az esetben önálló szintről beszélni. Értékimpulzusokat keltenek bennünk például bizonyos nyelvi mozzanatok, egy jó vagy egy rossz rím ( + , illetve — érték), egy frappáns vagy lompos, érthető vagy nem érthető megfogalmazás ( +, illetve — érték), és értékimpulzusokat keltenek ugyanígy kompozicionális mozzanatok, például egy kontraszt-szerkezet (+ ‹-‹ —), vagy az olyan valóságmozzanatok, mint: „tavasz” (+), „arany” (+), „szabadság” (+), „halál” (-), „tél” (—), „bukás” (—) és így tovább. Az így létrejövő értékmozzanatok azonban nemcsak az őket létrehozó nyelvi, kompozicionális és valóságbeli mozzanatokhoz kapcsolódnak, hanem egymáshoz is, s végső fokon egymással összefonódva alkotnak egy sajátos rendszert, értékszintet, ami így külön is, amazoktól függetlenül is elemezhető és elemezendő. Annál is inkább, mert az értékek egymás közötti viszonyából újabb értékmozzanatok, értékimpulzusok keletkeznek (szólunk majd például a pozitív értékek halmozásából eredő negatív érték-effektusról), s ezek nem tapadnak már közvetlenül a másik három szint egyikéhez sem. E tanulmányban mindössze arra teszek kísérletet, hogy a) kidolgozzak egy módszert, amely alkalmasnak ígérkezik irodalmi művek értékszerkezetének leírására és elemzésére, s hogy b) számba vegyem azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyek az értékszerkezet elemzésével kapcsolatban felmerülnek. Példaanyagomat mindvégig egyetlen műfajból, a regényirodalomból merítem, sőt, tovább szűkítve a kört, a regényeknek is csak befejező, záró mozzanatait, vagyis utolsó egy-két oldalát, bekezdését, sorát elemzem. A vizsgálandó területnek e kíméletlen beszűkítése, úgy vélem, feltétlenül szükséges a kutatómunka e kezdeti stádiumában.