Kritika 25. (1996)

1996 / 9. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: Három az "A"

Venczel és Blaskó, de egyetlen tapodtat sem köze­ledik az élet valósága. A derék, módos középkori parasztgazda ugyanis lányához hasonló tettre szánja el magát. El akarja hagyni családját, hogy a szentföldre zarándokoljon. És derék felesége, aki különben nem helyesli az utazást - mint később ki­derül, alapos okkal aggódik miatta -, amikor köz­li vele, hogy egy angyal Jeruzsálembe szólítja, nem azt mondja neki, hogy találjon ki valami jobb mesét, ha már vénségére ráunt a családi boldog­ságra, hanem arra a következtetésre jut, hogy ura vezekelni akar Franciaországért. Ekkor már nemcsak az világos, hogy példázattal van dolgunk, de az is, hogy ez a példázat egy sajá­tos gondolkodásmódon belül érvényes. Nem az életre, hanem a hitre vonatkozik. Nem tényleges er­kölcsi problémákat, valóságos életbeli dilemmákat fogalmaz meg a hit nyelvén, a biblia, a liturgia for­makincsével, hanem a hívő élet belső problemati­kájával foglalkozik. Akit nem hat át az a hit, ami a darab hőseit, ahhoz e műnek nincs szava. A dráma egész problematikája, valamennyi konfliktusa ugyanis magából a hitből fakad. A krisztusi, az ön­feláldozó, a világ minden szenvedését magára ve­vő, minden ember helyett szenvedni akaró hitből. Violaine önfeláldozásából, aki nemcsak megbocsá­tással, de szeretettel akar válaszolni a rátámadó erő­szakra, és elszerzi a pestist a rosszerkölcsű építész­től, aki mellesleg bűnei jutalmául később meggyó­gyul. És még inkább Anne Vercors önfeláldozásá­ból, aki zarándoklatával családjára szabadítja a pusztulást. Az egyetlen emberi figura a tanmesében Mara, Violaine húga, akiben bizonyára maga a sá­tán tombol, hiszen szerelemre, házasságra, gyerek­re vágyik, s ráadásul még meg is szerzi mindezt magának. Meg is bűnhődik érte. Gyermeke meg­hal, de leprás nővére feltámasztja, kénytelen hát rá­döbbenni, hogy az ő élete mindenképpen értéktele­nebb, és elvakult kisebbségi komplexusában szaka­dékba taszítja a betegségtől már amúgy is végét já­ró testvérét. Ő lesz így végül az egyetlen bűnös. Tragédiája, kiváltképp összevetve azzal, hogy Pierre de Craon, aki minden erkölcsi norma szerin­ti bűnökkel lép be a történetbe, megtisztul és meggyógyul, jól mutatja e rajongó hit sajátos mo­rálját. Az igazi nagy bűnöst, a fertőben mélyen megmerítkezőt, a vérekben kéjjel tombolót sokkal közelebb érzi magához, mint a normális, átlagos, hétköznapi emberi érzésekkel, vágyakkal élni kívá­nó embert. Nagy-Kálózy Eszter remekül kihasznál­ja a szerep lehetőségeit, erős, eleven szenvedélye­ket és valóságos asszonyi szenvedést mutat fel a sok szentséges sápítozás közepette. A darab különben valóban rendkívül élesen ex­ponálja a hívő élet talán legalapvetőbb kérdését. Követhető-e Krisztus? A krisztusi életért rajongó­nak módja van-e krisztusian élni? Nem azért, mert - ahogyan Brecht mondaná - a többiek nem enge­dik, hanem mert az elve, fogalma szerint lehetetlen. Krisztus ugyanis a világ bűneit vette magára, az egész emberiségért vezekelt, minden embert meg­váltott. Ez megismételhetetlen, utánozhatatlan. Fo­galma szerint az. A hit szerint, már ha logikát kere­sünk benne, mindnyájan meg vagyunk váltva, az idők kezdetétől az idők végezetéig, ha akarjuk, ha nem. A rajongó, igazi hívő azonban meg szeretné ismételni a krisztusi tettet. Áldozatot akar hozni, fel akarja áldozni magát. Nemcsak hiúságból, nagyra­­vágyásból, de belső erkölcsi parancsra. Hiszen a példát nem elég hirdetni, de követni kell, nem elég tisztelni egy normát, de a szerint is kell élni. S ez Claudel példázata szerint is katasztrófához vezet. Anne Vercors zarándoklata nyomán nem váltódik meg Franciaország, de az ő családja elpusztul. Dér András a Merlin Színházban a szent, jám­bor áhítat jegyében rendezte meg a darabot. A szenvedés szentségéhez, a hit igazságához, az ál­dozatvállalás értelméhez itt kétség nem férhet. Mi­nél rosszabb, annál jobb, minél nagyobb a pusztu­lás, annál magasztosabb az emelkedettség. Blaskó Péter és Venczel Vera őrlődnek a középkori naivi­tás és pszichologizáló iskolázottságuk között, Eperjes Károlyra pedig úgy szakad rá a szerep, mint az általa játszott Jacques Huryre a birtok és a házasság, amikor gazdája hirtelen útnak indul. Ha elfogulatlanul megpróbáljuk végiggondolni Claudel mélyen és modernül katolikus példázatát, akkor alighanem könnyen juthatunk arra a régi protestáns következtetésre, hogy jobb, ha nem kér­kedünk Krisztus követésének szándékával, nem akarjuk megváltani se az emberiséget, se bármely csekélyebb részét, akár a hozzánk közel álló bűnö­söket, hanem éppen elég nehéz, de talán reális fe­ladat, ha megpróbálunk magunkért helytállni. Páskándi Géza Vendégsége pedig nem is akár­milyen közönséges protestánsok, hanem éppen unitáriusok körében játszódik, akik Krisztus isten­ségét is tagadják. Erkölcsük nem mintakövető, ha­nem a helyzetnek megfelelő magatartást követel tőlük. Dilemmáik nem magukból, hanem a világ­ból, a körülményekből származnak. Ez a darab so­ha nem is akart a hitről, a hit problémáiról szólni. Születésekor, jó negyedszázada, történelmi, politi­kai parabolának íródott. Socinót, az Európa-szerte ismert és üldözött teológust beköltöztetik Dávid Ferenchez, a tekintélyes püspökhöz, hogy bizonyí­tékokat gyűjtsön a perhez, amelynek során a pápis­ta fejedelem leszámolhat ideológiai ellenfelével. Innen kezdve a történet szinte magától­ működik. Felismerhető benne a kornak minden olyan voná­sa, jelensége, amiről nyíltan nem lehetett beszélni. Hatalmi intrika, besúgás, az elnyomottak kijátszá­sa egymás ellen. A létező szocializmusnak neve­zett társadalmi rendszer egész működési mecha­nizmusa felismerhető volt benne, de kiváltképp a romániaié, ahol a társadalmi elnyomáshoz nemze­tiségi is járult. Az ottani magyarság belső viszo­nyaira, morális problémáira is lehetett gondolni a darabot nézve, elemezgetve. Mindez alól kiment az idő. A képes beszéd szük­ségtelenné vált, olyannyira, hogy talán lehetetlenné is vált ilyesféle kérdésekről színpadon szólni. A Várszínház előadása persze nem ezért hatástalan. Páskándi szövegében ugyanis mindenképpen jelen van két jelentékeny férfi szellemi, erkölcsi párbaja, két bonyolult jellem belső vívódása, egy kompli­kált emberi és politikai helyzet számtalan feszültsé­ge, valamint egy erotikus sugárzású női test, amely mindezt a sok emelkedettséget sajátosan integrál­hatná. Kozák András rendezésében csak üresen kongó gongütések vannak. Jelezniük, sőt helyette­síteniük kellene a drámai pillanatokat. Bessenyei Ferenc ugyanis csak fáradt manírokat mutat Dávid Ferenc helyett, Szakácsi Sándor pedig szűkölve szenved Locino erkölcsi meghasonlottságától. Csö­mör Csilla elspórolja a primitív, állatias amoralitást a szerepből, helyén csak a szépség üressége marad. Tahi Józsefen meg leginkább a borzasztó igyekezet látszik, intrikusnak hasson. Az angyali üdvözlet a Merlinben csak hívőknek szól. A vendégség a Várban azoknak sem. ZAPPE LÁSZLÓ Előfizetőknek számonként csak 79 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot...............pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve:.................................................................................................................. Címe (város, kerület):.......................................................................................................... (utca, tér, l­p)........................................................................................................................ (emelet, ajtó):...........................................irányítószám:................................................... Előfizetési díj egy évre: 948 Ft fél évre: 474 Ft negyed évre: 237 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A KRITIKA TELEVÍZIÓ Három az „A ” N­em a kislány, nem a testőr, nem a magyar igaz­ság, (ahogy ezt korábban, más műfajokban megszoktuk), hanem az „A”, vagyis: Akció, Ámoré, Attraktív. (Hogy ez utóbbi miért nem Attrak­ció, az rejtély.) Egy csatorna, melynek műsoridejéből - napi 24 óra! - tetemes részt a Nap TV tölt ki, en­nek adásai azonban azt a részét képezik, amiben ha­sonlít az összes többi tévére. Az A3 attól A3, amit önállóan gyárt, illetve vásárol, vagyis a Roar TV, a Fashion, az OhLaLa, a Hollywood Today nevű for­mabontásnak álcázott konzervektől, valamint - s le­ginkább - a Zalatnay Stúdió produkcióitól. Az Amerikából beszerzett, a show-business és a divat, valamint a filmipar kulisszatitkaiban benn­­fenteskedő, kétségkívül profi módon legyártott adások korosztályi ízlést céloznak meg, csakhogy úgy tűnik, az igényeket nem kielégíteni, hanem áta­lakítani akarják. Extravagáns, magukat valamely tevékenységben professzionista őrültnek álcázó művész-önjelöltek, manökenek, divatdiktátorok, „kallódó” fiatalok, a bármi áron, de feltűnést kelte­ni akaró ifjú karrieristák, továbbá ennek az egész menazsériának a mozgatói jönnek-mennek, nyilat­koznak, elmélkednek, öltöznek, táncolnak, vonag­­lanak és mutogatják magukból mindazt, (és csakis azt), ami deviáns, vagy aránylag kis erőbedobással devianciának minősíthető. Szemlátomást egyetlen tényező van, ami abszolúte nem számít: a tehetség. Többet ér a tehetség látszata. Számítás dolga min­den, s a siker - ha beüt - visszamenőleg mindent igazol és minden gyötrelemért kárpótol - hirdetik kimondva, kimondatlanul az e műsorokban hem­zsegő sztár-önjelöltek. Mi meg, a képernyő előtt tudjuk, hogy legfeljebb, ha minden ezredikből lesz 44

Next