Kritika 18. (1989)
1989 / 3. szám - Péter László: Ki volt Horváth István?
„ha nem léteznének, a világtársadalom folyamata és önfenntartási szerkezete aligha változna lényegesen” (NEF, 193). Félelmetes alábecsülése ez nemcsak a tömegeknek, hanem kizsákmányolásuk szerkezeteinek is, amelyek fenntartják az államközpontokat. Azzal pedig, hogy olyan küzdelmet fest, amelyet csupán néhány ember folytat egymással egy apatikus tömeg feje felett. Orwell a vereséghez és a kétségbeeséshez teremt előfeltételeket. Folytatja az alábecsülést. Holott látott embereket, akikre börtön várt Spanyolországban, mégis visszatértek oda, mert hűségesek maradtak egy ügyhöz általában és különösen is. Látott százakat, akiket szorongattak, és akik mégis kitartottak, állhatatosan. Saját felesége, ágyban fekvő betegként is Barcelonában maradt, hogy férjét segíthesse, hogy mellette lehessen, miközben a rendőrség átkutatta a szobáját. És mégis: A gesztenyeliget rejtekén Te engem adtál el, s téged én. Orwell pontosan le tudja írni, hogy mennyire „hasadt, repedt, gúnyt nyekergő nóta... sárga nóta ez”, mégis úgy intézi, hogy tartalma megtörténjék. A patkányvadászatban cinizmus cincog, ugyanolyan, mint amilyet a sztrájktörőket toborzó patkányügynökségek és pártok irodáiból azóta is kihallunk, és a 101-es szoba patkányrémálmához ez vezet el egyenesen. Az emberek persze megtörnek, ha megkínozzák őket, de nem mindegyikük. És Orwell igazán jól tudhatta, hogy mocskos és nyomorító világban is vannak a személyes ellenállásnak tartalmasabb formái annál, mint amilyen a Winston és Julia közötti, futó viszony. A szexellenes pártkampány nem szervesen illeszkedő eleme a kivetítésnek (az, hogy Zamjatyin MI című művéből átvettnek látszik, csak másodlagos jelentőségű). A kampány célja, hogy megakadályozzon minden ellenőrizhetetlen emberi kapcsolatot, de még inkább az, hogy „a nemi aktusból kiküszöböljön minden élvezetet”. Léteztek ilyen kampányok, bár egyik-másik kizsákmányoló rendszerben az első cél a másodiknak egyfajta elvont megfordításával érhető el: az emberi kapcsolat nélküli élvezet éppen hogy igen piacképes és intézményesen is támogatott árucikk. Különös, hogy Orwell az elnyomással és a torzulásokkal való szembenállásként Winston és Julia futó viszonyánál semmi jobbat nem tudott kitalálni. Ez a viszony is, akárcsak a HADD SZÁLLJON A KUKORICALEVÉLbeli, egy szerelmi randevúnak tervezett vidéki kirándulással kezdődik, de itt azután azonnal el is fordul a másikkal együtt átérezhető személyes élmény bármiféle lehetőségétől. A szíve még mindig hevesen vert. Sokszor, nagyon sokszor volt már más férfival ez a lány. Bár sok százzal, ezerrel lett volna - Winston ezt kívánta. Minden, ami romlottságra utalt, vad reménnyel töltötte el. Ez nem a férfi és a nő közti egyszerű, tartós, házasságban vagy barátságban fennálló szerelem, hanem a romlottság és a közöny akarása - „a primitív, meztelen vágy” - jelenik meg itt úgy, mint az örömtelen világ ellenzéke (holott voltaképp tartozéka). Winston házassága hideg, nyomorúságos rutin, számára az élvezet ízét csak a romlottság fűszere adja meg. 7 EZERKILENCSZÁZNYOLCVANNÉGY sok hiányossága közül talán ez a legalapvetőbb. A személyes élet minden forrását éppoly gondosan elrekeszti itt Orwell, mint amilyen sommásan a prolikat intézi el. A jövő „erős ágyékáról” való, magányos képzelgés a magányos kamasz érzelmi zűrzavara, akinek a szeretkezéssel kapcsolatban akkora a bűntudata, hogy élvezéséhez mindjárt valami romlottat is hozzá kell gondolnia. Winston Smith nem férfi - nincs hozzá se öntudata, se kapcsolatrendszere, se szerelmesét védelmező, se mellette kitartó, se lojalitásra való képessége. Ez a legcsonkább figura kevésbé tapasztalt, kevésbé intelligens, kevésbé lojális, mint megalkotója, aki a visszautasítást és a vereséget rázúdítja majd. Az EZERKILENCSZÁZNYOLCVANNÉGY- ben megjelenő jövőképet illetően nem az az elvont kérdés merül fel, amely a Wells és Mercier optimizmusától Huxley és Orwell pesszimizmusáig vezető utat érinti. Az elvont optimizmus vagy pesszimizmus csaknem egyformán érdektelen: amennyiben az általánosításnál maradunk, annyiban egy fényes vagy sötét jövő festésére egyaránt van alapunk. Minden elvont általánosításnál fontosabb az a konkrét élményanyag, amelyre az adott jövőkép ráépül. A szűkös élményanyagra támaszkodó ígéreteknek, fenyegetéseknek szűk az érvényességi körük is. A konkrét kérdés tehát - ahogyan a korábbi regények, úgy az EZERKILENCSZÁZNYOLCVANNÉGY vonatkozásában is - az, hogy miért alkot Orwell olyan helyzeteket és figurákat, amelyek még a saját naplójegyzeteiben szereplőkkel öszszevetve is laposak, korlátoltak. A kérdés nem elsősorban politikai. Tágabb annál: az egyéntársadalom élmény függvénye. Orwell egyetlen, igazán jól sikerült karaktere „Orwell” - egy fizikailag és intellektuálisan is öntudatos, kemény és kitartó ember -, az ő esze és ereje mozgat itt nálánál gyengébb és kevésbé tudatos figurákat, egy elmosódott színpadképben. A dolog lényege ekképp nem a személy közvetlen önellentmondásaiban, hanem mélyebben, egy társadalomnak és irodalmának a viszonylataiban keresendő. Orwell kivetítései ilyen értelemben jelentenek sokkal többet a puszta önkifejezésnél. Fordította: BIZÁM LENKE JEGYZETEK Raymond Williams a drámairodalom tanára az angliai Cambridge Egyetemen. Több kitűnő tanulmány szerzője és regény írója. A lapunkban közölt részlet 1971-ben megjelent Onve//-tanulmányának hatodik. Kivetítések (Projections) című fejezetéből való. Nineteen Eighty-Four, Uniform Edition, London, 1940. 2 Collected Essays, Journalism and Letters of George Orwell, 4 volumes, edited by Sonia Orwell and Ian Angus, London, 1968. 3 The Road to Wigan Pier, Uniform Edition, London, 1937. Kritika 1988. decemberi száma közölte a budapesti Zsidó Tanácsnak 1944. június 29-i jelentését a gettóba zárt fővárosi zsidóságnak javasolt magatartásról, a keresztény egyházaktól, főként a katolikusoktól várható segítségről. Érdekes, hogy a fontos dokumentumot magyarázataival közzétevő Kremnitzky Gábor éppen a jelentés írójáról, Horváth Istvánról nem tudott érdemi életrajzi tájékoztatást adni. Dr. Horváth István annak az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesületnek volt főtitkára, amelynek „boldog emlékezetű elnökét”, Sándor Pált (1860-1936) jelentésében idézte. Az ő első házasságából való fia, ifjú Horváth István (1922— 1941) ama híres szegedi Hamlet-előadásnak rendezője, amelyet a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társasága mutatott be 1941. április 1-jén a városi színházban, s amelynek tragikus folytatása ugyanannak az évnek október 18. napján az a kettős öngyilkosság lett, amelybe ifj. Horváth Istvánnal együtt a Gertrudis királynét alakító Tóth Kata menekült, a zsidótörvények miatt, amelyek szerelmük beteljesülése elé számukra elháríthatatlannak látszó gátat emeltek. Az apa gyűjtötte össze fiának a Hamlet rendezéséhez készített tanulmányait, és adta ki 1942- ben Örök színház címmel, Korszerű rendezés és A szegedi Hamlet alcímekkel, Sík Sándor előszavával, Hont Ferenc bevezető tanulmányával és szerkesztésében. Horváth István második felesége 1932-től az a Kalmár Ilona (1902-1986) volt, aki Móra Ferencnek Aranykoporsó című regényében „a kis Tűnek” lett egyik modellja. A regény írására készülő Móra Ferenccel éppen a házassága előtti hetekben, 1932. június 21-én Balatonfüreden ismerkedett meg, és lobbantotta föl az öregedő íróban az atyáskodó gavallériával leplezett nosztalgikus érzelmeket. Mórának a Horváth házaspárhoz szóló levelei a regény keletkezéstörténetének fontos forrásai. Az is kiderül belőlük, hogy Horváth István szintén barátságot kötött Mórával; számára pesti antikváriumokban könyveket vásárolt, és személyesen is találkozgattak az író életének még hátralevő másfél esztendejében. Horváth István e jelentése után alig négy hónappal, Szálasi hatalomra jutása után három nappal, fia halálának évfordulóján, 1944. október 18-án, szintén önkezével vetett véget életének. Csak ötvenéves volt. 1894-ben született Szegeden. PÉTER LÁSZLÓ A budapesti gettó emlékműve - Erdei Péter felvétele 12