Kritika 21. (1992)
1992 / 10. szám - Standeisky Éva: Agárdi Péter: Kortársunk Mónus Illés
A tartalomból: FORRADALMAK ÉS RESTAURÁCIÓK Esterházy Péter: Posztmodern barbarizmus avagy a tulajdonságok nélküli Európa Jürgen Habermas: Számvetés a kétféle múlttal Grendel Lajos: Az onirizmus tréfái Szabó Miklós: Restauráció vagy a történelem kritikus feldolgozása Jan Kott: Krónika 1956-ból Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal, 1992 május - június AMERIKA FELFEDEZÉSE Babette Kaiserkemn: Ki fedezte fel Amerikát? Salman Rushdie: Kolumbusz Kristóf és Spanyolországi Izabella kapcsolatának beteljesedése, Santa Fé, 1992 januárja Mark Falkoff: A morális dimenziók Arturo Astar Pietri: Spanyol-Amerika Mario Vargas Llosa: Az Egyesült Államok és Latin-Amerika. Szerelem és gyűlölet VÁLTOZÓ VÁROSOK Jean-Pierre LeCantec: Éljen a barokkizmus! Jean-Paul Sartre: Velence - az ablakból nézve Vázquez Montalban: Madrid - a kultúra fővárosa. De milyen kultúráé? Peter Schneider: Berlin 1992. Egy testben két lélek Jacques Derrida: Prága. Egy város nemzedékei Karl Schlägel: Két kelet-európai város. Lemberg - Lvov: az átváltozások városa Moszkva: Az eurázsiai bazár keresse a könyvesboltokban és a hírlapárusoknál! Ha nem találja, legyen előfizetőnk! Megrendelhető az alábbi címen: Magyar Lettre Internationale Alapítvány, Budapest, 1145 Columbus u. 39. Előfizetési díj egy évre: 388 Ft. vezetés - ha úgy tetszik: „az egyház” - drámai viszonyáról. S hadd válaszolok a szerkesztők ama aggályára: „nem ártunk-e a közzététel által a költő kultuszának? Nos írják semmiképp sem akarjuk megrongálni a költő széles körű tiszteletét, de a kultusz vallásos jellegének csökkenését bizony nem bánjuk.” Ettől - úgy vélem - nem kell tartaniok. Aki József Attila költészetét ismeri és magáénak érzi, annak szemében értékét és vonzerejét e dokumentumok nem csökkenthetik, amint például Adyét sem alkoholizmusa és vérbaja, vagy Babitsét sem érzelmi életére is kiható, elhatalmasodó betegsége. Ami pedig József Attila „kultuszának vallásos jellegét” illeti, annak semmi jelét sem tapasztaltam ezen a könyvhéten. A bolti eladók egyenest úgy tájékoztattak, hogy e most forgalomba került dokumentumkötetre is alig akadt vevő. S most engedtessék meg egy rövid kitérő! Negyedszázada az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet igazgatója, a költő Mária Béla - Kassák Munkakörének valaha megbecsült tagja - azzal tisztelt meg, hogy meghívott intézetébe egy íróolvasó találkozóra. Alkalmat erre az adott, hogy tárlat nyílt náluk ápoltjaik - terápiás céllal készített - festményeiből és plasztikáiból. Megrendítően szép kiállítás volt, melyet igen érdekes beszélgetés követett. Utána, az igazgatói fogadószobában, azt találtam mondani, sajnálom, hogy a találkozón ápoltak nem vehettek részt. „De hiszen melletted is az ült” - jegyezte meg az egyik osztályvezető főorvos. Elcsodálkoztam! Mellettem egy orvos ült fehér köpenyben, hallókészülékkel. „Valóban - mondta Mária Béla -, egy orvos, aki azonban maga is elmebeteg.” Tréfára vettem a dolgot. „Csakugyan ez a hír járja némely elmegyógyászokról.” Az igazgató bólogatott: „Ez nem elmeorvosi specialitás! Vérfagyasztó példákat sorolhatnék.” Távozás előtt megkérdeztem: Kiket ábrázol fogadószobája falán a festményportrék sora? „Az elődeimet - mondotta Mária Béla. Az utolsó: Gimes Miklós édesanyja. Embernek is rendkívüli volt. A századelőn galileista. A fehérterror után: radikális szociáldemokrata. Akkor lett öngyilkos, amikor fiát, Miklóst, Nagy Imréékkel együtt, kivégezték.” Elborult elmével talán gondoltam akkor. Annyi év után azonban ma Mária Bélának adok igazat, tiszta pillanataiban! Amikor romba dőlni látta mindazt, amire az életét tette. Nemzeti történelmünk legnagyobbjainak tragédiája is ezt tanúsítja. Széchenyi öngyilkossága a döblingi elmegyógyintézetben. Vagy akár Teleki Pálé a hadba lépés előestéjén. Miért éppen József Attilánál zárnánk ki a mozgalmi-politikai előzményt? Vagy becsülnénk alá ennek jelentőségét? Hadd térek hát vissza az ő tragédiájához. A most közreadott gyűjtemény megrendítő emberi dokumentum. Az első analitikusához írt hat Rapaport-levél (sajtó alá rendezte: Horváth Iván), a Gyömrői Edit hagyatékában fennmaradt iratok (sajtó alá rendezte: Tverdota György); a Sárgahajúak szövetsége (sajtó alá rendezte: Stoll Béla); a leghíresebb és legismertebb Szabad-ötletek jegyzéke (sajtó alá rendezte: Stoll Béla). Vannak, akik ez utóbbit irodalmi remekműnek tartják, például Bori Imre, Kassák kitűnő monográfusa; ő szürrealista költeménynek véli, és Kassák hatalmas önéletrajzi verséhez, a Ló meghal, a madarak kirepülnek-hez hasonlítja. A Szabad ötletekben csakugyan szó esik Kassákról, és meglehet, hogy asszociációinak ritmusában, lélegzetvételében emlékeztet a Ló meghal...-ra. De - József Attila mértékével mérve - semmiképpen sem műalkotás. Egy beteg lélek, egy többre hivatott szellem szívszorító kórképe, melynek föltétlenül helye van az életmű-összkiadás függelékében. Ismétlem: egyetértek a szerkesztőkkel abban, hogy „nem rontja a költő tekintélyét, nem árt költészete kultuszának” - csak éppen nem költészet! Egy halálra szánt ember végső, önpusztító számadása. Ennek valóban teljes és tökéletes. Végül szólnom kell még hiányérzeteimről is. E gyűjtemény legvonzóbb — itt nálunk kevéssé ismert jelensége, az analitikus Gyömrői Edit. Embernek, orvosnak egyaránt kivételes minőség. Arról, hogy költő is volt, magam is most olvastam először. Regénybe illő élete és szellemalakja monográfia után kiált. Nyeresége lenne irodalmunknak, ha Vezér Erzsébet, aki életében oly közel állott hozzá (irodalmi hagyatékának biztosítását is neki köszönhetjük) vállalkoznék rá. Szembetűnő hiánya ennek a gyűjteménynek, hogy alig esik szó benne a költő legautentikusabb orvosáról és barátjáról, az individuál-pszichológus Kulcsár Istvánról. Kulcsár a mélylélektan híve volt, „adlerista”, aki megkísérelte Freud elméletét összeegyeztetni a marxizmussal. Alighanem az ő baráti befolyása ösztönözte erre József Attilát is. Kulcsár Emberismeret című folyóiratának különszámában jelent meg először József Attila Öngyilkosság? című írása. Rapaport visszalépése után Kulcsár István közvetítette a költőnek új analitikusát, Gyömrői Editet. A háborút követő koalíciós években magam is kapcsolatba kerültem Kulcsárral; ekkor hallottam bensőséges barátságukról. A „fordulat éve” után Kulcsár kivándorolt Izraelbe, a tel-avivi orvosegyetem pszichiátriavezetője lett. Az ő testamentuma megemelhette volna ennek az egész vállalkozásnak szakmai, emberi, erkölcsi értékét és hitelét. (Balassi Kiadó) MAJOR OTTÓ 1992 ŐSZ KRITIKA K Agárdi Péter: Kortársunk Mónus Illés úrtársunk, Mónus Illés - ez Agárdi Péter könyvének címe. Munkája tulajdonképpeni tárgyát az alcím tartalmazza: Metszet az 1930-as évek szellemi életéből. „Tanulmányommal nem elsősorban (Mónus) eszmei, hanem művelődés- és irodalomtörténeti megközelítésére vállalkozom” - írja Agárdi. Holott könyve éppen azért elgondolkodtató (olykor ellenvéleményre is késztető) olvasmány, mert a mónusi életműből kiválasztott problémakörök 42