Kritika 7. (1978)

1978 / 10. szám - Barta András - Fráter Zoltán: Krúdy, a lapszerkesztő

Krúdy, a lapszerkesztő „Én íróna­k készültem, semmi másnak.” 50-ik karácsony című, a Pesti Futár 1928. évi decemberi számában megjelent önélet­rajzi vallomását kezdi ezzel a mondattal Krúdy Gyula. Az ötvenesztendős író ebben a híressé vált, sokszor idézett nyilatkozatában nemcsak írói elhivatottságáról kívánt tanúsá­got tenni, hanem azt is kifejezésre juttatja, hogy az irodalmi tevékenységen kívül semmi­lyen más foglalkozásra nem készült, nem volt alkalmas. A szépirodalom volt egyetlen meg­élhetési forrása. Még a redakcióbeli munka, az újságszerkesztés sem tudta tartósan leköt­ni, vagy maga hagyott fel vele, mint ifjú­korában Debrecenben és Nagyváradon, vagy később a kedvezőtlen politikai körülmények, illetve az anyagi sikertelenség késztette arra, hogy feladja újságszerkesztői vállalkozását. Jóllehet Krúdy negyvenesztendős írói pálya­futásán a szerkesztőségi, szerkesztői munka csak tünékeny epizód, mégis érdemes redak­­tori tevékenységével behatóan megismerked­nünk, mert 1919-es (Néplap) és 1921-es (Szige­ti Séták) vállalkozása fontos mozzanatokkal egészíti ki, motiválja a pályaképet, és lénye­ges felvilágosításokkal szolgál A vörös posta­kocsi írójának zsurnalisztikai törekvéseiről, munkájának programtervét, amelyben kije­lölte a munkatársak feladatkörét, megállapí­totta a tiszteletdíjakat. „A szerkesztő Krúdy Gyula végzi az irodalmi szerk. összes teendőit s a társszerkesztőkkel együtt állapítja meg minden szám tartalmát. Németh József mi­niszteri tanácsos és Papp Viktor jószágigaz­gatósági fogalmazó meglevő javadalmazásuk mellett adminisztrálnak.”­ A tervezet egy ré­sze — kidolgozottabb formában — „Tessék el­olvasni és tessék azonnal válaszolni!” címmel, március 9-én jelent meg. Eszerint a Néplap­ban átalakulása óta új hangon beszélnek új dolgokról, a lapnak új célja van. „A célja az, hogy a magyar földmívességet felvilágosítsa a szabadság, a becsületes jövő s a boldog élet igazságai felől... A régi szokásnak itt is vé­gének kell lenni, mikor a lap az irodában egy polcon, vagy a sarokban porosodott és a kutya se nézett bele. Ezentúl a lap olyan lesz, amit érdemes lesz olvasni, de kell is, hogy ne vesszen el szem elől.” Ahhoz, hogy a lapot érdemes legyen olvasni, Krúdy is nagymér­tékben hozzájárult. Tevékenysége nem korlá­tozódott csak a közlendő irodalom megválasz­tására és átnézésére, de mint az egész újság felelős szerkesztője, részt vállalt az olvasók­kal való kapcsolat fenntartásából és a tájé­koztatásból is. Olyan közlemények mutatják ezt, mint „Az olvasóhoz”, vagy „A Néplap szépirodalmi programja”. Krúdy szerkesztői elve a nyitottság, a megújulás érdekében vég­zett „visszakérdezés”, a Móriciz-intenciókait tükröző „Tessék elolvasni...” szellemében. Fő feladata azonban a szépirodalom gondozása volt. „...életbevágó egy ország jövőjében az olvasmány..." Móricz javaslatára Krúdy végezte az irodal­mi szerkesztő összes teendőit. Erről tanúsko­dik Krúdy „hű munkatársa, és barátja”, Gár­donyi Géza levele, melyben az egri remete felvilágosítást kér, hogy már nyomtatásban megjelent kéziratot is küldhet-e a Néplap szá­mára.­ (Gárdonyi tollából a „Mindenikünk hordoz egy szamárkát” és az „Egy ember” cí­mű elbeszélések jelentek meg a lapban.) A Krúdy szerkesztette újság első száma egyik kötelességének tartotta Ady bemutatá­sát a Néplap olvasóinak: „Ady Endre forra­dalmi költeménye” felirattal közölt verset a költőtől, jegyzetben fűzve hozzá, hogy a vers címe a Magyar jakobinus dala, mely Adynak „száz és száz forradalmi költeménye közül ta­lán a legsúlyosabb s a legművészibb. Mi mel­lettünk, mi érettünk, a népért írta.” További ismereteket az „Új forradalmunk nagy köl­tőjéről” szóló írásból szerezhetett az olvasó. A szomorú aktualitásról („Ady Endre meg­halt”) más helyen adtak hírt. A költő prog­ramját vállalva, a következő számban Adytól „Az osztralék koporsója” című „rövid elbe­szélés” jelent meg. Ekkor kezdték Révész Bé­la folytatásos regényének közlését is, „A lár­va mögött” címmel. Hogy Krúdy valóban szerkesztője volt a Néplapnak, azt igazán a március 2-i szám mu­tatta meg, mely az első földosztás eseményei­nek jegyében született. Míg Móricz Zsigmond négy ízben is tudósított a kápolnai napról, s Búza Barna „A nép földjé”-ről írt, Csizmadia Sándor verssel köszöntötte „A kápolnai föltá­­madás”-t, Németh József „Az új birtokosok szövetkezésé”-ről számolt be, addig Krúdy, „A kápolnai földosztás” szerzője, saját cikket nem jelentetett meg ekkor: neki az egész lappal volt gondja! Mint az igazi redaktorok, tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy szolgá­lata szerint az újságot elsősorban nem írnia — szerkesztenie kell. Egyetlen cikket publi­kált — K. Gy. aláírással — egy héttel a ká­polnai ünnep után, a földről, amely „most osztódik szét azok között, akik azt legjobban megérdemlik”. Ezen a lírai hangú cikken kí­vül csak a „Csillag, aki jár” című elbeszélé­sének folytatásait írta a Néplap számára. Ez a közlés egyébként befejezetlen maradt. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a Nép­lap híven követte a radikalizálódást. Az újság hasábjain sorra teret kaptak a Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosok rendele­tei, a Vörös Hadsereg felhívásai, sőt külföldi hírek is, például a Bajor Tanácsköztársaság­ról. „Munkásinduló” címmel nyomtatták ki a Marseillaise versszakait. A szerkesztőség új célok megvalósítására készült. Ígéretes volt „A Néplap szépirodalmi programja”, melyről nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Krúdy fogalmazta. A stílus és a munkaterv aláírása („A Néplap szerkesztője”) egyaránt ezt sejteti. A tervezet szerint a Néplap a közeljövőben a következő írókat kívánta megszólaltatni: Bródy Sándort, Gárdonyi Gézát, Révész Bé­lát, Szép Ernőt, valamint értesülhetett az ol­vasó arról is, hogy Móricz Zsigmond „nagy­szabású regényt ír a Néplap számára Dózsa Györgyről, akit a régi történelem parasztki­rálynak csúfol, voltaképpen pedig a nép első felszabadítója volt”. „Gazdasági, földmívelési, hasznos, a mindennapi élet nélkülözhetetlen tanácsadásai mellett, a Néplap új alakjában — amelyet újjászületésnek is nevezhetnénk — a legnagyobb fontosságot helyezi arra, hogy a Néplap szórakoztató olvasmányait A LEG­JOBB MAGYAR ÍRÓK szolgáltassák. Tud­juk, mily életbevágó egy ország jövőjében az olvasmány, amellyel a népet ellátják. Nagy országok, nagy népek létrejövésénél igen nagy segítségek voltak a népek írói. ... De sokan, az irodalom legjelesebbjei dolgoznak már a Néplap olvasói számára. Gyönyörű munkák, olvasmányok, tudományos és gazda­sági közlemények várják a sorrendet az asz­talfiókban. Krúdy Gyula, e lapok szerkesztő­je ugyancsak minden erejét a Néplapnak szenteli. ... Budapest, 1919. Tavasz.” A Néplap azonban nem jelent meg többé a Tanácsköztársaság alatt. 1920 májusában in­dult újra. Szerkesztői nem vettek tudomást a számukra kényelmetlen és magasabb színvo­nalú 1919-es példányokról. Amikor az ellenforradalom, a fehérterror idején Krúdy Gyula „bűnlajstromát” össze­állítják, az egyik vádpont éppen a Néplap szerkesztésében való közreműködése volt. Az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság idején tanúsított haladó szellemű állásfogla­lását, kiállását a földreform mellett az új kur­zus nem bocsátotta meg: támadások érték, főként Pekár Gyula folyóiratában a Magyar Múzsában a főszerkesztő és Négyesy László részéről. A durva inzultusok azonban talán ke­vesebb kárt okoztak Krúdynak, mint az, hogy a lapok és a könyvkiadók tartózkodtak művei megjelentetésétől. Visszavonult margitszigeti otthonába, ahol — mint arról többször is beszámolt — „hosz­­szú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket” töltve el. Álmoskönyvet írt. Mert er­re volt kiadó és olvasó. És 1921-ben lapot szerkesztett, a Szigeti Sétákat Erről azonban később életrajzaiban sohasem emlékezett meg. Mert talán nagyon is fájt a fiaskó, amely elsősorban anyagi természetű volt. Ha saját kora nem becsülte is érdeme szerint Krúdyt, a lapszerkesztőt, legalább az utókor előtt áll­jon világosan és értékének megfelelően az önmagában egyedülálló fürdőügyi közlöny: a Szigeti Séták. 20 „A szerkesztő, Krúdy Gyula, ugyancsak szorgalmasan dolgozik..." Az 1894-ben alapított Néplap — alcíme sze­rint: Gazdasági Hetiújság a földmívelő nép számára — magyar, német, szlovák, román, szerb és rutén nyelven jelent meg. A magyar nyelvű kiadás felelős szerkesztője „András gazda” volt. 1919. február 2-án új neveket fedezhetett fel az olvasó a Néplap 4—5. számának címolda­lán. Az átszervezés céljáról „Az olvasóhoz” intézett közlemény tudósít. „Ezentúl a Nép­lap nem csupán a gazdasági tanácsadója, sze­retettel várt András gazdája leend a magyar földmívelőnek.” A vezető munkatársak kö­rében történt változást írók neve jelzi, a tar­talom gazdagodását pedig az, hogy az isme­retterjesztő cikkek, szaktanácsok mellett el­beszéléseket, folytatásos regényt, riportokat is közöl a lap, emelkedik a szerkesztés színvo­nala. A főszerkesztő, Szabó Endre mellett szerkesztőtársként Gárdonyi Géza és Móricz Zsigmond neve szerepel a címlapon, Krúdy Gyula pedig szerkesztő lett. „... a magyar népnek, a nemzetnek régen szeretett és meg­becsült írói Gárdonyi Géza és Móricz Zsig­mond. A szerkesztő Krúdy Gyula is vagy ne­gyedszázada írogatja regényeit, elbeszéléseit.” (A következő számtól kezdve Krúdy felelős szerkesztő, a gazdasági cikkeket pedig Papp Viktor szerkeszti.) Az újság átalakítói minő­ségi forradalmat kíséreltek meg: arra töre­kedtek, hogy széles körben terjeszthető, igé­nyes olvasmányhoz juttassák a parasztságot. „A szerkesztő, Krúdy Gyula, ugyancsak szor­galmasan dolgozik és emellett vigyáz arra, hogy ennek az újságnak minden sora magyar legyen.” Hamarosan eltűnt a lapról az a pa­raszti idillt ábrázoló giccsrajz is, amely addig a fejlécet „díszítette”. A régi Néplap a népszerűsítő mezőgazdasá­gi szakcikkek, „ismeretterjesztő és felvilágo­sító” írások mellett politikai és egyéb esemé­nyek szájbarágó magyarázatával szolgált. Az új program biztosítani kívánta a hetilap olvasottságát is. Ezzel kapcsolatos javasla­tok kidolgozására kapott megbízást Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula 1919. február 21-én, a földművelésügyi minisztériumban tartott ér­tekezleten.­ Móricz elkészítette a Néplap KRITIKA

Next