Kritika 24. (1995)
1995 / 2. szám - Lantos Gabriella: Az elitek metamorfózisáról - Beszélgetés Szalai Erzsébettel és Lengyel Lászlóval
dúlhatsz, mint az árnyékodtól. Tudom, hogy hazacibál innen az én skorpió-tudatom, a regresszív és öngyilkos fejem, amelyik a múltba mered, és érzelmesen ápolja hűségét a kollektív múlthoz, nem mintha az olyan fényes lenne, sőt, de talán éppen ezért. * Itt ezek az érzelmes múlt-viszonylatok egy kissé az értetlen csodálkozás, a megrökönyödés, az abszurdnak kijáró humorisztikus egzotikum megvilágításába kerülnek. Voltaképpen badarságok, rögeszmék, perszeverációk, túlértékelések, tyúkpörök. Nekem most valahogy jobban tetszik ennél az itteni gondolkodásmódom, innen nézve nem olyan fontos, hogy ki micsoda, és milyen papírokkal él, ahol él. Attól, hogy itt vagyunk, attól, hogy bankszámlám van, attól, hogy valamilyen intézménnyel (a The New York Institut for the Humanities-szel) kapcsolatban vagyok, attól szinte New York-i vagyok. Az vagyok, mert szívesen látnak és szívesen kiadnak. A város hajlamos odafigyelni rám. Van hitele annak, amit mondok. Hogy nem Budapesten írok, az itt nem hátrány, mert itt csak olyanok vannak, akik eljöttek valahonnan. Az vagy, amit csinálsz magadból, mondja az itteni eszem. Itt sokan azt hiszik, hogy az ember úgy is az, ami, indonéz vagy haitii, orosz vagy indián, francia vagy ausztrál. Mind itt lakik a szomszédságban, köszönnek egymásnak, rámosolyognak egymásra. Kinek-kinek megvan a másik, a hozott, a hazai nyelve, de egymással angolul beszélnek, olyan New York-i embert viszont még nem láttam, akit zavarna, hogy mellette nem angolul beszélnek. Mindenki szívesen hallgatja meg a történetedet a te vidékedről, elvárja, hogy beszámolj a te országodról nekik, mit lehet a tieidtől tanulni. Az amerikaiak szemében a kínaiban az az érdekes, hogy kínai, a magyarban az, hogy magyar. Amúgy elég barátságosak egymáshoz, az ember ahhoz, hogy állása legyen, igyekszik nice, kedves lenni, és nagyon feldúlja, ha nasty-nak, undoknak tartják. A hazai hatóságok megfenyegettek tehát: ha folytatod és kinn vagy, akkor kizárunk. Konfrontációig viszed a dolgot? Előbb hosszú újságcikkekben támadtak meg, most csöndben megfenyegetnek. Az üzenetük azt mondja: „Rajtad a sor, lépj valamit! A Nyugat, vagy Mi? Döntsd el, hova tartozol? Aláveted-e magad legalább annyira a mi akaratunknak, hogy ezentúl csak regényeket írsz, politikai esszét nem.” Inkább az agyam buborékait akarom eladni, és nem az agyamat. Meg kellene ezt a mostani lakásunkat tartani, itt jó. Nekem Közép-Európa innen jobban tetszik, mint benne magában. Ha bármiről is meg akarnék győzni embereket, akkor azok az emberek a legvalószínűbben amerikaiak lennének. Mert nekik talán módjukban áll tenni valamit. Ők is tévetegek, nem igazán tudják, hogy mit tegyenek, el vannak bizonytalanodva, de Amerika még mindig jobban hisz magában, mint Európa, amelyben a kisnemzeti tudat erősebb, mint a nemzetfeletti, európai öntudat. Rávakulunk odahaza a nemzeti problémáinkra. Kevés olyan európait láttam itt, aki ressentiment és a szomszéd népek iránti elfogult kelletlenség nélkül, naiv otthonossággal és szeretettel gondolna Európára. Jószerével azt sem tudjuk, hogy Eurázsiának mekkora része Európa, a legnagyobb földrésznek ez a kimunkált ormánya, mert Oroszország eltart a Csendesóceánig. Olyan kontinens része vagyunk, amelyet az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceán határol, és az egymásba nyúló kulturális térségek nehezen írhatók körül a politikai-katonai határokkal. Itt Amerikában világosabbak az államhatárok, jobbról-balról az óceán, de ezeknek a tarka eredetű embereknek az öntudata aligha helyezkedik el az USA államhatárai között. Kulturális énünknek az az államhatár, amelyen belül élünk, vagy túlságosan szűk, vagy túlságosan bő. Anyaméh-otthonosságra semmilyen államalakulatban nem lelhetünk. Bele kell törődnünk, hogy az egész Földön vagyunk jól-rosszul otthon, akkor is, ha egy falusi kertben meghúzzuk magunkat. 17 Az elitek metamorfózisáról Beszélgetés Szalai Erzsébettel és Lengyel Lászlóval Az elitek metamorfózisa címmel Szalai Erzsébet hosszú, elemző írást jelentetett meg a Magyar Hírlap szeptember 24-i számában. Ez a kolumnányi írás szolgált alapul egy - a Rádió Gondolat-Jel című műsorában elhangzott - sorozathoz, amelyben hétről hétre je- Iles gondolkodók fejtették ki véleményüket a rendszerváltás előtti és az azt követő idő 9szak politikai, gazdasági és kulturális elitjének természetrajzáról. Az alábbi interjú ennek a sorozatnak az első darabja volt, amelyben a szerző, Szalai Erzsébet és az általa megidéz 9 91 tert Lengyel László szólalt meg. Azt kell gondolnom, hogy Szalai Erzsébet bizonyára nagyon sok telefont és levelet kapott, amióta az elitek metamorfózisáról írást jelentetett meg a Magyar Hírlapban, mert úgy hiszem, az elit átalakulását vagy az elit rétegződését vizsgálni, miközben az ember benne van az elitben, nem lehet könnyű. Milyen csoportokat is különböztet ön meg a magyar politikai, gazdasági, kulturális eliten belül, és ezek milyen viszonyban vannak egymással? Szalai Erzsébet: Cikkemben nem a jelenlegi elit teljes struktúráját írtam le, hanem a rendszerváltó elitek sorsát igyekeztem nyomon követni. A politikai rendszerváltás elindításában három - már az államszocializmus méhében kialakult - elitcsoport játszott döntő szerepet: a késő kádári technokrácia, a demokratikus ellenzék és az új reformer értelmiség. E csoportok már a ’80-as évek második felében szoros informális kapcsolatban voltak egymással, majd a politikai rendszerváltás idején számos tényező következtében a köztük levő kohézió meggyengült, és maguk a csoportok is bomlásnak indultak. Később - nagyjából 1992-től - megkezdődött egy újraintegrálódási folyamat és ennek eredményeként a mostanra kialakuló új hatalmi szerkezet bázisául a rendszerváltó elitek váltak, olyan módon, hogy a politikai hatalom a késői kádári technokrácia másod-, harmadvonalának, a gazdasági hatalom e technokráciák krémjének kezébe kerül, emellett részt vesz még a politikai hatalomban az SZDSZ és rajta keresztül a demokratikus ellenzék... Szeretném még megjegyezni, hogy állításaim egy hosszú empirikus kutatómunka eredményei, melynek során az elmúlt öt évben többek között háromszáz mélyinterjút készítettem az elithez tartozó és azok belső viszonyait jól átlátó személyiségekkel. Emellett más módszerekkel történő kutatások, így például Szelényi Iván nemzetközi kutatása, vagy Gazsó Ferenc kérdőíves vizsgálata is az itt megfogalmazott tételeket támasztják alá, pontosabban ezeken belül azokat, melyek a késő kádári technokrácia általam már 1989-ben leírt és prognosztizált rendszerváltó szerepével, majd sorsával kapcsolatosak. Próbáljuk meg pontosítani, hogy kik ezek a csoportok és kik azok. Mondjon prominens személyeket, akik az ön által megnevezett technokráciában, a demokratikus ellenzékben és reformértelmiségben mérvadó személyiségek voltak. És miért marad ki ebből a csoportosításból az az osztályvezető-helyettes típus, akik az Antallkormány rendszerváltó miniszteriális főhivatalnokai voltak? Sz. E.: Azt hiszem, elég könnyű neveket mondani. A késő kádári technokrácia krémjéből lehet említeni Surányi Györgyöt vagy Bokros Lajost, a demokratikus ellenzék prominens képviselőit most kicsit humoros lenne megneveznem. Kevésbé ismert kategória az új reformer értelmiség, de itt ül mellettünk Lengyel László, aki ennek egyik legjelentősebb képviselője. A késő kádári technokrácia másod-harmadvonalából hadd ne nevezzek meg senkit, mert a jelző kicsit pejoratív. Az ön által megnevezett három csoportból még mindig hiányzik az a politikai elit, amelyik az Antall-kormány vezető gárdája volt. Sz. E.: Ezt kihagytam a gondolatmenetből, mert szeretném Lengyel Lászlónak átadni a szót. Állításom lényege, hogy a rendszerváltó eliteknek az a része, amelyet új reformer értelmiségnek neveztem, két részből állt. Az egyik a demokratikus el- KRITIKA