Kritika 24. (1995)

1995 / 2. szám - Lantos Gabriella: Az elitek metamorfózisáról - Beszélgetés Szalai Erzsébettel és Lengyel Lászlóval

dúlhatsz, mint az árnyékodtól. Tudom, hogy hazacibál innen az én skorpió-tudatom, a regresszív és öngyilkos fejem, amelyik a múltba mered, és érzelmesen ápolja hűségét a kollektív múlthoz, nem mintha az olyan fé­nyes lenne, sőt, de talán éppen ezért. * Itt ezek az érzelmes múlt-viszonylatok egy kissé az értetlen csodálkozás, a megrökönyödés, az abszurdnak kijáró humorisztikus egzotikum megvilágításába ke­rülnek. Voltaképpen badarságok, rögeszmék, persze­­verációk, túlértékelések, tyúkpörök. Nekem most va­lahogy jobban tetszik ennél az itteni gondolkodásmó­dom, innen nézve nem olyan fontos, hogy ki micsoda, és milyen papírokkal él, ahol él. Attól, hogy itt vagyunk, attól, hogy bankszámlám van, attól, hogy valamilyen intézménnyel (a The New York Institut for the Humanities-szel) kapcsolatban va­gyok, attól szinte New York-i vagyok. Az vagyok, mert szívesen látnak és szívesen kiadnak. A város haj­lamos odafigyelni rám. Van hitele annak, amit mon­dok. Hogy nem Budapesten írok, az itt nem hátrány, mert itt csak olyanok vannak, akik eljöttek valahon­nan. Az vagy, amit csinálsz magadból, mondja az itte­ni eszem. Itt sokan azt hiszik, hogy az ember úgy is az, ami, indonéz vagy haitii, orosz vagy indián, francia vagy ausztrál. Mind itt lakik a szomszédságban, köszönnek egy­másnak, rámosolyognak egymásra. Kinek-kinek meg­van a másik, a hozott, a hazai nyelve, de egymással an­golul beszélnek, olyan New York-i embert viszont még nem láttam, akit zavarna, hogy mellette nem an­golul beszélnek. Mindenki szívesen hallgatja meg a történetedet a te vidékedről, elvárja, hogy beszámolj a te országodról nekik, mit lehet a tieidtől tanulni. Az amerikaiak szemében a kínaiban az az érdekes, hogy kínai, a magyarban az, hogy magyar. Amúgy elég ba­rátságosak egymáshoz, az ember ahhoz, hogy állása le­gyen, igyekszik nice, kedves lenni, és nagyon feldúlja, ha nasty-nak, undoknak tartják. A hazai hatóságok megfenyegettek tehát: ha folyta­tod és kinn vagy, akkor kizárunk. Konfrontációig vi­szed a dolgot? Előbb hosszú újságcikkekben támadtak meg, most csöndben megfenyegetnek. Az üzenetük azt mondja: „Rajtad a sor, lépj valamit! A Nyugat, vagy Mi? Döntsd el, hova tartozol? Aláveted-e magad leg­alább annyira a mi akaratunknak, hogy ezentúl csak re­gényeket írsz, politikai esszét nem.” Inkább az agyam buborékait akarom eladni, és nem az agyamat. Meg kel­lene ezt a mostani lakásunkat tartani, itt jó. Nekem Kö­­zép-Európa innen jobban tetszik, mint benne magában. Ha bármiről is meg akarnék győzni embereket, ak­kor azok az emberek a legvalószínűbben amerikaiak lennének. Mert nekik talán módjukban áll tenni vala­mit. Ők is tévetegek, nem igazán tudják, hogy mit te­gyenek, el vannak bizonytalanodva, de Amerika még mindig jobban hisz magában, mint Európa, amelyben a kisnemzeti tudat erősebb, mint a nemzetfeletti, euró­pai öntudat. Rávakulunk odahaza a nemzeti problémá­inkra. Kevés olyan európait láttam itt, aki ressentiment és a szomszéd népek iránti elfogult kelletlenség nélkül, naiv otthonossággal és szeretettel gondolna Európára. Jószerével azt sem tudjuk, hogy Eurázsiának mek­kora része Európa, a legnagyobb földrésznek ez a ki­munkált ormánya, mert Oroszország eltart a Csendes­óceánig. Olyan kontinens része vagyunk, amelyet az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceán határol, és az egymásba nyúló kulturális térségek nehezen írhatók körül a politikai-katonai határokkal. Itt Amerikában világosabbak az államhatárok, jobbról-balról az óceán, de ezeknek a tarka eredetű embereknek az öntudata aligha helyezkedik el az USA államhatárai között. Kulturális énünknek az az államhatár, amelyen belül élünk, vagy túlságosan szűk, vagy túlságosan bő. Anyaméh-otthonosságra semmilyen államalakulatban nem lelhetünk. Bele kell törődnünk, hogy az egész Föl­dön vagyunk jól-rosszul otthon, akkor is, ha egy falu­si kertben meghúzzuk magunkat. 17 Az elitek meta­morfózisáról B­eszélgetés Szalai Erzsébettel és Lengyel Lászlóval Az elitek metamorfózisa címmel Szalai Erzsébet hosszú, elemző írást jelentetett meg a­­ Magyar Hírlap szeptember 24-i számában. Ez a kolumnányi írás szolgált alapul egy - a­­ Rádió Gondolat-Jel című műsorában elhangzott - sorozathoz, amelyben hétről hétre je- I­les gondolkodók fejtették ki véleményüket a rendszerváltás előtti és az azt követő idő­ 9­szak politikai, gazdasági és kulturális elitjének természetrajzáról. Az alábbi interjú ennek­­ a sorozatnak az első darabja volt, amelyben a szerző, Szalai Erzsébet és az általa megidéz 9 91 tert Lengyel László szólalt meg. Azt kell gondolnom, hogy Szalai Erzsébet bizo­nyára nagyon sok telefont és levelet kapott, ami­óta az elitek metamorfózisáról írást jelentetett meg a Magyar Hírlapban, mert úgy hiszem, az elit átalakulását vagy az elit rétegződését vizs­gálni, miközben az ember benne van az elitben, nem lehet könnyű. Milyen csoportokat is külön­böztet ön meg a magyar politikai, gazdasági, kulturális eliten belül, és ezek milyen viszony­ban vannak egymással? Szalai Erzsébet: Cikkemben nem a jelenlegi elit teljes struktúráját írtam le, hanem a rendszer­­váltó elitek sorsát igyekeztem nyomon követni. A politikai rendszerváltás elindításában három - már az államszocializmus méhében kialakult - elitcso­port játszott döntő szerepet: a késő kádári technok­rácia, a demokratikus ellenzék és az új reformer ér­telmiség. E csoportok már a ’80-as évek második felében szoros informális kapcsolatban voltak egy­mással, majd a politikai rendszerváltás idején szá­mos tényező következtében a köztük levő kohézió meggyengült, és maguk a csoportok is bomlásnak indultak. Később - nagyjából 1992-től - megkez­dődött egy újraintegrálódási folyamat és ennek eredményeként a mostanra kialakuló új hatalmi szerkezet bázisául a rendszerváltó elitek váltak, olyan módon, hogy a politikai hatalom a késői ká­dári technokrácia másod-, harmadvonalának, a gazdasági hatalom e technokráciák krémjének ke­zébe kerül, emellett részt vesz még a politikai ha­talomban az SZDSZ és rajta keresztül a demokra­tikus ellenzék... Szeretném még megjegyezni, hogy állításaim egy hosszú empirikus kutatómun­ka eredményei, melynek során az elmúlt öt évben többek között háromszáz mélyinterjút készítettem az elithez tartozó és azok belső viszonyait jól átlá­tó személyiségekkel. Emellett más módszerekkel történő kutatások, így például Szelényi Iván nem­zetközi kutatása, vagy Gazsó Ferenc kérdőíves vizsgálata is az itt megfogalmazott tételeket tá­masztják alá, pontosabban ezeken belül azokat, melyek a késő kádári technokrácia általam már 1989-ben leírt és prognosztizált rendszerváltó sze­repével, majd sorsával kapcsolatosak. Próbáljuk meg pontosítani, hogy kik ezek a cso­portok és kik azok. Mondjon prominens szemé­lyeket, akik az ön által megnevezett technokrá­ciában, a demokratikus ellenzékben és reform­értelmiségben mérvadó személyiségek voltak. És miért marad ki ebből a csoportosításból az az osztályvezető-helyettes típus, akik az Antall­­kormány rendszerváltó miniszteriális főhivatal­nokai voltak? Sz. E.: Azt hiszem, elég könnyű neveket mon­dani. A késő kádári technokrácia krémjéből lehet említeni Surányi Györgyöt vagy Bokros Lajost, a demokratikus ellenzék prominens képviselőit most kicsit humoros lenne megneveznem. Kevés­bé ismert kategória az új reformer értelmiség, de itt ül mellettünk Lengyel László, aki ennek egyik leg­jelentősebb képviselője. A késő kádári technokrá­cia másod-harmadvonalából hadd ne nevezzek meg senkit, mert a jelző kicsit pejoratív. Az ön által megnevezett három csoportból még mindig hiányzik az a politikai elit, amelyik az Antall-kormány vezető gárdája volt. Sz. E.: Ezt kihagytam a gondolatmenetből, mert szeretném Lengyel Lászlónak átadni a szót. Állítá­som lényege, hogy a rendszerváltó eliteknek az a része, amelyet új reformer értelmiségnek nevez­tem, két részből állt. Az egyik a demokratikus el- KRITIKA

Next