Kritika 2. (1973)
1973 / 6. szám - Trencsényi László: Galgóczi Erzsébet: Pókháló - Bata Imre: Zelk Zoltán: Féktávolságon belül
tó uralma nem tűr kivételt, a gyereknek a játékkal is alkalmazkodnia kell környezetéhez. Nincs ebben a novellában semmi jelképesség, az író azt mondja el, amit pusztán a történet közvetít, semmi többet. S épp ez a nagyszerű benne. Az agyagbábuk széttipródnak, a sáros parasztudvaron apa és kisfia csöndes beszélgetéséből szövődő teremtésmítosz játékvarázslata elillan, és a történet visszakanyarodik a hétköznapi szürke élet durva csetepatéjába. Szabó István élményből ír, novelláiból kirajzolódik önéletrajzának néhány fontos motívuma, a Minden olyan, mint régen s még néhány írás mutatja, hogy önmagát éppoly stilizálás nélkül szemléli, mint környezetének embereit. Az is nyilvánvaló, hogy az átélt élményekhez tapadás az írói karakter ösztönös vonásait hangsúlyozza. Első novelláiban, igen fiatalon, rátalált témájára, helyzeteire, írói hangjára és mindmáig kitartott mellette. Említettük már, ez a hűség szép eredményt hozott, a Ne nézz hátra zártan egynemű világáért írójának nem kell szégyenkeznie. A korai vázlatos és a legfrissebb keveset mondó, pesti témájú írások a műfaj nagyszerű darabjait fogják közre, köztük néhány tömör remekléssel. Szó nem érheti Szabó István igényességét. Az egy témához ragaszkodás azonban mégis megbosszulta magát. Nemzedéktársai rég túlhaladták a Téli virágzás, Tűzugrás, Az idegen bajnok szemléletvilágát, egyikük-másikuk a magyar próza élvonalába küzdötte magát, nemcsak új témákat vettek birtokba, nagyobb vállalkozásba is belefogtak és kezdeményező szerepet játszottak a magyar próza formai megújításában is. Első novelláival az Emberavatás nemzedék legtöbb írója a két háború közötti irodalom hagyományaihoz kapcsolt vissza, Móricz Zsigmond és a népi írók rövid időre feledésbe merült vagy félremagyarázott művéből kapott bátorítást. A hagyományhoz fordulásnak akkor igen nagy, felszabadító jelentősége volt. Később azonban sürgetően jelentkezett a továbbjutás követelménye, amelyet nem a tagadás szelleme, a hagyományhoz fűző szálak eltépése, hanem az alapokra új rétegek építése fejezett ki. Szabó István kimaradt nemzedékének pályafordulatából, ő a hatvanas évek elején is ugyanarról beszélt, mint tíz esztendővel korábban. A lázadó és A varázslat kertje között nincs semmi különbség. Ugyanaz a hang, ugyanaz a témakör. Ez a fajta írói hűség végül hordozójának árt legtöbbet. Az időt nem lehet megállítani, Szabó István pedig úgy írt a hatvanas évek elején is fiatalkori élményeiről, mint az ötvenes években. S ami akkor friss hangjával lepett meg, később a fáradtság jeleit is elárulta. Írók utálják a tanácsot, mint ördög a tömjénfüstöt, most mégis kikívánkozik: Szabó Istvánnak gyűjteménye címébe foglaltakat kellene megszívlelni. (Szépirodalmi) BÉLÁD MIKLÓS Galgóczi Erzsébet: Pókháló Az új magyar falu elkötelezett írója új kisregényével jelentkezett. Legutóbb — az elmúlt két évben — szociográfiaipublicisztikai, valamint novellásgyűjteményei jelentek meg. A sokforrású anyaggyűjtés után a Pókháló című kisregény alighanem fontos állomás az írónő pályáján. Ezt igazolni látszik az is, hogy a kisregény-filmnovella hőse, Niklai Géza termelőszövetkezeti elnök visszavisszatérő alakja az írónő életművének. Kozák Imre, Madarász Dani, Máté és most Niklai mind a magyar falu új útját járó, harcait — akár önmagukkal is — megharcoló, konfliktusaival gyötrődő hősök. Mindegyikük az adott elbeszélés, kisregény keletkezési idejének útszakaszait járja, de voltaképpen egy útról van szó. Az egyes alkotásokban az adott mű törvényei szerinti „megoldásban” búcsúzhattunk mindegyiküktől, kivel a megalakult termelőszövetkezet elnöki asztalánál, kivel az új kövesúton, kivel „félúton”, értelmetlen halálban, kivel idegszanatóriumban találkoztunk utoljára. Niklai Géza sorsa köztük a legkevésbé lezárt. Tán ez is jelez valamit. Egybeolvasva — ciklusba fűzve — érdekes, izgalmas összefüggő életút alakul előttünk a hősök sorsából, szinte egy nagyregény anyaga a mi „feltört ugarunkról”. A Kinek a törvénye? című legutóbbi elbeszéléskötet tematikája igen szerteágazó volt: háborús emlékek, a falu, a kisváros világának egészen furcsa, már-már romantikusan bizarr csődsorsai, valamint — szintén Galgóczi módszeresen kutatott területe — a politikai hatalom altisztjeinek, kisebb-nagyobb tisztségviselőinek életútja. A dolgozó nép hatalmáért való aggódás irányítja figyelmét a „hatalom bűvöletében” küldetésükről megfeledkezőkre vagy a történelmi széljárások lovagjaira. Az elbeszéléskötet sokfélesége — és sokféle írói folytatást feltételező gyűjteménye — után a kötet legjobb — címadó — elbeszélése nyomán indult tovább Galgóczi Erzsébet, folytatva a fent jellemzett parasztvezető életút írói feldolgozását. A Kinek a törvénye? Mátéjában benne magában leljük a torz utat. A tíz év előtti kiemelkedő tehetségű tsz-elnök úgy érzi, kiemelkedett, kiemelkedhet érdemei, szerepe alapján, a forradalom haszonélvezőjévé válhat, hogy saját győzelme már a győzelem. Sorsa torz út, a becsületes fiatal rendőrrel való összeütközésben a néppel, megtagadott saját sorsával, Kozák Imre és Madarász Dani szándékaival, tetteivel kerül szembe. Vesztes, ha látszólag még vannak is hatalmának támogatói. Az idegszanatórium erről tanúskodik, a kisiklott élet kísérletéről, hogy újraalkossa önmagát régi hűsége és ereje maradékából. Ha ez még egyáltalán lehetséges, Niklai Géza, a Pókháló főszereplője nem kerül szembe regényhőselőd önmagával. Az új magyar falu legújabb korszakának egy másik alternatíváját látjuk — ilyen értelemben nem egyenes folytatásai egymásnak, inkább történelmünket követő variációi a Galgóczi írta tsz-elnök-regények. Az elnök egy beosztottja, a vezetőség tagja követ el törvénytelenséget, öt véka halat (kétezer forint körüli érték) visz el a halastóból. Aligha saját céljaira, hanem, hogy „megkenje” vele a szövetkezet anyagi gyarapodásában közreműködhető cégeket. Niklai, bár egészséges ösztöne berzenkedik az eljárástól, nem akar ügyet csinálni. Selyem Zsiga jó szakember, ötletei sokat használnak a tsznek. De a vezetőség szigorúbb. Már csak azért is, mert nemrég az elnök menesztette az egyik brigádvezetőt egészen csekély ballépésért. Nem idealizál Galgóczi: a vezetőség öreg parasztjai azért várnak el jakobinus szigort az elnöktől, mert nemrég egy nem vezetővel, egy közülük való részeges, ravasz paraszttal járt így el. Niklai becsületből itt is jelesre vizsgázik, Selyem Zsigát elbocsátja, majd megpróbál új állást szerezni neki. Zsiga azonban ebbe nem megy bele, hason a vélt politikai érdemein szerzett felsőbb kapcsolatai segítségét kéri, a járási osztályvezető pártját is fogja. S megindul az akció a tsz-elnök ellen. Aki viszont nem áll egyedül. Nemcsak az öreg csősz áll mellette, aki egyszerű becsülettel háborodott fel a balügyben, hanem annak fia, az ifjú Zsuppán is, aki a jelen megvalósításáért viselt harcnak nem volt részese, az új nemzedék képviselője, aki a jövő szemével néz, s ezért kritikája a jelen felé fordul, ő az, aki gazdasági és politikai tisztaságra szorítja Niklait, melyre Niklai eredendően hajlandó is, ha élettapasztalatai ki is kezdenék szilárdságát. De a fiatal Zsuppán következetessége jókor érkezett vérátömlesztés. Először újságíró érkezik a faluba, hogy zavaros, de a kedélyeket felzaklató, az elnök presztízsét csorbító cikket írjon, majd revízió, ellenőrzés érkezik. Lényegében mindent rendben találnak, de a falu gyanakvó népe máris Niklai bukását szimatolja. Niklai kényszerhelyzetben visszaveszi Selyem Zsigát (akinek — emlékszünk — leváltását annak idején ő sem helyeselte). De Selyem visszatérése — ha a Niklai elleni hajszát megszünteti is — rossz folyamatot indít meg. Győzelme tudatában szabadon engedi egyéniségének nem közénk való vonásait. Niklai tisztességes tehetsége kiszorításán igyekszik, bosszút áll az öreg csőszön, s a sértett brigádvezetővel együtt hangadó szerepre tör, s a szocialista hatalom nevével saját hatalomátvételére készül. A feszült helyzetben a fiatal Zsuppán veszíti el a fejét, apja megalázásán pofonnal vesz elégtételt. Ám ezután önkényeskedés címén ő lesz a kiszemelt céltábla. A Selyem Zsigát támogató erők most őt akarják kiebrudalni, s a vezetőség jámborul ezt is megszavazza. Niklai megtántorodik, ráadásul családi élete is most kerül válságba. Városi kedvesét az ellene folyó hajszában csalétekül beköltöztetik a faluba. Niklai tisztességgel próbálja rendezni ezt az ügyét is, feleségét, családját választja, de a tragikus vétséget elköveti, Zsuzsától sem tud elválni. Zsuppán nem hagyja magát. S amikor a leváltását követő órákban megkezdődik a szüret, odaáll a teherautóhoz, ahol Selyem Zsiga irányítja a rakodást, és ősi parasztmód — ahogyan apja leplezte le az öt véka halat — egyik zsebéből a másikba morzsolt kukoricával számlálni kezdi a szőlőskosarakat. A megrendült Niklai csak idővel érti meg, hogy Zsuppán kihasználja azt az időnyereséget, míg a többiek nem tudják, hogy őt leváltották, hogy már nincs hatalmon. Nem áll félre, harcra készül. Cselekedetével valóságosan, jelképesen is jelzi, hogy jogot tart a hatalomra, mert ő képvisel méltó, jogos, igazságos hatalmat, szemben Selyem Zsigával és cimboráival. Így szól az elnökhöz: „Az emberek nem tudnak semmit. Pedig ha van értelme marakodni a hatalomért, csak miattuk van értelme... Ez a hét még nehéz lesz, aztán a jövő héten egy kicsit fellélegezhetünk. S megbeszélünk velük mindent.” E sorokkal zárul a regény. ■ ~ Így érezzük, Niklainak lesz ereje folytat- ni a harcot az új korszakban is. A hatalom megszerzése, az ország felépítése után (mely korszakoknak ő még nem volt részvevője), a szocialista mezőgazdaság, a szocialista falu megteremtése és megerősítése után (mely korszaknak hőse volt) az új korszakot a politika és történelem nyelvén a szocialista demokrácia megteremtése, őrzése és továbbfejlesztése szakaszának nevezhetjük. S ebben az új szakaszban már nincs egyedül. Ott áll mellette, mögötte a fiatal nemzedék. (Szépirodalmi) TRENCSÉNYI LÁSZLÓ KRITIKA Zelk Zoltán: Féktávolságon belül Az emlékezetes Pénteki leveleket olvashatjuk e könyvben, s néhány portrévázlatot csapott hozzájuk Zelk Zoltán, még egyszer hangsúlyozandó e levelek rétegeit. Nemcsak irodalomról szólnak amazok, nemcsak íróportrék a kiegészítő anyagban. Színész, festő, bohóc, labdarúgó és Kovács János; ő, igen, a fodrász, nemcsak úgy általában, mert Kovács János élő ember, vele kapcsolatos élménye okán vette a sorba, amelyet nagy írótársainak arcképvázlatával nyit Zelk Zoltán. Változatokban gazdag a világ, de az általa fölidézett változatokat összefogja a bennük közös humánum, amely éppen Kovács János esetén föltűnő, mert azon közvetlen nyilvánul meg. Braun Csibiben a humánum tehetségformán, mint Molnárban, mint a többi felvillanó alakban, de Kovács János embersége függetlenül adta elő magát nehéz időben, függetlenül dolgától, szakmájától; bár Zelknek arra is van szeme, figyelme — igen finoman érzékelteti —, Kovács János és szakmája bensőséges kapcsolatára. A gyerekei is mind — fodrásznak készülnek. Kerek a világ, ha Zelk Zoltánt olvasom! Másként szólva — egész. Pedig szomorú írások a Pénteki levelek. Zelk hangját fáradtság 10