Kritika 23. (1994)
1994 / 2. szám - Fordította Glavina Zsuzsa: Ausztria és Európa: Integráció a válságok és a háborúk ellenére. Beszélgetés Franz Vranitzkyval
Miért kell nekünk, osztrákoknak Európa felé törekednünk, és mit viszünk magunkkal Európába ? Ausztria nemcsak földrajzilag fekszik Európa szívében, de politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is része ennek a kontinensnek. Az Európa Tanács, az EFTA és az EBEÉ tagjaként tevékenyen közreműködött az európai integrációban. Hiszen a háborút követő időkben az osztrákok egyik álma az volt, hogy az ország az 1955-ig tartó zűrzavaros állapotok és szenvedések után ne számítson elmaradottnak a többi európai államhoz képest, hanem egyenrangú legyen, s ne kelljen azzal a komplexussal küzdenie, hogy a többiek derekabbak és modernebbek. Ez a szempont a XIX. század második felétől kezdve foglalkoztatta országunk gondolkodó főit. Időközben behoztuk a lemaradást. Ez az egyik bizonyítéka annak a tézisemnek, hogy mi már régóta - s éppenséggel nem csak földrajzilag - Európa közepén vagyunk. Akkor hát miért kell belépnünk az Európai Közösségbe? A jövőben még aktívabban részt kell vennünk ebben az európai integrációban, mert Ausztria számára - akár akarjuk, akár nem - ez teremti meg a keretfeltételeket. Nem fogja az esélyeinket javítani Európában, ha azt hisszük, hogy ezeket a keretfeltételeket az integrációs folyamattól való távolmaradással semmibe vehetjük, vagy tagság helyett egy különszerződéssel megkerülhetjük. A visszaesések dacára az európai integráció fejlődni fog Ausztriával vagy nélküle. Én úgy vélem, hogy ennek Ausztriával együtt kellene történnie. Ezzel mind a két fél nyerhet. Egyébként integráción nem csupán az EK mai, formális kereteit értem: ennek az európai vállalkozásnak fokozatosan el kell vezetnie oda, hogy Európa népei közelebb kerüljenek egymáshoz. Ez nemcsak gazdasági vagy politikai feladat, hanem mélyrehatóan kulturális is, s megköveteli a nyitottságot, a kíváncsiságot meg az arra való készséget, hogy elfogadjuk mindazt, ami új és más. Innen nézve az európai gondolat messze túlmegy azon, amit ma Brüsszel jelent. Hozzáteszem: egy átfogóan kulturális értelemben vett Európa nem figyelhet kizárólag Nyugat felé. Rövidlátásról tanúskodna, ha szeszélyből vagy hanyagságból lemondanánk Kelet-Európa kreatív lehetőségeiről. Nem való itt Nyugaton gőgösnek lennünk. Meg kellene próbálnunk nekünk is tanulni a keletiektől. Végtére - hogy a megerősített európai integráció szükségességének jelenleg talán legfontosabb okát is megnevezzük - Európát a béke szempontjából is nézni kell: olyan egzisztenciális fenyegetésekkel teli világban élünk, amelyek 1992-ben nemhogy eltűntek volna, hanem inkább újakkal gyarapodtak. Mivel járul hozzá az Európai Közösség éppen Ausztria biztonságához? Európában a béke stabil rendjét csak az EK-val lehet megvalósítani. Arról, hogy ez a nyugat-európai integrációs modell békét teremt, meggyőződhetünk, ha csak egy pillantást vetünk az EK előtörténetére. Amit a második világháború után Jean Monnet, Konrad Adenauer, Robert Schuman és Carlo Schmidt - hogy csak néhány személyt nevezzünk meg - elkezdett, az visszanyúlik a háború előtti időre. Már ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy azok az államok, amelyeknek ők a polgárai voltak, nevezetesen Franciaország és Németország, a megelőző századokban elég gyakran álltak háborúban egymással. Németország és Franciaország 1945 óta nem fordította egymás ellen fegyvereit, s ma az EK-n belül az egyik legfontosabb tengelyt alkotja. De egyébként is elképzelhetetlen, hogy az EK-államok között fegyveres konfliktusra kerüljön sor. Az Európai Közösség ezzel a béke stabil rendjének leglényegesebb támaszává lett, azokat pedig, akik még kívül vannak ezen a rendszeren, vagyis a kelet-európaiakat, fokozatosan be kell vonni az integrációba. — Hogyan történjen ez? Először is meg kell teremteni a feltételeket, mégpedig úgy, hogy kidolgozzuk az ehhez szükséges gazdasági alapokat. Oroszországban például az emberek nem akarnak ugyan visszatérni a régi rendszerhez, de emlékeznek arra, hogy az ellátás akkoriban jobb volt. Jólét nélkül nem lesz szilárd demokrácia, demokrácia nélkül pedig nem lesz jólét. Mindkettőt meg kell teremteni, és a Nyugat a saját érdekében jól teszi, ha értelmesen és előzetes kikötések nélkül együttműködik a reformállamokkal. Mert aki éhezik, az előnyben részesíti a diktatúrát és az erőszakot a kilátástalan békével szemben. Nem tűnik nagyon ésszerűnek, hogy a keletieket csak akkor támogassuk, ha már létrejött a szabad piacgazdaság, amint azt némelyek követelik. A piacgazdaságot nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, de a demokráciát meg lehet szüntetni ugyanennyi idő alatt. — Az Európai Közösség egészében véve nyugati, polgári-forradalmi jellegű dolog, amely az antihitlerizmus szelleméből támadt. Nekünk, osztrákoknak a Habsburg-gyökereinkkel másfajta történelmi hátterünk van. Nem lát-e ön emiatt Ausztriában mentalitásbeli problémákat is az integráció kapcsán? Ausztriában is létezik egy egészen internacionalista irányultságú hagyomány, így például az úgynevezett Kis Internacionáléval az osztrák szociáldemokraták még az első világháború előtt megpróbáltak hatni az ébredező nacionalizmus ellen. Alapjában véve nyilván minden európai országnak vannak mentális és a saját történelméből magyarázható fenntartásai. Ez nagy különbséget jelent az Amerikai Egyesült Államok modelljéhez képest. Az újonnan kialakuló Amerikának több mint kétszáz évvel ezelőtt nem kellett a hagyomány és a mentalitás korlátjait leküzdenie. Ilyen korlátokkal azonban szerte Európában találkozhatunk. Vagyis ez az Európa-modell kétségtelenül nehezebben valósítható meg, mint az, amikor a világ minden részéből jönnek az emberek, letelepednek egy ismeretlen földön, és lépésről lépésre alakítják ki azt a beállítottságukat, amelynek alig van valami köze származási országukhoz. A mai Ausztria vonatkozásában tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy számolni kell az integráció elleni mentális fenntartásokkal. Ettől még persze nem szabad az integrációt elrendelni, amint azt néhány példa már megmutatta. Valójában ez a munka inkább felvilágosításból és meggyőzésből áll, nem pedig törvényszövegekből. A meggyőzésnek azt kell tartalmaznia, hogy ezzel az integrációval mindenki nyerhet, ami viszont feltételezi, hogy ez az integráció engedje is nyerni az embereket. — Hogyan kell meggyőzni a lakosságot? Először is átfogó felvilágosításra van szükség. Sok olyan félelem és előítélet létezik, amely részben a hiányos információn alapul. Ezért nem rábeszélni, hanem objektív tájékoztatással és világos tényekkel meggyőzni szeretnénk az embereket. Erre minden kétséget kizáróan megvan az igény, így például a szövetségi kancellári hivatalban naponta átlag két-háromszáz hívást regisztrálunk az EK-információs telefonon, az államtitkárság pedig százezrével küldött szét célirányosan könyveket és tájékoztató brosúrákat az integráció kérdéseiről. Mit mondanak önök ezeknek az embereknek? Megpróbáljuk bemutatni az Európai Közösséghez való csatlakozás előnyeit és hátrányait, és megválaszolni a konkrét kérdéseket. Az előnyök közé tartozik az árszínvonal várhatóan 5,2 százalékos csökkenése, a reáljövedelem 4,1 százalékos növekedése, 55 ezer új munkahely, valamint a gazdasági növekedés hatévenként további 3,6 százalékos emelkedése, hogy csak néhány, elég pontosan kiszámított pozitívumot nevezzek meg. Természetesen az erősebb verseny jó pár üzletágat új kihívások elé fog állítani. És világosan látom azokat a problémákat is, amelyek a központi bürokráciából, a szabad áru- és személyforgalomból, a szabad ingatlanforgalomból fakadnak majd. Ausztria nettó fizetője is lesz a közösség kasszájának. Ha mérlegeljük mindezen előnyöket és hátrányokat, számomra mégis az az egyértelmű következtetés adódik, hogy Ausztriának csatlakoznia kell az EK-hoz. De erre az eredményre minden osztráknak magának kell eljutnia, hiszen végtére is ez a kérdés éppolyan fontos, mint 1955-ben az örökös semlegességet vagy az államszerződést érintő döntés volt. Az egyik leggyakrabban hangoztatott félelem az, hogy egy erős szuprastruktúra áll majd mindenekfölött, ahol a döntéseket demokratikusan nem épp túlfejlett intézmények hozzák meg. Itt is csak az segít, ha felvilágosítást és tájékoztatást adunk arról, hogyan jönnek létre a döntések. A szubszidiaritás (az önálló felelősség elve - A szerk.) politikai-hierarchiai szempontból azt jelenti, hogy a lehető legalacsonyabb szinten születnek meg a döntések. Egy példa: mindent, ami egy osztrák községet érint, s ami a község kebelén belül eldönthető, ott is kell eldönteni. Csak ha a téma túllép a község hatókörén, akkor kell a szövetségi tartományban, majd a szövetségi kormányban, aztán pedig a fölébük rendelt Európában dönteni. Egy osztrák község szennyvízelvezetési rendje ezek szerint semmit nem vesztett Brüsszellel. Természetesen az európai integráció nem olyasvalami, amit egyszer létrehozunk, s utána a következő száz évben változatlanul eszményi módon áll fenn. Az integráció - s ezt nagyon világosan ki kell mondani - nem állapot, hanem valójában folyamatként értelmezendő, olyan fejlődésként, amelyet befolyásolni lehet és kell. Ez újra meg újra igénybe veszi alakítóképességünket. Aggódik-e ön amiatt, hogy ehhez a folyamathoz Ausztria mint nemzetállam esetleg nem elég szilárd? Össze fog-e még tartani egy olyan Európa, amelyben a régiók egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert, vagy netán félnünk kell egy vorarlbergi, egy karintiai vagy még kisebb szeparatizmustól? Ausztria és Európa: integráció a válságok és háborúk ellenére Beszélgetés Franz Vranitzkyval * Részlet Armin Thunder Beszélgetések Franz Vranitzkyval című, a Kossuth Könyvkiadónál megjelenő könyvéből. 32 KRITIKA