Kritika 4. (1975)
1975 / 4. szám - Németh László (1901-1975) - Köszöntő
KÖSZÖNTŐ Ünnep az ünnepben: felszabadulásunk évfordulóján a Minisztertanács ismét magas fokú elismerésben részesítette azokat, akik kitartó, színvonalas és sokoldalú munkájukkal különösen sokat tettek hazánk szocialista fejlődéséért, s akik kiemelkedő teljesítménnyel gazdagították a magyar tudományt és kultúrát. Újabb alkotókat s alkotásokat fémjeleznek mostantól Állami- vagy Kossuth-díjak, illetve a művészeti ágak középdíjai. Alkotókat mondottunk, a szó legszélesebb értelmében, hiszen a kitüntetés a bányász újításaiban, a tanító oktató-nevelő munkájában, a színész játékában egyaránt a teremtő akaratot és erőt, társadalmunk szellemi és anyagi épülésének szolgálatát jutalmazza. A szocialista értékek létrehozását. A kitüntetettek közt dolgozó kollektívák egész sorát találjuk, jeléül annak, hogy a szocialista közösségi életforma szélesedő körben képes nagyszerű eredményekkel bizonyítani magasabbrendűségét. Ezek a kollektívák nemcsak a termelésben adtak minőséget, hanem — attól elválaszthatatlanul — emberi-közösségi magatartásuk egészében. Állami díjuk — e magatartás megbecsülése is. Ugyanez az igény érvényesül a szellemikulturális élet munkásainak értékelésében. örömmel nyugtázzuk, hogy ez évben is a jelentős teljesítmények közül a legjelentősebbek, a legbecsesebbek kiválasztása okozhatott gondot. A közvélemény „listáján” minden bizonnyal szerepeltek más nevek is. A kitüntetettek névsora azonban egészében hűen tükrözi azt a szerepet, amelyet tudósaink, művészeink hazánk előmenetelében ma betöltenek. Szerkesztőségünk tisztelettel és elismeréssel köszönti új Kossuth-díjas művészeinket. Köszöntjük a magyar zenei élet felvirágzásában nagy érdemeket szerzett Kadosa Pált, Erdélyi Miklóst, Mikó Andrást, Radnay Györgyöt és Sárai Tibort. Üdvözöljük Kossuth-díjas képzőművészeink között Raszler Károlyt, Kiss Nagy Andrást s mindenekelőtt Gádor Istvánt, a nagyszerű életművet alkotott keramikust. Szeretettel gratulálunk irodalmunk kiemelkedő alakjainak, Csanádi Imrének, Fejes Endrének s Cseres Tibornak, akit külön köszöntünk 60. születésnapja alkalmából is, kívánva neki további alkotó erőt és egészséget. Köszöntjük Kis Józsefet és Szabó Istvánt, akik filmjeikkel, Avar Istvánt, Feleki Sárit és Váradi Hédit, akik színpadi alakításaikkal nyújtottak maradandó élményt. Állami díjasainkat üdvözölve külön is köszöntjük társadalomtudósainkat, publicistáinkat: Nemes Dezsőt, Ortutay Gyulát, Boldizsár Ivánt, Mátrai Lászlót, Szauder Józsefet. Valamennyiüknek — és magunknak, olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak is kívánjuk sok sikert s jó munkalégkört az elkövetkező években! KRITIKA Németh László (1901-1975) Megrendülten vettük tudomásul a hírt: elhunyt Németh László. Szerkesztőségünk fájdalommal osztozik a gyászban az író olvasóival, ismerőseivel, a magyar kulturális élet valamennyi műhelyével. Sokat tudunk Németh Lászlóról, s mégis keveset. Elkezdődött már életében az általa teremtett értékek számbavétele, az ezzel kapcsolatos munka java azonban még hátra van. Ezért is nehéz arról szólni pontosan, hogy kit vesztettünk el az ő távozásával. Főként művei, de a megrendülés, a gyász mélysége is mutatja viszont, már a gondos, érdemi munka előtt, hogy olyan emberi, akinek az életműve megkerülhetetlen ténye, fontos értéke századunk magyar kultúrájának, gondolkodásának. Németh László orvos volt. Akkor is, amikor 1925-ben a Nyugat pályázatán első díjat nyert a Horváthné meghal című elbeszélésével, s akkor is, amikor más műveivel próbált gyógyítani. Figyelte, sorra vette a társadalom, az egyes emberek bajait, írta a kórlapokat, kereste a betegségek megszüntetésének módozatait. Regényeivel, drámáival, esszéivel, egyedül szerkesztett folyóiratával újra és újra erre vállalkozott, lázasan, szenvedélyesen. Ez vitte őt a két világháború közötti időszakban a népi írók mozgalmába, s avatta a centrum teoretikusává. Ez íratta vele regényeit, az Emberi színjátéktól az Irgalomig, drámáit a Bodnárné, a Villámfénynél soraitól az Apáczaiig. Értékelésében, méltatásában ez kell, hogy alapvető legyen. Csak ezen belül érvényesek azok az ellenvetések, viták, amelyek Németh Lászlónak a történelem által bizonyítottan téves elképzeléseihez kapcsolódtak, kapcsolódnak. Nagy célok vezették Németh Lászlót mindig. Változtatni akart azon az elfogadhatatlan életen, amely már 1928-ban írt regényének hősét fellázítja, amely öngyilkosságba kergeti az 1936-ban teremtett Bűn Horváth Endréjét, eszmélteti Nagy Imre körorvost (Villámfénynél), állandó mozgásban tartja a Cseresnyés hősét, változtatni akart, reformokkal, a Horthykor Magyarországának életén. Akkor és később, szüntelen a kitörés, a túllépés lehetőségeit kutatta, hívta, kívánta folyton a minőségéletet. Nagy regényeinek sorában, mint például az Égető Eszter, az Irgalom lapjain is az ember a lehetőségei szintje alá húzó veszélyekkel néz szembe, s keresi a vélt vagy valóságos kiutat, megfogalmazza a kiteljesedés vágyát. Nyilvános, változtatni akaró gondolkodás volt életművének egésze. Szépírói alkotásaiban, s a Tanú lapjain, tanulmányaiban, kritikái sorában alapvetően az a szándék munkált, hogy sokaknak adja át mindazt, amit felfedezett, megtudott, megtanult. Méltatlan lenne hozzá, aki oly megszállottan szerette az igazságot, a nyíltságot, hogy elhallgassuk: tudása, szándéka, főként a felszabadulás előtt a történelem előrehaladó mozgásától olykor eltérő pozícióba is belevitte. Azok a legjobb marxisták vitáztak ezért vele, akik az elsők között ismerték fel Németh Lászlóban a jelentős epikust. Vitáztak vele, ezt se hallgassuk el, balról mereven, szektás álláspontról is. Támadta őt sokszor a jobboldal, hiszen reformutópiái, minőség-forradalma, szigetelképzelése különbözött az általuk kívánatostól. Németh László emberi, gondolkodói útja zajos fordulatok, látványos mutatványok nélkül a szocialista építés elfogadásáig, támogatásáig vezetett. Fenntartásait, kritikai észrevételeit nem elhallgatva szól erről például több 1957 utáni írásában.” Ha most lennék fiatal? című esszéjéből idézzük a következő sorokat: „Azt sem igen tudja a mai fiatal, amit én polgáristáim szülein láttam, mi az a munkanélküliség. A napokban javítottam át Bűn című regényem korrektúráit. Ezt a regényt 1936-ban írtam s egy faluról fölkerült regényről szól, aki a budai villák környékén próbál munkát, kenyeret szerezni. Mintha valami mély nyomás alól — egy keszonból — hoztak volna föl, úgy jöttem föl a tulajdon regényemből. S ha azt kérdeznék, mi az azóta eltelt negyedszázad legnagyobb eredménye a számomra: hát az, hogy megszabadított a nyomástól, mely alatt az a regény készült, s amelybe a másik hős, a napszámosregény sorsát átérző értelmiségi belehal.” Ezekben a sorokban, a Pohárköszöntőben, az Utazásban, más írásaiban ott van a nagyon becsületes, nagyon megszívlelendő figyelmeztetés: nem tartja Németh László a maga életművét kijátszhatónak a szocializmus ellen, s elutasít minden olyan kísérletet, amely önös érdekből torzítaná el művei valóságos jelentését. Ma már természetesnek tudjuk ezt, ahogyan természetes az is, hogy szocialista társadalmunk is vállalja mindazt, ami Németh László műveiben, gondolataiban pozitív, előremutató érték. Beszédes szimbóluma ennek a szövetségnek az az életműkiadás, amely éppen az utóbbi esztendőkben indult el, s napjainkban kezdett teljesedni. Sokunk könyvespolcán sorakoznak ezek a kötetek, az Európai utas, a Sajkadi esték, a Két nemzedék, a Kísérletező ember, és természetesen a regények, a drámák. Sokunk könyvespolcán állnak ott azok a könyvek, amelyek révén Németh László avatott fordításában, magyarul ismerkedhetünk meg klasszikus orosz művekkel. A lényeg azonban az, hogy ezek a könyvek, az eredetiek és a fordítások ne csak álljanak, vagy feküdjenek az otthoni vagy könyvtári polcokon, hanem forogjanak, minél gyakrabban. Olvassuk őket, hogy az arra méltó akkor is élő maradjon, amikor nem várhatunk már Németh Lászlótól újabb alkotásokat. Köszöntjük a Szovjet Irodalom című folyóiratot Új folyóirattal ismerkedhetünk e hónapban: megjelent a Szovjet Irodalom első száma. A folyóirat, amely — szerkesztőinek célja szerint — rendszeresen közli majd a legfrissebb, figyelemre méltó szovjet irodalmi műveket, közelebbről megismertet egyegy kortárs alkotó eddigi pályafutásával, betekintést nyújt az irodalmi-kritikai vitákba, a magyar olvasóközönség évek óta növekvő igényét, érdeklődését elégítheti ki. A lap első száma közli Kádár János levelét a folyóirat moszkvai és budapesti szerkesztőségéhez. Nagy örömmel üdvözöljük a folyóirat megindulását. Szívből kívánjuk magyar és szovjet szerkesztőinek, hogy sikerrel végezzék munkájukat a szovjet irodalmi értékek közvetítése, megismertetése terén. Nemcsak irodalmaink, népeink is közelebb kerülhetnek így egymáshoz. 2