Kritika 21. (1992)
1992 / 2. szám - Pogonyi Lajos: Önirónia nélkül nem lehet politizálni. Beszélgetés Orbán Viktorral
értelemben erős, politikai értelemben gyenge kormányt. Van ma felelős kormány Magyarországon? Nincs, a kormány ma nem felelős a parlamentnek. Alkotmányos értelemben persze az, hiszen a törvényhozásnak joga van arra, hogy a miniszterelnököt a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lecserélje. A parlamentnek arra is joga van, hogy feloszlassa önmagát és új választásokat írjon ki. Ilyen értelemben tehát a Háznak megvannak a formális jogosítványai arra, hogy ellenőrizze a kormányt. Két dolog azonban megkurtítja ezt, s végül is ez törli el a kormány felelősségét. Először is a kormány mindent megpróbál annak érdekében, hogy kivonja magát az ellenőrzés alól. Ebben partnerek a kormányzati többséget alkotó MDF-es, KDNP-s és kisgazda képviselők. Ilyen volt például a múlt év végén tartott költségvetési vita. Az egész nem más volt, mint kísérlet arra, hogy megkerüljék a kormányzati felelősséget. Másrészt úgy gondolják, hogy csak egyetlen kormányzati koalíciós minta képzelhető el, s a jelenlegivel szemben nem látnak semmiféle alternatívát. A miniszterelnököt nem egyszerűen egy polgári személynek tekintik, aki négy évre vállalkozott a kormány irányítására, hanem az egyedüli lehetséges embernek a saját soraikon belül. Szerintük Antall Józsefnek sincsen személyi alternatívája. Magyarán pótolhatatlan? Igen. Ilyen körülmények között a kormánytöbbségnek nincsenek meg a lélektani előfeltételei, amelyekkel ellenőrizhetné a kormányzat működését. A racionális vita helyett a kormánypárti képviselők hitalapra helyezték a kormányhoz fűződő viszonyukat. Miután ők alkotják a többséget, gyakorlatilag a parlament teljes ellenőrzési jogosultsága szűnt meg, pontosabban a kormány fölötti ellenőrzési lehetősége tűnt el. Mondhatjuk azt, hogy a látszat ellenére nincs is koalíciós kormányzás? Valóban nincs, de más okból, mint amiről eddig beszéltem. Azért nincs ma koalíciós kormányzás, mert a kormányt egyetlen párt alkotja, amelyet úgy hívnak, hogy Magyar Demokrata Fórum. A Kereszténydemokrata Néppárt csak formálisan van jelen a kormányban, bár némi rokonszenvet érzek irántuk. Azt gondolom, hogy a KDNP az a párt, amely igyekezett a legnépszerűtlenebb döntéseket is fölvállalni és megindokolni a parlamentben. Ők voltak azok, akik nem ködösítettek. Hangjuk, miután nyelvezetük és kifejezésmódjuk meglehetősen nehezen érthető a polgárok számára, nemigen jött át a rivaldán. A KDNP tiszteletre méltó morális tartással viszonyult a legnépszerűtlenebb döntésekhez is. Ami a Független Kisgazdapártot illeti, nos, ők gyakorlatilag szétestek. A miniszterelnök olyasmit engedhet meg Torgyán Józseffel, a párt elnökével szemben, amit nyugati demokráciákban egyetlen miniszterelnök sem tehet meg a kormányzati partnerrel szemben. Ma a miniszterelnök gyakorlatilag kijelöli, hogy a Kisgazdapárt melyik frakciója az, amelyik képviseli a pártot. Mindez elképesztő, mert a Kisgazdapártnak van legitim nagyválasztmánya és vezetősége, amelynek viszont nincs lehetősége arra, hogy eldöntse, melyik frakciót tekinti a sajátjának. Mindezt a miniszterelnök határozza meg, pontosabban ő dönti el, hogy a koalíciós partner nem az a frakció, amelyet a párt a magáénak tart, hanem egy másik. Mindez tarthatatlan anarchiát idéz elő. Az Antall-kormány jól körül van bástyázva közjogi pozíciókkal, miközben politikailag gyenge. Mindez nem fenyegeti a politikai stabilitást? Azt gondolom, amiről eddig beszéltem, evidens bizonyítékát adja a kérdésben foglaltaknak, a közvélemény számára azonban nem enynyire egyértelmű. A költségvetést azért készítették elő úgy, ahogy, mert az Antall-kormány a saját parlamenti képviselőivel szemben sem érzi magát biztonságban, s ez a politikai stabilitás meggyengülését jelenti. A privatizációs törvényt a kormány már hónapok óta azért nem terjeszti a parlament elé, mert attól tart, hogy saját képviselői sem fogadnák el. Ebből az következik, hogy az ország - legalábbis a gazdaság szempontjából - instabillá válik. A privatizáció átláthatatlan, kaotikus körülmények között folyik, mert hiányzik az egyértelmű jogi szabályozás. Magyarországon azonban a közvélemény számára csak az jelenti a politikai stabilitás hiányát, ha egy párt kettészakad, ha személyi viták dúlnak, holott szerintem az előbb említettek világosan mutatják az instabilitást. Remélem, hogy ez meg fog szűnni. Milyennek látod a koalíciós pártok viselkedésmódját, politikai kultúráját? Az elmúlt másfél év megmutatta, hogy a kormánykoalíció súlyos károkat okozott a politikai kultúrában. Ezelőtt másfél évvel még lehetetlen lett volna, hogy a kormányzó párt azt mondhassa az ellenzékre, hogy az az ország tönkretételében érdekelt, csak azért, hogy saját politikai céljait megvalósítsa. Ez a jelenség mára mindennapossá vált. Rendre kimondatik, hogy a Fidesz, az SZDSZ vagy a Szocialista Párt obstruál, késlelteti, szabotálja a rendszerváltást. Ez még csak hagyján, mert nem biztos, hogy a Fidesz azt érti rendszerváltozás alatt, amit az MDF, ilyen értelemben tehát a Fidesz, ha nem támogatja azt, attól még nagyon tisztességes politikai magatartást tanúsíthat. A probléma mélyebben húzódik: a hazaárulásról van szó....? Ha ma a kormánytöbbség azt mondja a politikai ellenfelére, hogy az ország tönkretételében érdekelt, akkor gyakorlatilag azt állítja, hogy hazaáruló. Márpedig egy politikai párt csak két okból lehet érdekelt az ország tönkretételében: vagy egy ellenséges ország ügynöke, vagy olyan politikai gondolkodásmód jellemző rá, amelynek első számú célja, hogy bekerüljön a hatalomba bármi áron és az ország érdeke másodlagos. Az én felfogásom szerint ez szintén hazaárulás. A kormányzó párt azt mondja, hogy az ilyenfajta embereknek az ország érdeke smafu, az országot hajlandóak a teljes romlásba dönteni, csak hogy ők kerüljenek a kormányrúdhoz. Ez nem más, mint a hazaárulás vádja. Mindez sokkal súlyosabb vád, mintha azt mondják, hogy az ellenzékiek elszabotálják a rendszerváltást. Csurka István hozta be a magyar politikai kultúrába az efféle állításokat. Az MDF egészét terheli a politikai felelősség azért, hogy nem határolta el magát az ilyen csurkold gondolkodásmódtól, hanem megpróbálta szalonképessé tenni azt. Szereted az elhivatott politikusokat? Lehet, hogy megütközést kelt, amit mondok, de nagyon veszélyes fajtának tartom őket. Tartok az olyan politikusoktól, akik a miniszterelnökségüket, miniszteri pozíciójukat, parlamenti képviselőségüket valamiféle küldetésnek tekintik, amely arra szól, hogy küldetést teljesítenek a politikában. Az ilyen politikusokból hiányzik mindenfajta pragmatizmus. A Fidesz politikai kultúrája, s ez nemcsak a vezető rétegére, hanem a helyhatósági vezetőkre, a frakcióra és a választmányra is érvényes, egészen más, nevezetesen: mi leginkább polgári szerződésnek tartjuk politikai tevékenységünket. Vannak politikai elképzeléseink, amelyeket meghirdetünk és arra kérjük a választópolgárokat, hogy kössenek szerződést velünk. Ez a fajta mentalitás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lennénk felelősségtudattal megáldva, éppúgy, mint azok, akik valamiféle eleve elrendeltetést próbálnak beteljesíteni a politikában. Van még egy másik nagy hibátok is, nevezetesen, nem veszitek magatokat elég komolyan... Nagyon veszélyesnek tartom azt a politikust, akiből hiányzik a humorérzék, mert a politikusi szerep rámerevedik, mint a páncél és nem tud belőle kitörni. Mindez deformálja a személyiséget. Önirónia nélkül nem lehet politizálni. Nem szabad azt gondolni sohasem, hogy a politikus pótolhatatlan. Abban a pillanatban, ha egy politikus, vagy politikai párt azt gondolja, hogy ■ ha nem ő vezeti az országot, ha nem ő van többségben, akkor tragédia lesz az egész országra nézve veszélyt jelent. A politikai váltógazdálkodást azért találták ki, hogy olyan politikusok vezethessék az országot, akik el tudják viselni, hogy nem kell mindenáron miniszterelnöknek vagy parlamenti képviselőnek lenniük. Ha azt mondja a tisztelt választópolgár, hogy az én programomnál vagy politikusaimnál vannak szimpatikusabb programok, politikusok, akkor úgy kell reagálni, hogy rendben van, veszem a kalapom és megyek. S ekkor én azt mondom, hogy a következő négy évben ellenzéki leszek vagy nem politikával foglalkozom, hiszen mindenkinek van tanult szakmája. Az egyik miniszter visszamegy ügyvédnek, a másik jogásznak, közgazdásznak, tanítónak. Sajnos a magyar politikai kultúra még nem jutott el arra a szintre, hogy az emberek, ha a politika olyan irányt vesz, ki tudjanak belőle lépni. Szerintem ha kihajítják a politikust a közéletből, nem történik semmi tragédia. Mindezt azonban nem lehet mártírtudattal tenni, vagy úgy, hogy mint már többször hallottuk, a kormány „vérpadra megy”. Az efféle nyilatkozatokat végképp tragikusnak látom. Hallottam már én is olyant, hogy a „mi életünk már ráment a politikára”. Mint választópolgár azokban az emberekben bízom a legkevésbé, akiknek az életük már ráment KRITIKA .