Kritika 26. (1997)

1997 / 3. szám - Bossányi Katalin: Az elit felfalja önmagát. Beszélgetés Lengyel Lászlóval

ri, a szeretet erejét bizonyító élmény érte, amely­be akkor kapaszkodhatott, és melyre később az önmagát és másokat elfogadó identitását felépít­hette. Az eddigiekben a jó ember ideáltípusát rajzol­tam fel. A kép akkor teljes, ha hozzátesszük: a jó ember is képes gyűlöletre, ismeri a hiúság érzé­sét, és adott esetben nemcsak mások, de önmaga megvédésére is alkalmazhatja az agresszió fegy­verét. Ezek azonban soha nem válhatnak érzései­nek és magatartásának uralkodó elemeivé. Hogyan lehetséges, hogy a korábban vázolt társadalmi körülmények ellenére a jó emberek so­kan vannak - én magam is ismerek egypárat. Kö­réjük szerveződnek azok a közösségek, melyek­kel ma már szerte az országban találkozni. Mert eddig nem beszéltem arról, hogy a leépülés mel­lett az újjászületés csírái is megjelentek hazánk­ban. Még ha messze is vannak attól, hogy a társa­dalmi folyamatok meghatározó elemévé válja­nak, és belátható időn belül ennek inkább az el­lenkezője várható. Pontosan a közösségszervezés, a szolidaritás újrafelfedezéséről van szó. A jó ember általuk ké­pes arra, hogy védőhálót alakítson ki önmaga és társai körül. Közösségeiben más törvények érvé­nyesülnek, mint a „kinti világban”, még akkor is, ha a két szférát és normáit nem lehet radikálisan elválasztani. Mint ahogy valóban nem lehetséges. Abban a pillanatban, amikor a jó ember a „kinti” világban radikálisan más normák szerint cselekszik, mint közösségében, ez azonnal visszahull mind szemé­lyiségére, mind környezetére. A jó közösség nem szigetszerű képződmény, koherenciáját éppen ki­sugárzó képessége hozza létre és tartja fenn. * Bertolt Brecht „Szecsuáni jólélek” című drá­májának főhőse, Sen Te, miután jóságával több­ször visszaéltek, a gonosz nagybácsi Lui Ta álar­cát felöltve védi meg magát, és gyűjti össze jóté­konykodásának erőforrásait. A dráma végén le­lepleződik az Istenek előtt, akik azt parancsolják neki, hogy most már maradjon mindig jó. Sen Te azt válaszolja, hogy ez lehetetlen, Sui Ta nélkül semmire sem megy. Ekkor alkudozni kezdenek, Sem Te kéri, hogy legalább hetente egyszer meg­jelenhessen a nagybácsi, de az Istenek csak ha­vonta egy megjelenést engedélyeznek - majd visszamennek a mennybe, így alkudozik magával minden ember. Mert nem könnyű jónak lenni, bizonyos társadalmi kö­rülmények között szinte lehetetlen. Más helyzet­ben van az egzisztenciálisan kiszolgáltatott egyén, és más helyzetben az, aki legalábbis vi­szonylagos gazdasági függetlensége bázisán eny­híteni tudja az intézmények rá nehezedő nyomá­sát. De, mint Brecht nyomán Heller Ágnes mond­ta, hatalmas kísértésünk a jóra. Lelki épségét, ér­zelmi integritását az őrizheti meg, aki enged eme kísértésnek, és csalódásai ellenére képes újra és újra bizalommal fordulni a másikhoz. Még akkor is, ha tudja, azok lesznek kevesebben, akik rezo­­nálnak rá. Mert a szeretet önmagában rejti erejét, az a különös erőforrás, mely a tudáshoz hasonló­an átadás közben nem kopik, hanem megsokszo­rozza önmagát. Brecht példája ezért egyoldalú: aki a jóságot választja, azt gazdaságilag ki lehet ugyan fosztani, de (legalábbis hosszabb távon) érzelmileg nem. Sokan sokféle jót cselekedhetünk, mégsem le­het mindenkiből jó ember. Mindazonáltal a jóság esélyei ma nagyobbak, mint az egymás iránti szo­lidaritást külső, idegen normaként előíró és érvé­nyesítő államszocializmusban. És az ezt válasz­tóknak manapság több a dolguk is. Többek között Fromm bírálói fogalmazták meg - jogosan -, hogy önmagában a szeretetre és jóságra társadalmi stratégia nem alapozható. De kisugárzó erejük nemcsak szenvedéseink enyhí­tésére képes, hanem elvileg arra is, hogy fogéko­nyabbá váljunk a pozitív egyéni és társadalmi al­ternatívákra. Az utóbbi felismerése és felmutatása már a konkrét enthuziasztó feladata lenne. Esélyei ma kisebbek, mint a rendszerváltás megindulásának idején - az új társadalmi szerkezet megszilárdulá­sa felé haladva egyre inkább válságba kerülnek azok az eszmék, melyek köré életét szervezheti. Újak pedig még nem születtek meg. De hogy a jö­vőben hogyan alakulnak lehetőségei, az egyelőre nyitott kérdés. JEGYZETEK A tanulmány megírása előtti szakmai konzultációkért köszönet­­tel tartozom Benedek Lászlónak, Erős Ferencnek, B. Gáspár Judit­nak, Kopp Máriának és Lust Ivánnak. 1 Andorka R.: „Merre tart a magyar társadalom”. Antológia Kia­dó, Lakitelek, 1996. Melléklet 12. táblázat. 2 Laki L: „Töredékes helyzetkép a perifériáról.” Társadalmi Szemle, 1996. november. 3 Kopp M.-Skrabski Á.-Lőke J.-Szednák S.: „Magyar lelkiálla­pot az átalakuló társadalomban” Századvég, 1996. ősz. 4 Utasi Á.: „Hungarian Peculiarities in the Choice of Friends” Paper prepared for the conference International Network on Perso­nal Relationship, Seattle, Washington, June 29-3 July, 1996. 5 Elekes Zs.-Paksi B.: „Lelkünkre ül a politika? Az öngyilkosság és az alkoholizmus változó trendjei” Századvég, 1996. ősz. 6 J. Bentham: „Bevezetés az erkölcsök és a törvény alapelvei­be". 1977. 682. o. 7 Részletesen lásd Pléh Cs.: „Pszichológiatörténet”. Gondolat, 1992. 8 K. Haney: „History of Economic Though”. New York, 1949. 583. o. 9 A. Wieser: „Der Natürliche Wert”. Wien, 1889. 100. o. 10 A. Wieser i. m. 11 A. Marshall: „Principles of Political Economics”. London, 1898. 483. o. 12 „Ezredvégi beszélgetés Pléh Csaba pszichológussal”. Az in­terjút Monory M. A. és Tillmann J. A. készítették. 2000, 1996. de­cember. 13 Részletesebben taglalom ezt „Feljegyzések a cethal gyom­rából” c. tanulmányomban. In: Az elitek átváltozása. Cserépfalvi Ki­adó, 1996. 14 E. Fromm: „Menekülés a szabadság elől”. Akadémiai Kiadó, 1993. 15 E. Fromm: „A szeretet művészete”. Háttér Kiadó. E. Fromm: „Az emberi szív”. Háttér Kiadó, 1996. 16 Heller Á.: „Az ösztönök. Az érzelmek elmélete”. Gondolat, 1978. 341. o. 17 Heller Á.: „A mindennapi élet” Akadémiai Kiadó, 1970. 18 E. Fromm: „A szeretet művészete". Háttér Kiadó, 112-113. o. 19 Heller Á.: „Az ösztönök. Az érzelmek elmélete”. Gondolat, 1978.385-387.o. 20 Szalai J.-Vajda Á.: ,A »szociális« és »egészségügyi« ellátás határán”. Szociálpolitikai értesítő, 1988/1. 21­5. sz. lábjegyzet. 22 Erős F: „Rendszerváltás - identitásváltás”. In: A válság szo­ciálpszichológiája. T-Twins Kiadó, 1993. 23 Egy empirikus vizsgálat eredményei szerint 1996 elején a vállalkozóvá vált nők 82 százaléka úgy érzi, hogy határozottan megváltozott az élete azáltal, hogy vállalkozóvá lett, „szomorú tény azonban, hogy elsősorban negatív hatásokat regisztráltak. Minde­nekelőtt azt, hogy amióta vállalkozók, többet dolgoznak (a megkér­dezett vállalkozó nők 55 százaléka rendszeresen napi nyolc óránál több időt tölt munkavégzéssel), kevesebb a szabadidejük, illetve a családra, a gyerekekre fordított idejük, és ennek következtében ide­gesebbek, feszültebbek, több a gondjuk.” (Gere Ilona: Vállalkozó nők a mai magyar társadalomban. Közgazdasági Szemle, 1996. december). 24 Matolcsy Gy.: ,A gazdasági rendszerváltás anatómiája”. Tu­lajdon Alapítvány, Privatizációs Kutatóintézet, 1996. szeptember. 25 Részletesen elemzem ezt „Feljegyzések a cethal gyomrá­ból” és ,A széttöredező világ” c. tanulmányaimban, in: Az elitek át­változása. Cserépfalvi Kiadó, 1996. 26 Lásd elsősorban „Ki eszi meg a tyúkot” c. cikkemet. In: Az elitek átváltozása. Cserépfalvi Kiadó, 1996. 27 Részletesen kifejtem ezt A széttöredező világ” c. tanulmá­nyomban. In: Az elitek átváltozása, Cserépfalvi Kiadó, 1996. 28 Heller Á.: „Az ösztönök. Az érzelmek elmélete”. Gondolat, 1978. 393. o. 29 Lásd például Tamás G. M.: „Csecsemők demokráciája” c. cikkét. Beszélő, 1996. augusztus-szeptember. 30 D. Riesman: A magányos tömeg”. Polgári Kiadó, 1996. 31 E. Fromm: ,A szeretet művészete”. Háttér Kiadó, 114. o. 32 Heller Á.: „Az ösztönök. Az érzelmek elmélete”. Gondolat, 1978. 414—415. 0. 33 Bibó I.: „Az európai társadalomfejlődés értelme”. Bibó I. vá­logatott tanulmányai, 1971-1979. Magvető Könyvkiadó, 1986. 20. o. 34 Bibó I. i. m. 45-46. 0. KRITIKA emrég jelent meg könyve a rend­szerváltó elit tündökléséről és bukásá­ról. Ebben nincsenek portrék, és nem is az elitkutatások szokásos kategóriáit használja, hanem egy sajátos kígyóvo­nalú mozgásban írja le az elit „átállása­it”, a közelmúlt történelmi változásai mentén. Mikor döbbent rá, hogy az elit - a legújabb lengyeli metafora szerint - „mindenre alkalmas emberekéből áll? Ez a könyv úgy született, hogy felkérést kap­tam egy osztrák kiadótól: gondoljam végig a Ká­dár-korszak „mindenre alkalmas” kádereinek vi­lágát, s azt, hogy miként alakult ki ez a viselke­désmód a szovjet rendszerekben. Megtörtént. S rájöttem, hogy azok a portrék, amelyeket az el­múlt években írtam, mind ilyen „mindenre alkal­mas emberek”-ről szólnak. Ez azzal függ össze, hogy a kádári Magyarországon az intézmények szerepét személyek játsszák, nincsenek szerveze­ti-intézményi biztosítékok, csak érdekkijáró „jó emberek”. A társadalom kapcsolati hálóját nem szerződéses intézményi viszonyok szabályozzák, hanem „mindenre alkalmas emberek”, akiknek az a feladatuk, hogy a különböző élettereket kü­lönböző nyelveken összekapcsolják. A káderek­nek beszélniük kellett szovjetül éppúgy, mint magyar-káderül, plebejus nyelven éppúgy, mint az elitek nyelvén. Ezeknek a nyelveknek, diskur­zusoknak a Kádár-kori és rendszerváltásbani sze­repéről szól ez a könyv. Kifejti, hogy ez az időszak - összes ne­gatívuma mellett - a kisemberek, a középosztály szempontjából egy fontos felzárkózási-konszolidációs folyamatot ívelt át. Ha a társadalmi technológiákat nézzük, nem természetes, hogy konszo­lidációkban „mindenre alkalmas embe­rek” termelődjenek ki? írásom nem értékítéletet, hanem megállapítást rögzít. Egy modern társadalom nem tűri el, hogy elitje „mindenre alkalmas emberekéből álljon, mert ott intézményi emberekre van szükség. Az amerikai társadalomban például képtelenség len­ne, hogy egy klinikai értekezletet ugyanazon a nyelven lehessen levezetni, mint egy politikai gyűlést. A Kádár-rendszerben viszont az volt a természetes, hogy egy tantestületi ülés hasonlított a politikai bizottság ülésére. Az iskolaigazgató és a vállalatvezető felcserélhetők - mindketten ér­dekeket járnak ki, mindketten pókháló jellegű kapcsolatrendszerükből és nyelvi alkalmazkodá­sukból élnek. A szervezetekben nem lehetett elintézni semmit: lassúak, döntésképtelenek, ki­ismerhetetlenek. De a fehér asztal mellett, a sze­mélyek közötti viszonyban minden elintézhető. A Kádár-kor kádere plebejus volt. Magatartása, viselkedése, diskurzusa nem nélkülözhette a ple­bejus nyelvezetet. Tisza Kálmán középnemes­­dzsentri, Bethlen István úri középosztályos poli­tikai osztálya után a hatalomba emelkedett a ple­bejus kisember. A „mindenre alkalmas ember” eltűrte, majd támogatta, jelszavává tette a társa­dalom kispolgárosítását, milliók számára adta ki 12

Next