Kritika 7. (1978)
1978 / 10. szám - Barta András - Fráter Zoltán: Krúdy, a lapszerkesztő
Krúdy, a lapszerkesztő „Én írónak készültem, semmi másnak.” 50-ik karácsony című, a Pesti Futár 1928. évi decemberi számában megjelent önéletrajzi vallomását kezdi ezzel a mondattal Krúdy Gyula. Az ötvenesztendős író ebben a híressé vált, sokszor idézett nyilatkozatában nemcsak írói elhivatottságáról kívánt tanúságot tenni, hanem azt is kifejezésre juttatja, hogy az irodalmi tevékenységen kívül semmilyen más foglalkozásra nem készült, nem volt alkalmas. A szépirodalom volt egyetlen megélhetési forrása. Még a redakcióbeli munka, az újságszerkesztés sem tudta tartósan lekötni, vagy maga hagyott fel vele, mint ifjúkorában Debrecenben és Nagyváradon, vagy később a kedvezőtlen politikai körülmények, illetve az anyagi sikertelenség késztette arra, hogy feladja újságszerkesztői vállalkozását. Jóllehet Krúdy negyvenesztendős írói pályafutásán a szerkesztőségi, szerkesztői munka csak tünékeny epizód, mégis érdemes redaktori tevékenységével behatóan megismerkednünk, mert 1919-es (Néplap) és 1921-es (Szigeti Séták) vállalkozása fontos mozzanatokkal egészíti ki, motiválja a pályaképet, és lényeges felvilágosításokkal szolgál A vörös postakocsi írójának zsurnalisztikai törekvéseiről, munkájának programtervét, amelyben kijelölte a munkatársak feladatkörét, megállapította a tiszteletdíjakat. „A szerkesztő Krúdy Gyula végzi az irodalmi szerk. összes teendőit s a társszerkesztőkkel együtt állapítja meg minden szám tartalmát. Németh József miniszteri tanácsos és Papp Viktor jószágigazgatósági fogalmazó meglevő javadalmazásuk mellett adminisztrálnak.” A tervezet egy része — kidolgozottabb formában — „Tessék elolvasni és tessék azonnal válaszolni!” címmel, március 9-én jelent meg. Eszerint a Néplapban átalakulása óta új hangon beszélnek új dolgokról, a lapnak új célja van. „A célja az, hogy a magyar földmívességet felvilágosítsa a szabadság, a becsületes jövő s a boldog élet igazságai felől... A régi szokásnak itt is végének kell lenni, mikor a lap az irodában egy polcon, vagy a sarokban porosodott és a kutya se nézett bele. Ezentúl a lap olyan lesz, amit érdemes lesz olvasni, de kell is, hogy ne vesszen el szem elől.” Ahhoz, hogy a lapot érdemes legyen olvasni, Krúdy is nagymértékben hozzájárult. Tevékenysége nem korlátozódott csak a közlendő irodalom megválasztására és átnézésére, de mint az egész újság felelős szerkesztője, részt vállalt az olvasókkal való kapcsolat fenntartásából és a tájékoztatásból is. Olyan közlemények mutatják ezt, mint „Az olvasóhoz”, vagy „A Néplap szépirodalmi programja”. Krúdy szerkesztői elve a nyitottság, a megújulás érdekében végzett „visszakérdezés”, a Móriciz-intenciókait tükröző „Tessék elolvasni...” szellemében. Fő feladata azonban a szépirodalom gondozása volt. „...életbevágó egy ország jövőjében az olvasmány..." Móricz javaslatára Krúdy végezte az irodalmi szerkesztő összes teendőit. Erről tanúskodik Krúdy „hű munkatársa, és barátja”, Gárdonyi Géza levele, melyben az egri remete felvilágosítást kér, hogy már nyomtatásban megjelent kéziratot is küldhet-e a Néplap számára. (Gárdonyi tollából a „Mindenikünk hordoz egy szamárkát” és az „Egy ember” című elbeszélések jelentek meg a lapban.) A Krúdy szerkesztette újság első száma egyik kötelességének tartotta Ady bemutatását a Néplap olvasóinak: „Ady Endre forradalmi költeménye” felirattal közölt verset a költőtől, jegyzetben fűzve hozzá, hogy a vers címe a Magyar jakobinus dala, mely Adynak „száz és száz forradalmi költeménye közül talán a legsúlyosabb s a legművészibb. Mi mellettünk, mi érettünk, a népért írta.” További ismereteket az „Új forradalmunk nagy költőjéről” szóló írásból szerezhetett az olvasó. A szomorú aktualitásról („Ady Endre meghalt”) más helyen adtak hírt. A költő programját vállalva, a következő számban Adytól „Az osztralék koporsója” című „rövid elbeszélés” jelent meg. Ekkor kezdték Révész Béla folytatásos regényének közlését is, „A lárva mögött” címmel. Hogy Krúdy valóban szerkesztője volt a Néplapnak, azt igazán a március 2-i szám mutatta meg, mely az első földosztás eseményeinek jegyében született. Míg Móricz Zsigmond négy ízben is tudósított a kápolnai napról, s Búza Barna „A nép földjé”-ről írt, Csizmadia Sándor verssel köszöntötte „A kápolnai föltámadás”-t, Németh József „Az új birtokosok szövetkezésé”-ről számolt be, addig Krúdy, „A kápolnai földosztás” szerzője, saját cikket nem jelentetett meg ekkor: neki az egész lappal volt gondja! Mint az igazi redaktorok, tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy szolgálata szerint az újságot elsősorban nem írnia — szerkesztenie kell. Egyetlen cikket publikált — K. Gy. aláírással — egy héttel a kápolnai ünnep után, a földről, amely „most osztódik szét azok között, akik azt legjobban megérdemlik”. Ezen a lírai hangú cikken kívül csak a „Csillag, aki jár” című elbeszélésének folytatásait írta a Néplap számára. Ez a közlés egyébként befejezetlen maradt. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a Néplap híven követte a radikalizálódást. Az újság hasábjain sorra teret kaptak a Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosok rendeletei, a Vörös Hadsereg felhívásai, sőt külföldi hírek is, például a Bajor Tanácsköztársaságról. „Munkásinduló” címmel nyomtatták ki a Marseillaise versszakait. A szerkesztőség új célok megvalósítására készült. Ígéretes volt „A Néplap szépirodalmi programja”, melyről nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Krúdy fogalmazta. A stílus és a munkaterv aláírása („A Néplap szerkesztője”) egyaránt ezt sejteti. A tervezet szerint a Néplap a közeljövőben a következő írókat kívánta megszólaltatni: Bródy Sándort, Gárdonyi Gézát, Révész Bélát, Szép Ernőt, valamint értesülhetett az olvasó arról is, hogy Móricz Zsigmond „nagyszabású regényt ír a Néplap számára Dózsa Györgyről, akit a régi történelem parasztkirálynak csúfol, voltaképpen pedig a nép első felszabadítója volt”. „Gazdasági, földmívelési, hasznos, a mindennapi élet nélkülözhetetlen tanácsadásai mellett, a Néplap új alakjában — amelyet újjászületésnek is nevezhetnénk — a legnagyobb fontosságot helyezi arra, hogy a Néplap szórakoztató olvasmányait A LEGJOBB MAGYAR ÍRÓK szolgáltassák. Tudjuk, mily életbevágó egy ország jövőjében az olvasmány, amellyel a népet ellátják. Nagy országok, nagy népek létrejövésénél igen nagy segítségek voltak a népek írói. ... De sokan, az irodalom legjelesebbjei dolgoznak már a Néplap olvasói számára. Gyönyörű munkák, olvasmányok, tudományos és gazdasági közlemények várják a sorrendet az asztalfiókban. Krúdy Gyula, e lapok szerkesztője ugyancsak minden erejét a Néplapnak szenteli. ... Budapest, 1919. Tavasz.” A Néplap azonban nem jelent meg többé a Tanácsköztársaság alatt. 1920 májusában indult újra. Szerkesztői nem vettek tudomást a számukra kényelmetlen és magasabb színvonalú 1919-es példányokról. Amikor az ellenforradalom, a fehérterror idején Krúdy Gyula „bűnlajstromát” összeállítják, az egyik vádpont éppen a Néplap szerkesztésében való közreműködése volt. Az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság idején tanúsított haladó szellemű állásfoglalását, kiállását a földreform mellett az új kurzus nem bocsátotta meg: támadások érték, főként Pekár Gyula folyóiratában a Magyar Múzsában a főszerkesztő és Négyesy László részéről. A durva inzultusok azonban talán kevesebb kárt okoztak Krúdynak, mint az, hogy a lapok és a könyvkiadók tartózkodtak művei megjelentetésétől. Visszavonult margitszigeti otthonába, ahol — mint arról többször is beszámolt — „hoszszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket” töltve el. Álmoskönyvet írt. Mert erre volt kiadó és olvasó. És 1921-ben lapot szerkesztett, a Szigeti Sétákat Erről azonban később életrajzaiban sohasem emlékezett meg. Mert talán nagyon is fájt a fiaskó, amely elsősorban anyagi természetű volt. Ha saját kora nem becsülte is érdeme szerint Krúdyt, a lapszerkesztőt, legalább az utókor előtt álljon világosan és értékének megfelelően az önmagában egyedülálló fürdőügyi közlöny: a Szigeti Séták. 20 „A szerkesztő, Krúdy Gyula, ugyancsak szorgalmasan dolgozik..." Az 1894-ben alapított Néplap — alcíme szerint: Gazdasági Hetiújság a földmívelő nép számára — magyar, német, szlovák, román, szerb és rutén nyelven jelent meg. A magyar nyelvű kiadás felelős szerkesztője „András gazda” volt. 1919. február 2-án új neveket fedezhetett fel az olvasó a Néplap 4—5. számának címoldalán. Az átszervezés céljáról „Az olvasóhoz” intézett közlemény tudósít. „Ezentúl a Néplap nem csupán a gazdasági tanácsadója, szeretettel várt András gazdája leend a magyar földmívelőnek.” A vezető munkatársak körében történt változást írók neve jelzi, a tartalom gazdagodását pedig az, hogy az ismeretterjesztő cikkek, szaktanácsok mellett elbeszéléseket, folytatásos regényt, riportokat is közöl a lap, emelkedik a szerkesztés színvonala. A főszerkesztő, Szabó Endre mellett szerkesztőtársként Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond neve szerepel a címlapon, Krúdy Gyula pedig szerkesztő lett. „... a magyar népnek, a nemzetnek régen szeretett és megbecsült írói Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond. A szerkesztő Krúdy Gyula is vagy negyedszázada írogatja regényeit, elbeszéléseit.” (A következő számtól kezdve Krúdy felelős szerkesztő, a gazdasági cikkeket pedig Papp Viktor szerkeszti.) Az újság átalakítói minőségi forradalmat kíséreltek meg: arra törekedtek, hogy széles körben terjeszthető, igényes olvasmányhoz juttassák a parasztságot. „A szerkesztő, Krúdy Gyula, ugyancsak szorgalmasan dolgozik és emellett vigyáz arra, hogy ennek az újságnak minden sora magyar legyen.” Hamarosan eltűnt a lapról az a paraszti idillt ábrázoló giccsrajz is, amely addig a fejlécet „díszítette”. A régi Néplap a népszerűsítő mezőgazdasági szakcikkek, „ismeretterjesztő és felvilágosító” írások mellett politikai és egyéb események szájbarágó magyarázatával szolgált. Az új program biztosítani kívánta a hetilap olvasottságát is. Ezzel kapcsolatos javaslatok kidolgozására kapott megbízást Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula 1919. február 21-én, a földművelésügyi minisztériumban tartott értekezleten. Móricz elkészítette a Néplap KRITIKA