Kritika 17. (1988)

1988 / 1. szám - DIALÓGUS A SAJTÓRÓL - Gulyás István: Igazi védelmet csak a demokrácia adhat. Beszélgetés Vince Mátyással

DIALÓGUS A SAJTÓRÓL Igazi védelmet csak a demokrácia adhat • Beszélgetés Vince Mátyással Az alábbi interjút egy, a sajtó kérdéseivel foglalkozó nézetcsere első részeként tesszük közzé. Heti Világgazdaság (HVG) főszerkesztője, Vince Mátyás 1946. december 31-én született Budapesten. ..Furcsa véletlen, hogy eddigi életem nagy részét egy 1,5 kilométer sugarú körben éltem le: a szer­kesztőség a XIII. kerületi Vág utcában van, 100 méterre a valamikor Pannónia utcainak hívott iskolától, ahová általános iskolába jártam, 300 mé­terre a Bolyai Gimnáziumtól, ahol érettségiztem. A szerkesztőségtől alig 800 méterre a Pozsonyi úton lakom.” Az újlipótvárosi ,,körből” először 1966-ban lépett ki: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. Friss diplomásként a Magyar Kereskedelmi Kamara napilapjánál, a napi Világ­gazdaságnál helyezkedett el, mint újságíró-gyakornok. Felveszik az újságíró­­iskolába, de tanulmányait 1973-ban megszakítja, 11 hónapra Vietnamba ke­rül. Tagja a békefenntartó Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság ma­gyar kontingensének, tartalékos tisztként angol-magyar tolmács. Hazatérve befejezi tanulmányait és újságíró képesítést szerez. Gyorsan lép fölfelé a szak­mai ranglétrán: munkatárs, rovatvezető-helyettes és rovatvezető a napi Világ­­gazdaságnál. 1979. április 1-jével egy új, induló gazdasági hetilap, a Heti Világ­­gazdaság főszerkesztőjévé nevezik ki. Tagja a napi Világgazdaság és a Turizmus című lapok szerkesztőbizottságai­nak, s társszerkesztője az Országos Idegenforgalmi Hivatal Tourinform Bul­­letin-jének. Harmadik, éve tanít az újságíró-iskolán. Nős, felesége angol-ma­gyar szakos tanár. Gyermekük nincs. Eddigi pályafutását a következőképpen ítéli meg: ,,Törések nem voltak az életemben, azt hiszem, eléggé egyenes ívű karrier az enyém. ” A HVG az idén a kilencedik évfolyamát írja. A lap története ennél nyilván hosszabb. Milyen érveknek köszönheti a lap a létét? A Heti Világgazdaság nem a semmiből, hanem a napi Világgazdaságból nőtt ki. A lapnál 1978- ban merült föl a gondolat, hogy kellene egy nép­szerű heti vagy havi gazdasági bulletin. Nagyon sok értékes és érdekes információ halmozódott föl a szerkesztőségben, s a szélesebb közönség is érez­hetően érdeklődni kezdett a gazdasági kérdések iránt. Először tehát nem is önálló újságra, inkább bulletinre gondoltunk. Arról nem volt szó, hogy esetleg a napi Világgazdaságot kellene egy kicsit populá­­risabbra „venni”? Ilyen elképzelés is volt, de ellene szólt többek közt a lap magas ára (éves előfizetési díja akkor 3600 forint volt). Úgy gondoltuk, egy napilap, ilyen ár mellett az érdeklődés ellenére sem lehetne piacképes. Mindenesetre az új lap gondolatai, s az elképzelések alighanem az íróasztalok fiókjai­ban maradtak volna, ha a napi Világgazdaság kö­rül rendre föl nem forrósodik a levegő. Rengeteg cikkéből „ügy” lett, nagyon sok tyúkszemre rá­lépett akkoriban, különösen a magyar külkereske­delemmel foglalkozó írásaival. Minisztériumok, főhatóságok és vállalatok nehezményezték, hogy a lap bizonyos információkat túlzott részletesség­gel közölt, vagy hogy túl mélyen belement a ma­gyar gazdaság és a külkereskedelem problémáiba. A baj abból származott, hogy a lapot külföldiek is olvasták, akik ezen információk ismeretében úgymond beleláthattak a magyar gazdaság és külkereskedelem mélységeibe, kártyáiba, így - hangzott a lap elleni kritika - ezek a cikkek lénye­gében a népgazdaság, a külkereskedelem, eseten­ként pedig a gazdálkodók érdekeit veszélyeztet­ték. Ekkortájt olyan szélsőséges vélemények is megfogalmazódtak, hogy a napi Világgazdaságot a legjobb volna beszüntetni. A helyzetet a sajtó­­irányítás megpróbálta rendezni, s hosszas vita, színfalak mögötti kemény csaták után azt a dön­tést hozta, hogy a napi Világgazdaságnak dekla­ráltan zárt terjesztésű újságnak kell lennie. A la­pot azóta csak a magyar vállalatok, szövetkezetek, gazdálkodószervek és hatóságok kaphatják meg. Tehát magánszemély sem fizetheti elő. Ez azért érdekes, mert amíg lehetett, volt magánolvasója is a lapnak. Tudtunk egy Váci utcai ezüstművesről, aki az ezüstárfolyamok miatt járatta a lapot. Ezek szerint a lapot nem egy tűzön-vízen át vitt személyes lapalapító akarat, hanem a kényszer szülte. Ha nincsenek gondok a napi Világgazdaságnál, akkor a sajtóirányí­tás nem dönt úgy, hogy legyen egy ilyen lap is Magyarországon? Nem könnyű kérdés. Lapot indítani sem akkor, sem manapság nem egyszerű Magyarországon. Hosszú a procedúra, egyeztetés. Egy ilyen remény­telennek tűnő harctól természetesen ódzkodtunk, s a megoldást először, mint mondtam, nem is egy új lapban, hanem a napi Világgazdaság mellékle­tében láttuk. Erre a szervezeti keretek adottak vol­tak, csupán a kamarával kellett volna finanszí­roztatni. A szándék a részükről tulajdonképpen megvolt, csak a döntés hiányzott. Amikor a sajtó­irányítás részéről is fölmerült egy népszerű gazda­sági hetilap gondolata, az sem volt egyértelmű, hogy most aztán adj’ uramisten, de azonnal csi­náljuk meg. Azután az is problémát jelentett, mi­ként lehetne egy stábbal két újságot csinálni? Mi­lyen anyagi és belső érdekeltségi viszonyok kelle­nek? Magyarán, ki, melyik újságíró keressen töb­bet, kinek legyen maszek­ munka és kinek ne? Őszintén szólva a HVG-ig vezető útról elég kevés részletet tudok, erről talán Gyulai István, a napi Világgazdaság akkori és mai főszerkesztője tudna többet mondani, az ügyet ugyanis ő karolta föl, s vitte fórumról fórumra. Azt azért láttuk, hogy történik valami a kulisszák mögött, mert Gyulai felkért minket, a napi Világgazdaság munkatár­sait; írjunk javaslatot, milyen hetilapra lenne szükség, milyen elképzeléseink vannak ezzel kap­csolatban. Javaslatom nekem is volt, de hangsú­lyozom, a döntésekben nem volt szerepem. A HVG alapítása főleg három emberen múlott: Gyulain, Kallós Ödönön, a Kamara akkori elnö­kén, és Grósz Károlyon, a KB agitprop, osztá­lyának akkori vezetőjén. Harminchárom évesen lett a Heti Világ­­gazdaság főszerkesztője. Nyilván azért, mert ön fiatalsága ellenére is jó kádernek bizonyult. Mitől volt ön jó káder? A kinevezésemet sok mindennek, részben a vé­letlennek köszönhetem. Például annak, hogy Gyulai bízott bennem, és vitte a nevemet. Meg­győzte Kallóst, s ők ketten meggyőzték Grószt ar­ról, legyen fiatal ember a főszerkesztő. Megint csak azt tudom mondani, hogy nem ismerem az ak­kor­i döntések menetét, egyszerűen kineveztek. Azt nem mondanám, hogy a kinevezés váratlanul ért, Magyarországon soha semmi sem marad ti­tokban. Egyszer Gyulai megkérdezte tőlem, hogy vállalnám-e a főszerkeszt­őséget,amire igent mond­tam. Aztán mások mellett az én nevem is forga­lomban volt, még mielőtt a kinevezést megkaptam volna. Hogy mitől voltam én jó káder? Volt egye­temi végzettségem, elvégeztem az újságíró-iskolát, piros pont a káderlapomon - gondolom -, hogy Vietnamban eltöltöttem közel egy évet. Nagy mozgalmi múltam nem volt, bár a KISZ-be 14 évesen beléptem, a pártnak csak 1978-tól vagyok a tagja. Hogy rám esett a választás, azt talán an­nak is köszönhetem, hogy az én lapjavaslatom volt a legrészletesebb, legkimunkáltabb a munka­társaké közül, s valószínű, hogy Gyulai ezt érté­kelte is. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Gyulaival együtt voltunk Vietnamban. Na­gyon jól emlékszem, ott egy teljes délutánt végig­­beszéltünk arról, miképpen lehetne csinálni egy he­ti, magazinszerű gazdasági újságot. Ez 1973-ban történt, hat évvel a HVG indulása előtt. Szóval nekem már akkoriban is voltak elképzeléseim. Lehet, hogy ez is motiválta Gyulait a választás­ban. A magyar viszonyokra mindig is jellemző volt, hogy minden a személyes kapcsolato­kon múlik. Ebben az esetben ez a dolgok túlzott leegyszerű­sítése lenne. Egyébként a napi Világgazdaságnál akkoriban, s ma is, egy nagyon jó szellemű kö­zösség dolgozik. Egy jó szellemű közösségben pe­dig mindig megfogannak újítási javaslatok. A vál­tozás, a változtatás igénye egyébként állandóan megvolt. Gyulai vezetési módszerei közé tarto­zott, hogy időnként fenekestől fölforgatta a szer­kesztőséget, embereket az egyik posztról áttett a másikra. Egyszerűen nem hagyta megmerevedni a társaságot, így aztán az ember sohasem állha­tott be arra, hogy dolgozom, dolgozom, dolgo­zom, aztán, ha a végére érek, akkor nyugdíjba megyek. A lap impresszumából kiderül, hogy a kiadató szerv a Magyar Kereskedelmi Kamara, a kiadó pedig a Hírlapkiadó Vál­lalat. Kinek a pénze fekszik a HVG-ben? A lapot a Kamara finanszírozza. A döntés után záros határidőn belül meg kellett oldani a napi Világgazdaság zárt terjesztését, s indítani kellett a HVG-t. A születési periódusban sem a sajtóirá­nyítás, sem a kiadató szerv nem fogalmazta meg, hogy mennyire legyen a lap magazinszerű, popu­láris, mennyire legyen kritikus, milyen legyen a rovatszerkezete. Annyi állt csak össze, hogy le­gyen egy szélesebb közönségnek, főleg az értelmi­ségnek szóló lap, amelyik a gazdaság és a politika összefüggéseit is megmutatja. A lap koncepció­ját, arculatát elsősorban nekem, illetve azoknak az embereknek kellett kialakítani, akiket kiválasz­tottam. 24 KRITIKA kt infiádó problémét Laevist autógyáru­sí tevéik láthatatlan jövedelmek interjú agy tanác*elnökk*í Ofesí-országok gazdaság* MAGYAR AGRÁRGONDOK SZEMBENÉZÉS

Next