Kritika 25. (1996)
1996 / 1. szám - Jávorszky Béla Szilárd: Boogie a harmonikán. Beszélgetés Tabányi Mihállyal
29 kinti útjai során Nyugatra szakadt hazánkfiai sem próbálták meg megkörnyékezni? Dehogynem, számtalanszor. Amikor például 1962-63-ban Nyugat-Berlinben a legdrágább night-klubokban játszottunk, mindjárt megjelentek a Szabad Európától, s felajánlották: maradjak kinn, s kétéves gázsimat előre kifizetik. Én viszont csak addig maradtam, amíg a szerződésem tartott. Később aztán alábbhagytak ezek a kísérletek. A hatvanas években ez egyébként is veszélyes játék volt, hiszen egy-egy disszidáláson a SZER hónapokig tudott csámcsogni. És ezekre a csábítgatásokra nagyon sok pénzt áldoztak. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után abból sem lett semmi baja, hogy a háború alatt ön rendszeresen szerepelt a katonai rádióban? Azért nem lett, mert semmilyen politikai műsorban nem vettem részt, kizárólag szórakoztattam. Pedig még katonai rangot is kapott. 1940-ben a háború kitörése miatt mindenképpen be kellett vonulnom. A főiskolások az úgynevezett karpaszományosok közé kerültek, akik katonaruhában is folytathatták a tanulmányaikat, csak a nyári hónapokban kellett ténylegesen „szolgálni”. A karpaszományosok rangja azonban nagyon gyorsan emelkedett, így 1944 végén már százados voltam. Az ostrom idején részt vett a harcokban? Nem. Bujkáltam, így sikerült mindent megúsznom. Nemcsak a harcokat, de a málenkij robotot is. Az EMKÉ-ben eltöltött hét esztendő után egy időre a Honvéd Művészegyüttesbe kerültem, aztán Svájcba utaztam ki. S ekkor már őrnagyi rangom volt, akárcsak Puskás Öcsiéknek a Honvédban. De hát ezek csak címzetes vállpontok voltak. A külföldi turnék beindulása előtt pedig le is szereltem. Túl a hetvenen is elég jó kondícióban van. Ez betudható annak, hogy mindig is normális életet éltem. Családcentrikus ember vagyok, s nagyon-nagyon jól érzem magam. Annak idején komolyan sportolt is. Az idősebbek még jól emlékezhetnek a Táltos-Csuvik-Szatmári-Tabányi 4x200 méteres gyorsváltóra. Igen, bár a négyes elég hamar felbomlott. Táltos edző lett Svédországban, Csuvik és Szatmári Melbourne-ben maradt az 1956-os olimpia után, én pedig itthon. Ha jól tudom, sportrepülőnek sem volt utolsó. Diákkoromban a Gamma sportrepülő klubban, az ócsai reptéren edzettünk, először vitorlázógépen, majd motoros gépen. De erről a hobbiról is le kellett mondanom, mert a zene teljes embert kívánt. Sokszor mondták, hogy ön csak magának komponál. Olyan nehéz darabokat ír, hogy mások egyszerűen nem tudják lejátszani. A harmonikára írt kompozícióim valóban mind virtuóz számok, de azért mások is le tudták volna játszani, csak elég sokat kellett hozzá gyakorolni. Ez inkább csak legenda, bár tény, hogy a műveim komoly technikai felkészültséget igényelnek, ötvenes-hatvanas években havi 30-50 ezer forintot is összezenéltek? Nézze, minden relatív, hiszen egy művész sosem tud annyit keresni, mint egy üzletember. Nekünk minden forintért, márkáért vagy dollárért keményen meg kellett dolgoznunk. S miután mindig az élen voltunk, nem is panaszkodhattunk. De ugyanennyit kapott a többi élvonalbeli zenész is. A zenekarom tagjait ugyanúgy megbecsülték, mint engem. De talán én vagyok az egyetlen, aki ebből fel is tud mutatni valamit. Több profi kolléga ugyanennyit keresett, de úgy is éltek. Megengedhettem volna magamnak, hogy a zenekart minden este pezsgős vacsorára hívom a szigeti Nagyszállóba, de nekem nem ez volt az életcélom. Gondoltam öreg napjaimra is. Ön mégis mire költötte a pénzét? Nem mondom, mindig is hobbim volt a jó kocsi, s erre a szenvedélyemre nem kis pénzt áldoztam. Amikor külföldön turnéztam, mindig egy jó kocsival tértem haza. Nem vették ezt akkoriban rossz néven? Dehogynem. 1965-ben - amikor Pesten még alig volt autó - egy vadonatúj, hófehér nyitott sport Mercedesszel jelentem meg, persze hogy néztek egy nagyot. Jöhettem volna Rolls-Royce-szal is, csak hát gondoltam, ha azzal érkezem, mindjárt kinyitják a Markó utcai főbejáratot, s egyenesen behajthatok oda. A Mercedest még elnézték, hiszen ők is azzal jártak. De volt Opelem, Lanciám, Standard Vanguardom - fel sem tudnám sorolni, mennyi autóm. Innen ered fiam autómániája is. Most is sok kocsija van? Inkább a fiamnak. Nekem csak egy nyitott és egy hagyományos Mercedesem van. De mivel életem során már több mint kétmillió kilométert vezettem, s nem vagyok már fiatalember, ha nem muszáj, nem vezetek. Ha koncertezem, nem is ülök volán mögé, mert vigyázok az ujjaimra. Nem kockáztatok. Szereti a száguldást? Nem, inkább a tájban gyönyörködöm. Nem szórakoztat a gyors vezetés. A zene és az autó mellett tudtommal van egy harmadik hobbija is: az éremgyűjtés. Ez elsősorban drága édesapám hobbija volt, aki az ország egyik legkomolyabb éremgyűjtőjének számított, s az Éremgyűjtők Országos Egyesületének is vezetőségi tagja volt. Az általa felhalmozott gyűjtemény 75-80 százalékát - mely 10-12 millió forintot ért - sajnos három nagy betörés alkalmával elvitték. Ezek nyilván „megrendelésre” történtek, hiszen gondosan magukhoz vették a Katalin-, a Lipót-, az osztrák-magyar korona-sorozatot, illetve az amerikai arany húsz- és tízdollárosokat. Csak ezüstpénzből - mennyiségre nézve - kétszáz kilót loptak el. És ezek a kincsek sohasem kerültek elő. Elégedett az életével? Abszolút. Nincs hiányérzetem. Talán azért sem, mert nagyon jó a családi életem. Soha nem tűztem ki olyan célt magam elé, ami ne lett volna elérhető, így, amit akartam, többé-kevésbé el is értem. Ma az a legfontosabb, hogy sikerüljön a visszatérés, szép, díszes csokorba kötve az egykori dalokat, melódiákat. Ez most az, ami a leginkább foglalkoztat. Az interjút készítette: JÁVORSZKY BÉLA SZILÁRD Ön szerint miben rejlett zenekarának az ereje? Abban, hogy bármit el tudott játszani. Tangót, operettet, szórakoztató zenét, modern dzsesszt, swinget, bármit. S mindent ezeknek a műfajoknak a legprofibb előadóitól lestünk el. A profizmushoz persze kellettek az igazán profi hangszerek is. Jómagam a legjobb, egyedi készítésű Hohnerekkel játszottam, melyek nagyon sok pénzbe kerültek. Ez a Gála például 33 ezer német márkát ér. Annyit, mint egy jó kocsi. Nemcsak idehaza, de külföldön is nagy művészekkel - Frank Sinatrával, Gerry Wale-lel, El Martinóval, Dean Martinnal - dolgozott együtt. A washingtoni Kennedy Centerben Les Paullal és Doris Day-jel játszott az Egyesült Államok alapításának 200. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton... Ezek valóban jelentős állomásai az életemnek. Ezen a többhetes ünnepségsorozaton csak nagyon kevés művész vett részt Európából. Magyarországról rajtam kívül csak Vidos Éva, a világhírű zsonglőr, a Hortobágyi ugrócsoport és Potaszy, a bűvész és illuzionista. Ne haragudjon a kérdésért, de ön azért elég sokat keresett élete során. Igaz az a pletyka, hogy az KRITIKA