Kritika 13. (1984)
1984 / 11. szám - Vezér Erzsébet: Beszélgetés Lengyel Emillel
tunk egy organizációt a Fifth Avenue-n, melynek a neve az volt: „Mentsük meg a magyar gyerekeket” (Save the Children of Hungary). 1946-ban lementem Magyarországra, és kapcsolatban voltam egy jónevű orvossal, aki gyerekek egészségügyével foglalkozott. A neve Zinner volt, a keresztnevére nem emlékszem. És egy protestáns lelkésznek is volt egy ilyen organizációja. Ezzel is kapcsolatban voltunk, és küldtünk nekik pénzt. Az említett hölgyek nagyon aktívak voltak, sokat segítettek anyagilag pénzt gyűjtöttek a gyerekek számára koncertekkel és előadásokkal is. Alapítottunk egy Ady Endre társaságot. Ez Göndör Ferenc ötlete volt, de azt akarta, hogy én legyek az elnöke. Ez még a harmincas években volt, ugye? És milyen működést fejtettek ki? Kulturális munkát folytattunk. Jászi, Ignotus, Nagy Endre is tartott előadást. Rendszerint koncerttel volt kapcsolatban. Jól emlékszem, hogy kétszer is eljött Szigeti József, Várkonyi Béla is, aki tagja volt a Liszt akadémiának. A bécsi opera egyik énekesnője is eljött. Megvan-e a társaság levelezése? A titkárnak, Forbáth Jánosnak a kezében vett, aki sajnos meghalt. Csak egy meghívóm van, azt odaadom: önt mikor érte az első Ady-élmény? Azt az ember az anyatejjel együtt szívta magába. Nagyon jóban voltam Bölöniékkel Párizsban. Mikor élt Párizsban? A harmincas években. Ott nagyon jó barátságban voltam Bölöniék révén Károlyiékkal és André Kertésszel, aki itt lakik. Jászival mikor ismerkedett meg? Mikor kijött 1925-ben, én akkor ebben a román bankban dolgoztam, és ő meglátogatta annak a főnökét, akihez ajánlólevele volt. Aztán írtam a könyvéről. Egy másik cikket is írtam róla a Nation-be. Egyszer meghívtak egy weekendre Oberlinbe. Elmentem egy előadására, és nagy érdeklődéssel láttam, hogy milyen figyelemmel hallgatták a tanítványai, annak dacára, hogy az angolsága nem volt valami nagyon jó. De azért megértették. Jól emlékszem, mikor beszélgettem vele, nagyon dicsérte a tanítványait, hogy milyen kedvesek, és mindent észrevesznek. Figyelmeztették őt, hogy mindig olyan komolyan ment végig a campuson. Azt mondták, ne nézzen olyan haragosan, mosolyogjon egy kicsit. Mikor ott voltam, azon a szombat délután egy csomó tanítvány volt ott, és hallgattak egy koncertet rádión keresztül. Vámbéryvel is nagyon jó barátságban voltam. Amikor a fia meghalt, nekem alkalmam volt egy gazdag embertől valami pénzt szerezni, hogy ő és felesége elmehessenek egy kis utazásra, Párizsba. Amikor kijöttek Amerikába, akkor a feleségemnek írtak, hogy próbáljon egy olcsó szállodát szerezni. Többször meghívtuk őket. Bartókkal úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy ismerősöm, akit Kemény Hardingnak hívtak, azt mondta nekem, próbáljak valamit segíteni Bartókon, mert ő a magyar zenén kívül még gyűjtött zenei adatokat Romániában, Törökországban és Észak-Afrikában. Próbáljak neki valamit szerezni. Felmentem hozzá, az 59. utcában lakott. Ami különösen feltűnt, hogy ott voltam egy óra hosszat, és azalatt egyetlen telefon nem szólt. Ő viszont egy megjegyzést tett: „Én már nem vagyok elég erős arra, hogy egy koncertet adjak, de szeretnék a rádióban egyszer-kétszer koncertezni, de sose kérnek erre.” Ezt én nagyon a szívemre vettem, és mentem egyik Fondationtól a másikig, vannak leveleim is tőlük. Az egyik azt írja, hogy én sejtem, mit akar a Mr. Bartók, de nekem nincs időm arra, hogy erről beszéljek. Ez különösen akkor jut eszembe, mikor látom itt a programokat: Bach, Beethoven, Bartók, a három B. Nem volt semmi eredmény. Felmentem másodszor is, hogy beszámoljak. Aztán rövidre rá meg is halt. A DMASZ-ban, a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségében volt-e szerepe, és írt-e lapjukba, a Harcba? Természetesen. Ez borzasztó dolog volt az FBI szempontjából. Kivel volt még kapcsolatban? Ismertem Habsburg Ottót is. Egy bécsi ismerősöm küldte hozzám a titkárját, aki kért, hogy fordítsam le dachaui élményeiről írt könyvét Ezt meg is tettem, általa ismertem meg Ottót. És gondoltam, ha már megismertem, legyen valami hasznom is belőle. Meginterjúvoltam, és egy washingtoni lapban jelent meg az interjú. Akkor én éppen a Brooklyn Institutban tanítottam, és gondoltam, hogy megszerzek nekik egy királyt, hogy tartson előadást. Azt mondták, hogy ők ezt nagyon szeretnék, de csak 50 dollárt tudnak adni. Gondoltam, 50 dollár egy királyért, az nagyon kevés, de nem tudtak többet fizetni. Erre fölmentem Ottóhoz. Azt hittem, hogy rögtön kirúg engem — a Kerenszki kirúgott, mikor ugyanezt a propozíciót tettem —, de Ottó nagyon szívesen vállalkozott. Elvittem oda, bemutattam, és egy nagyszerű előadást tartott. Úgy beszél angolul, mintha ott született volna, de magyarul is jobban beszél, mint én. Aztán elmentünk vele vendéglőbe, a feleségem és az egyetem elnöke és dékánja. Eckhardt Tiborral volt-e kapcsolata? Én Eckhardt Tibort mindig a legszigorúbban ítéltem el, mert ő számomra a Horthykormányzatot és a fehérterrort jelképezte. De aztán idejött, és kitört a háború. Úgy gondoltam akkor, hogy olyan helyzetben, mikor az ördöggel harcolunk, akkor minden nemördögöt el kell fogadni, mert ő is az ördög ellen harcol, tehát a mi oldalunkon van, és én így mutattam be őt az Overseas Press Clubben, sőt írtam is egy cikket erről, amit én a húsvéti cikknek neveztem. Emlékszik Deák húsvéti cikkére? Azt mondtam, hogy most olyan világban élünk, hogy csak egy ellenség van, a fasizmus. Aki az ellen harcol, az a mi oldalunkon van. Ez nem volt egy személyes barátság, én sose tudtam vele felmelegedni, csak tudtam, hogy mindketten egy ellenség ellen harcolunk. A húszas-harmincas években magyar lapokba is írt. Melyikbe? Azt hiszem, a Pesti Naplóba. Amerikai vonatkozású cikkeket? Egyre emlékszem, leírtam az Eleonora Rooseveltet, hogy milyen egyszerű és demokratikus, hogy nem mindenki olyan, mint a magyar nagyasszonyok, a Hortykné és mások. Magyarországról is írt amerikai lapokba? Hogyne, nagyon sokat. Írtam Kossuthról, Károlyiról, Károlyinéról, az amerikai magyarokról, a Horthy-rendszer fasizálódásáról. The Danube című könyvem átfogó ismertetés volt Magyarországról, melyet a New York Times nagyon megdicsért. Nem gondolt rá, hogy önéletrajzot írjon? De igen, már dolgozom is rajta. További sikeres munkát és jó egészséget kívánok. Gellért Hugó rajza Károlyi Mihályról a New York Times-ban Károlyi Mihály levele Lengyel Emilnek Károlyi Mihály 99 Havertstock Hill London N. W. 3. 1942. november 25-én Kedves Lengyel, köszönöm levelét és abban foglalt közléseit. Bizony, sok éve már nem láttuk egymást. Annyi sok minden rossz történt legutóbbi találkozásunk óta, hogy jobb ha nem is beszélünk erről. Az amerikai magyarokról írt jellemzése nem újság a számomra. Nagyon is jól ismerem őket. Csakis az amerikai magyarság alacsony nívójával és az amerikaiak sznob szellemével magyarázható, hogy egy Eckhardt képes volt talajra találni. Egy önérzetes emigráció azonnal kivetette volna magából az ilyen széllel bélelt politikai kalandort. Ugyanennek a papok és smobok által táplált szellemnek tudom be, hogy a kis Ottónak drawing room sikerei vannak. Ennek ellenére