Kritika 25. (1996)

1996 / 1. szám - Jávorszky Béla Szilárd: Boogie a harmonikán. Beszélgetés Tabányi Mihállyal

Boogie a harmonikán Beszélgetés Tabányi Mihállyal Tabányi Mihályt a legtöbben csak úgy emlegetik: a harmonikakirály. A negyvenes-ötvenes évek egyik legnépszerűbb szórakoztató muzsikusa, hangszerének méltán híres virtuóza, akinek játékát több mint 400 lemezfelvétel őrzi. A Bristol Hall zenekarában együtt koncertezett Cziffra Györggyel, és olyan elismert énekeseket kísért, mint Ferrari Violetta, Fényes Kató, Karády Katalin, majd ZÁray Márta és Vámosi János. Együttesé­ben játszott többek között Túrán László (zongora), Orosz János (zongora), Balogh Géza (hawaii gitár), Beamter Jenő (vibrafon), Kovács Andor (gi­tár), ifjabb és idősebb Pege Aladár (bőgő), valamint Kovács Gyula (dob). Ötéves korában kapta első hegedűjét, később trombitálni, majd harmonikázni tanult, s a Zeneakadémia orgona és gordonka szakára járt. Zenei kvalitását mi sem jelzi jobban, mint hogy a korabeli nemzetközi harmonikaversenyeken hétszer győzött, huszonhárom évesen már 200 alkalom­mal szerepelt a Magyar Rádióban, s 1944-ben Siemensék nem kevesebb mint 18 gramofonlemezt készítenek vele. Repertoárjában egyaránt szere­pelnek koncertdarabok vagy azok átiratai - Liszt-rapszódiák, Brahms magyar táncok -, szalon- és swingzene, franciás musette, harmonikára írott bravúrszámok, a korszak népszerű tangója és melodikus tánczenéje éppúgy, mint saját feldolgozásai és virtuóz szerzeményei. Április 2-án a Duna-palotában munkásságát a zenész-Szakma - Kobayashi Ken-ichiróval, Melis Györggyel, Kalmár Magdával, Béres Ferenccel, Lakatos Sándorral egyetemben - Életműdíjjal jutalmazta. Amikor a nyolcvanas évek második felében ha­zajöttem, kicsit lazítani szerettem volna, hisz nem vagyok már én sem fiatal, de - miután a melodi­kus, swinges és latinos zene ismét egyre népsze­rűbb - annyi felkérést kaptam, hogy annak már nem lehetett ellenállni. Úgyhogy a régi „aranycsa­pattal” - már akik megvannak belőle - újra hazai koncertkörútra indultunk, mely Pátyon kezdődött április 22-én, s legalább az év végéig tart majd. Mostani kvintettemben Szabó Sándor gitározik, Balogh József klarinétozik, Darvas János bőgőzik, illetve basszusgitározik, valamint Dodi énekel, konferál és gitározik. Elég régen játszottak már együtt. Elég régen, de a műsor gyakorlatilag mindig ké­szen van. A régi számokat jóformán nem is kellett gyakorolnunk, annyira bennünk van. Csak az új számokkal kell hosszabb ideig foglalkoznunk. A koncertekre vendégeket is hívnak? Ez attól függ, hogy van-e rá igény. Ha valakit - legyen az énekes vagy komikus - a közönség sze­retne, részünkről nincs semmi akadálya. De - hangsúlyozom - itt a zenekarom áll a középpont­ban, mely mindenhol önálló hangversenyt ad. Új felvételeket is készítenek? Természetesen, s a készülő lemezen nosztalgia­számok, új harmónikaszólók és régi, de felújított dalok egyaránt szerepelnek. Térjünk vissza egy „kicsit” az időben. Ön a negyvenes években kezdte a pályafutá­sát, s meglehetősen hamar ismertté vált, sőt az ötvenes évekre az ország legnépsze­rűbb muzsikusa lett a maga műfajában. Ötéves koromban kezdtem el hegedülni, de az egyszólamú hangszerek sosem elégítettek ki iga­zán, így később szüleim vettek egy ócska pianínót. Ennek ellenére az akkoriban egyre divatossá váló csillogó-villogó hangszer, a harmonika lett a ked­vencem. Nagyon megtetszett nekem, majd Louis Bobulának lettem a növendéke, miközben a Zene- akadémiára jártam orgonára és gordonkára. S érettségi után megalakítottam első triómat. Közben azért zsinórban hétszer meg­nyerte a szólóharmonika versenyeket is. Igen, s alig múltam huszonhárom, amikor már kétszázszor játszottam a Magyar Rádióban, ahol akkoriban még nem lemezekről szólt a zene, ha­nem élő adásokat tartottak. Akit a rádióba szerződ­tettek, illetve felkértek, annak nagyon pontosan és magabiztosan kellett játszania. Sok zenekar léte­zett akkoriban is, de közülük nagyon kevés bizo­nyult mikrofonképesnek. Amatőr muzsikusnak egyszerűen nem volt ott helye. A második világhá­borútól egészen 1960-ig szinte minden vasárnap délben egy órától fél kettőig én, illetve a zeneka­rom játszott az éterben. S szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ebben az időszakban mi uraltuk ezt a zenei vonalat. Mi az, ami önt a harmonikában megra­gadta? Az, hogy teljesen önálló hangszer, ezáltal min­denre alkalmas. Lehet vele szólózni, zenekarban kísérni, operettet, tánczenét, operanyitányt és dzsesszt, illetve virtuóz-darabot játszani. Egy jó harmonikás például képes egyedül egy esküvői programot kitölteni. Egyetlen hátránya van: a sú­lya 13-14 kiló. S amikor koncertezem, mindig áll­va játszom, tehát nemcsak a játék, de a hangszer tartása is elég nehéz. És ehhez mindig is kellett a kondíció. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a hangszerrel olyan kapcsolatot lehet teremteni a kö­zönséggel, amire mondjuk egy zongorista képte­len. Persze mindenféle előítélettel is meg kellett küzdenem. Kodály Zoltán például nem sokra tar­totta ezt a hangszert, de amikor - bariton regiszte­ren - moldvai táncokat és székely népdalokat mu­tattam be neki, szó szerint ezt mondta: „Ha a Ta­bányi játssza, akkor igen.” S ettől kezdve a Lukács fürdőbe együtt jártunk. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk: ön a korszak legjobb zenészeivel játszott egy csapatban. Valóban, az idősebb Pege Aladár tizenhét évig bőgőzött a zenekaromban. De együtt muzsikáltam Berkes Balázstól kezdve Darvas Józsefen keresz­tül Túrán Lászlóig mindenkivel, s velük egyszerű­en élvezet volt dolgozni. Az EMKE-ben - ahová több száz ember fért be - hét éven keresztül ját­szottunk. Minden kezdésnél egy nyitányt — a Teli Vilmos, a Költő és paraszt, a Könnyűlovasság in­dulóját vagy a Tolvaj szarkát - adtunk elő, s utána kezdődött csak az igazi műsor. Kapitány Annától kezdve Lantos Olivéren és a Záray-Vámosi duón keresztül Honthy Hannáig mindenki fellépett ve­lünk. Az EMKE akkoriban - túlzás nélkül állítha­tom - az ország közepének számított. Ahol a kö­zönség soraiban a miniszterek sem voltak ritka vendégek. Akárcsak a nyári időszakban, amikor a Gorkij, ma Városligeti fasorban, a Moszkva-kert- ben koncerteztünk rendszeresen. Ha jól tudom, vidéken is rengeteget ját­szottak. A nagyvárosoktól a tanyákig mindenfelé meg­fordultunk. A debreceni Nagyerdei stadionban ti­zenötezer ember előtt éppúgy felléptünk, mint - tá­jolás keretében - néhány tíz fős tanyán. Nem is tu­dom, van-e olyan falu Magyarországon, ahol nem jártunk volna még. A hatvanas évek elején betörő beathul- lám viszont eléggé visszaszorította önö­ket. Csak részben. Továbbra is működünk, bár jó­magam egyre többet léptem fel szólóban, aztán jöt­tek a huzamosabb külföldi fellépések, Svájc, Skan­dinávia és az Egyesült Államok. Csak a Szovjet­unióban majd 52 ezer kilométert utaztunk. S Al- ma-Atából a Kínai Nagy Falra jártunk kirándulni. Annak idején azért nem nagyon lehetett utazni. Nekünk sikerült. A zenekar eléggé futott, ko­moly koncerteket adott, így könnyebb volt. Biztos egzisztenciánk miatt egyikünk sem akart disszidál­ni, s ezt a hatóságok is pontosan tudták. így meg­volt a hitelünk. Annak ellenére, hogy Rákosiék - akik inkább a vonósmuzsikát szerették - a zenénk­re rásütötték a kozmopolita és imperialista bélye­get. Engem személy szerint le is tiltottak egy évre, bár a többieket hagyták dolgozni, persze nem Ta­bányi név alatt. Ekkor, 1955-ben kimentem Prágá­ba, és egy évig játszottam - Körmendy Vilmossal és Pege Aladárral - a Venczel téri Alfában, mely akkoriban a legnagyobb koncertháznak számított. 1956. szeptember közepén jöttünk vissza, aztán, tudjuk, mi történt. A november 4-i orosz invázió után nem gondolt arra, hogy - mint annyian - el­menjen az országból? Végül is ekkor már nemzetközi hírnevet szerzett magának, s nem hiszem, hogy gond lett volna elhe­lyezkednie. Nem akartam elmenni, számomra fontos a csa­lád, mindenki itthon volt, s tulajdonképpen bármi­kor utazhattam, ha akartam. Sokak szerint mindezt csak azért tehette meg, mert közben ügynök is volt. Ezeket nyilván az irigyeim terjesztik rólam, hi­szen futott a csapat, s mind zeneileg, mind gázsi te­kintetében mi diktáltunk. Kizárólag művészi ala­pon dolgozunk azonban, a politikába sosem már­tottam be magam. KRITIKA 28

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék