Kritika 18. (1989)

1989 / 3. szám - Vezér Erzsébet: Egy szívós legenda oszlatása - Agárdi Péter: Tények, szurkák, legendák

Egy szívós legenda oszlatása S­ zerdahelyi István megjegyzéseket fűz Fejtő Ferencnek a Kritika 1988/12. számában megjelent interjújához. Emlékezetkiesése­ket, memóriazavarokat ró fel a Szép Szó egykori szerkesztőjének, amiben lehet, hogy he­lyenként igaza is van. Amennyiben azonban Fejtő rosszul emlékszik tényekre, az főként azzal ma­gyarázható, hogy Párizsban kevés lehetősége van a történtek hitelességének ellenőrzésére. Szerda­helyinek viszont alkalma lett volna némely állí­tásának egyszerű filológiai módszerekkel utána­nézni. Illyés Szolga című versére gondolok, melyet Szerdahelyi cikke utolsó előtti bekezdésében Agárdira hivatkozva „köztudottan” Fejtőre vo­natkoztat, holott ez filológiailag bizonyíthatóan nem Fejtőre céloz, hanem József Attilára. A „köz­tudatot” a sajtó alá rendezők találták ki az 1955- ben megjelent József Attila kritikai kiadás jegy­zetében, összhangban azzal az akkor szokásos, csaknem kötelező dogmával, hogy vannak szent­jeink, azok természetesen minden körülmények közt szerették egymást, és vannak ördögök, mint a „renegát” Fejtő, akire mindent rá lehet kenni. És az ötvenes évek tudományos etikájának na­gyobb dicsőségére, hivatkoznak még egy nem létező Illyés-cikkre, valamint egy ellenőrizhetet­len szóbeli közlésre. Azt persze ma már nem tudhatjuk, hogy milyen konkrét személyes összetűzés vagy harag előzte meg József Attila és Illyés versdisputáját. Való­színűleg ez is a népi-urbánus vita egyik vadhaj­tása volt. De az nyomós adatokkal bizonyítható - és ezt az 1984-ben megjelent új József Attila kritikai kiadás jelzi is -, hogy a Szép Szó 1937. április-májusi számában megjelent Ars poetica, különösképpen annak következő sorai „ihlették” Illyés versét: „Szabad ésszel nem adom ocsmány­­ módon a szolga ostobát”. Erre reflektál Illyés­nek a Nyugat 1937. júniusi számában megjelent Szolga című verse (figyeljünk a dátumokra!), melynek második szakasza így hangzik: „Vetkő­zöm. Nem neked te kerge / tányomyaló, aki ma­gad / hősnek szavalva leplezed le, / pribéknek is mily ócska vagy.” A kortárs sajtó ki is pécézte a két költő verspárbaját a Nemzet 1937. jún. 8-i számában. (Újra közölve Kortársak József Attilá­ról. Akadémiai 1987. I. 494.) De ennél is meg­győzőbb bizonyíték Illyés megrendítő József At­­tila-nekrológja, mely a Nyugat 1937. decemberi számában jelent meg, és többek közt a következő mondatot tartalmazza: „Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyűbbet, melyről még beszélni sem tudok, ép az utolsó esztendőben.” Illyés később (Nyugat 1940. júl. 1.) József Jolán könyvével kapcsolatban tagadja ugyan, hogy az idézett sorok József Attilára vonatkoznak, de egyetlen szóval sem írja azt, hogy Fejtőre célzott. Azt is itt jelenti be, hogy az idézett második strófát később kihagyta. A költői párbajt József Attila egy datálatlan töredéke zárta le, mely ek­ként végződik: „Egyke karikás ostora / nem is vagy olyan ostoba”, ami ugye félreérthetetlen. Hogy az Egy költőre című, megbékélt hangú, szintén Illyésre vonatkozó versét mikor írta, nem lehet tudni, mert ugyancsak keltezetlen. Az is kizárt dolog, amit Szerdahelyi - szintén Agárdira hivatkozva - állít, hogy Fejtő 1938 októberében a Szép Szobán megjelent, és már Párizsban írt pamfletje (Gerson du Malheureux: Világnézeti poligámia avagy Felsüléseim Illye­­pusztaival) a Szolga című versre reflektált volna. Fejtőt inkább az bánthatta, hogy az általa olyan nagyra becsült Illyés 1938 májusában nem írta alá a zsidótörvény elleni tiltakozást, és főleg az, amivel Illyés ezt indokolta, hiszen ezekből bőven idéz is Fejtő az interjúban. Tudom, hogy Fejtő és Illyés közt a hetvenes években helyreállt a baráti kapcsolat: Illyés több­ször is meglátogatta Fejtőt Párizsban. Mikor pe­dig Fejtő értesült arról (történetesen tőlem), hogy Illyés Szolga című versét rá vonatkoztatják itt­hon, levélben kérdezte meg erről Illyést. De a költő akkor már olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy nem adták át neki a levelet. Illyés Flóra József Attila emlékezéseiben (1984) ugyancsak kizárja, hogy a kérdéses strófa Fejtőre vonatkoz­nék. Érthető elfogultsággal azzal menti Illyést, hogy a vers nem személyre, inkább típusra vonat­kozik: „Illyés Gyula nem József Attiláról írta a ráfogott verset... Még csak nem is Fejtőről.” Ez utóbbi állítására Fejtő is hivatkozik Agárdi róla szóló könyvéhez fűzött megjegyzéseiben (Irodalomtörténet 1985. 3. 703. 1.): „Azt pedig, hogy Illyés rám célozta volna Szolga című versé­nek nyilait, Flóra is megcáfolta - a vers megjele­nése idején erre az eszmetársításra senki se gon­dolt és gondolhatott.” Az ötvenes évek légkörével még csak magya­rázható, hogy akkor nem lehetett kimondani a kor két legnagyobb költőjéről, hogy nem imádták egymást egyfolytában, sőt rivalizáltak és elvi el­lentéteik is voltak, bár a hozzá fűzött kitaláció nem válik a sajtó alá rendezők dicsőségére. De miért ne lehetne leírni ma, hogy ők is emberek voltak és nem szobrok? Ami pedig a népi-urbánus vitát illeti, találóan mondta nekem Cs. Szabó Londonban, hogy az olyan volt, mint mikor a legények a kocsmában összeverekednek, és mivel a csendőröket nem tudták leszúrni, hát egymást szurkálták és szúrták le. Sajnos a szurkálás még ma is folytatódik. VEZÉR ERZSÉBET V­ezér Erzsébet helyreigazítja Szerdahelyi István azon polemikus megjegyzéseinek egy pontját, melyeket Széchenyi Ágnes Fejtő Ferenccel készített interjújához fűz (Kritika 1988. 12. sz.). Egy dolog a korrekció: az most valóban indo­kolt. Szerdahelyi - jóhiszeműen - 1981-ben lezárt Fejtő-könyvemet idézi, amelyben - a József Attila kritikai kiadás 1952-es II. kötetére támasz­kodva - Illyés Gyula Szolga című versét magam is Fejtő (s nem József Attila) ellen célzott írás­műnek tartottam. Vezér Erzsébet pontosan idé­zi azokat a - többnyire a 80-as években nyilvá­nosságra került - érveket és hivatkozásokat, amelyek szerint mégiscsak József Attila ellen íródott Illyés verse. A megtisztelő és jóleső figye­lem mellett, amelyben Fejtő Ferenc róla írt köny­vemet részesítette (Irodalomtörténet 1986. 3. sz.), mindössze két ténybeli korrekciót tett, a Szolga című vers ügye az egyik. Szerdahelyi tehát nem érdemli a csípős bírálatot, legföljebb azt lehet „fölróni” neki, hogy nem ellenőrzött engem, illetve hogy nem kísérte figyelemmel az újabb József Attila- és Fejtő-irodalmat, -mikrofiloló­­giát. Fejtő örvendetesen szaporodó interjúi (Litván Györgynek a Kritika 1986. 8. sz.-ban; a rádió­­riporter Győrffy Miklósnak a Bagoly nappal c. kötetben. Bp. 1988.; Balázs Ádámnak a Magyar Hírek 1988. okt. 21-i számában stb.), illetve egyéb hazai cikkei, irodalomtörténeti hozzászó­lásai (főleg a József Attila és a Szép Szó körüli vitákhoz) sok tekintetben tovább segítik, hogy tisztábban lássuk nemcsak az ő akkori (és mai) álláspontját, hanem az egész 30-as éveket is, a népi-urbánus vitát, benne Illyés Gyula szerepét is. Remélhetőleg ezt fogja szolgálni könyveinek a Magvető Kiadónál tervezett itthoni megjelente- TÉNYEK, SZURKÁK, LEGENDÁK tése is, köztük a Mémoires de Budapest à Paris-é is. Mindez természetesen nem jelentheti Fejtő ál­láspontjának „kötelező” elfogadását, kanoni­zálását. Vezér Erzsébetnek tehát idézeteiben igaza van, bár perdöntő bizonyíték nincs arra nézve, hogy valójában ki ellen is íródott Illyés verse. A költő maga is „többfelé” nyilatkozott; tudok - köz­vetve - olyan szóban elhangzott (tehát nem dokumentálható) állításáról, hogy igenis: Fejtőt célozta meg a versben. De végül is ez ma már kideríthetetlen - s nem változtat az összefüggé­seken. S főleg azon nem, hogy a rosszul polarizá­lódó népi-urbánus-vita - ahogy ezt Szerdahelyi írja - milyen súlyos károkat okozott a magyar progressziónak­ írtam: egy dolog a korrekció. Hozzáteszem: más dolog a következtetések levonása. A tények fontos dolgok ugyanis, de nem kell túlideologi­­zálni sem őket, sem a korrekciókat. S ha az 1952-es, illetve 1955-ös József Attila kritikai kiadás eme tévedését lehet is összefüggésbe hozni azzal a légkörrel, amelyet Vezér Erzsébet oly plasztikusan jellemez és bírál, e tévedés tovább­vitelét már fölösleges ilyen fantomködbe vonni. Szerdahelyi egyébként a Fejtő-pamfletet (ame­lyet Fejtő Gerson du Malheureux álnéven írt - egyértelműen s újabb interjúiban is bevallot­tan - Illyés Gyula ellen), nos azt az írást nem hozza okozati kapcsolatba a verssel; nem állítja, hogy a pamflet a versre reagált volna, egyetlen mondaton belül, de pontosvesszővel vannak el­választva Szerdahelyinél Fejtő és Illyés Gyula kapcsolatának elemei. Itt már tehát Vezér Erzsé­bet szeme ugrat s gyárt - mégoly akaratlanul - ideológiát. Érthető Vezér Erzsébet érzékeny ébersége, amiként számos ponton jogosak Szerdahelyi István korrekciói, reflexiói is az interjúval kap­csolatban. Annyi igazságtalanságot, hamisítást, „koncepciót” cipel magával ez a szellemi élet, hogy minden ilyet, ha rálelünk, oszlatni, korri­gálni kell. Annál is inkább, mivel újak is kelet­keznek­­ a Szép Szóra­, illetve a Fejtőre hivatkozó szellemi körből csakúgy, mint a Válaszra, az Illyés Gyulára apellálókéból. (Egyebekről nem is beszélve.) Valóban: attól nem kisebb sem József Attila, sem Illyés Gyula, sem Fejtő Ferenc, hogy egymás közötti indulataikra - akár tévedéseikre is - fény derül. Az Illyés és Fejtő közötti viszony sem ezen a versen áll vagy bukik: mélyebb, mű­­központúbb, szervesebben alakuló, tanulságosabb ez a viszony ennél, hadd utaljak csak - szerény­telenül - könyvem 265-274. oldalaira, illetve Fejtő idézett újabb nyilatkozataira. Egyetértek tehát Vezér Erzsébettel: lehessen leírni róluk - másokról is! - „hogy ők is emberek voltak és nem szobrok”. Valóban, mert „sajnos a szurkálás még ma is folytatódik”. Hozzáteszem: egyúttal új legendák gyártása, „új” amnéziák válasz nélkül hagyása, sőt új irodalmi kon­cepciós perek és boldoggá, sőt szentté avatások előkészítése is. Ne lehessen ezt megtenni vita nélkül. Vezér Erzsébet és Szerdahelyi István együtt ne engedjék! A hiteles, a tudományosan megalapozott rehabilitációk és hagyománytá­gítások örvendetes folyamata ne ezen a konjunk­turális áron gyorsuljon és szélesedjék. A tények makacs dolgok! AGÁRDI PÉTER 13

Next