Kritika 27. (1998)

1998 / 10. szám - Rádai Eszter: A Bismarck-csel. Négykezes Lengyel Lászlóval és Tölgyessy Péterrel

rck-csel­lal és Tölgyessy Péterrel A kisgazda pártelnök kivételével bármelyikük ve­szélyes következmények nélkül elmozdítható hi­vatalából, ha nem értenek egyet a miniszterelnök döntéseivel, legfeljebb lemondhatnak. Régen mú­lott ennyi a kormányfő mértéktartásán. Mégis úgy vélem, az Orbán-kormány minisztereinek túlnyo­mó többsége jó választás volt, a kulcspozíciókat jobbára kiváló emberek töltik be, Járai Zsigmond­­ban vagy Chikán Attilában senki kivetnivalót nem találhat... L. L.: Nekem sincs velük igazán semmi bajom, kedvelem és nagyra tartom őket, csak az a bajom ezzel a kormánnyal, hogy Martonyi kivételével egyikük mögött sem áll tartós szakmai és appará­tusvezetési gyakorlat. Nézzék meg, hogyan műkö­dött Kiss Elemér alatt a kancellária, és hogyan működik szegény Stumpf Pisti alatt... Ennyit szá­mít az apparátusi gyakorlat. És én például - beis­merem - a fideszes fiúknak inkább Kupa Mihályt ajánlottam pénzügyminiszternek, mert ő legalább tudja, hogyan kell összerázni egy apparátust, ho­gyan kell egy előterjesztést kipréselni belőlük, és - megkockáztatom - még egy nyamvadt reformot is valahogy előállított volna. Márpedig az elmúlt 8-10 év tapasztalata az, hogy csak azoknak a köz­­igazgatáshoz értő embereknek volt komoly befo­lyásuk, akiknek ezen felül a szakmai teljesítmé­nyük is megkérdőjelezhetetlen volt. Ezt bizonyítja Kupa, Bokros, Békési példája is. Tölgyessy Péter melyik kategóriába sorolja például Pintér Sándor belügyminisztert, a szakértő vagy a po­litikai háttérrel rendelkező miniszterek közé? És Sza­bó János honvédelmi minisztert, akiről a közvélemény mindössze annyit tud, hogy négy éve ő volt a kisgaz­dák és a MIÉP közös főpolgármester-jelöltje... T. P.: A kisgazda miniszter... De ugyanennek a kormánynak a tagja. T. P.: Orbán Viktor nem kisemmizni, hanem in­kább integrálni törekedett a kisgazdavezetőket. A kisgazda miniszterek megnyilvánulásai gyakorta adhatnak majd támadási felületet az ellenzéknek, de a kormányfő bőkezűségével jó időre biztosí­tottnak tűnik a parlamenti többség fennmaradása. A nem­rég még nagyhangú képviselők elhalkul­tak, és nagy komolyan közügyeket intéznek. Igaza van, a nyugati demokráciákban szokatlan egy nyu­galmazott rendőrtábornok belügyminiszteri kine­vezése, de Pintér Sándor működéséről véleményt mondani még bajosan lehet. Ami pedig a kabinet munkájának egészét illeti: komolyan gondolom, hogy az új magyar parlamentarizmus eddigi há­rom kormánya közül egyértelműen az Orbán-ka­­binet kezdett a legjobban. Ámbár a kormány még voltaképpen kevés érdemi határozatot hozott, mégis érezni lehetett, hogy végre valami történik, végre könnyebb a levegő, mint ahogy korábban megszoktunk. A kockázatos megoldásokhoz von­zódó miniszterelnöknek akadtak vitatható lépései. Ugyanakkor Orbán Viktor egyénisége egészen más világot jelenít meg a közönség számára, mint a pártállami nómenklatúrában iskolázott szocialis­ta politikusok karaktere. A kormányfő minden elődjénél jobban igazodik a modern tömegdemok­rácia igényeihez. Népszerűsége döntően kommu­nikációs siker, de azért a kormány három fontos ügyben döntést is hozott. A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésével végre megsza­badultunk egy lényegileg elhibázott konstrukció­tól, amelyben a szakszervezetek és más érdekkép­viseletek nem voltak valódi gazdái a társadalom­­biztosításnak, ahol azonban a kormánynak is örö­kösen alkalma nyílott arra, hogy saját felelősségét az önkormányzati testületekre tolja. A Postabank esetében a Horn-kormány hasonlóképpen tehetet­lennek bizonyult a helyzetet orvoslására. A vesz­teség így mára meghaladja százmilliárd forintot, ez pedig tízévnyi egyetemi tandíjnak felel meg. A Fidesz családi pótlék döntésének - amelynek megvalósítási módozatát egyébként nem gondo­lom jónak -a kiadás igénye évente úgy 20 milliárd forint... Ezzel a két döntéssel egyébként a Fidesz le is fegyve­rezte - a szó jó értelmében - ellenfelei többségét. A MSZP és az érintettek kivételével jóformán mindenki egyetértett ezeknek a döntéseknek a lényegével, a po­litikai ellenfelek és az úgynevezett ellenzéki sajtó is. Ez egyébként a választást követő első naptól kezdve így volt... Még azok közül is nagyon sokan pozitív vá­rakozással, „lábhoz tett fegyverrel" álltak, akik nem a jobboldal pártjaira szavaztak, beleértve az úgyne­vezett közvélemény-formáló értelmiség nagy részét... T. P.: Én nem így láttam. Akadt jó néhány értel­miségi támadás, ami számomra kiábrándító volt. Többen az első pillanattól fogva a demokratikus berendezkedést veszélyeztető hatalomkoncentrá­cióval vádolták a frissen megválasztott kormányt. Számon kérték rajta, miért nem egyeztet politikai ellenfeleivel. A társadalombiztosítási önkormány­zat felállítását a Fidesz mindig is vitatta. A határo­zott döntésével nem tett mást, mint bármelyik nyugati kormány, kellő eltökéltséggel élt a válasz­tóktól kapott demokratikus felhatalmazásával. A Postabank ügyében pedig kivel is egyeztetett vol­na? Talán Princz Gáborral? L. L.: Vele egyébként egyeztetett, de ezt csak a tréfa kedvéért mondom. A társadalombiztosítási önkormányzatokról én mást gondolok, annak elle­nére, hogy sosem voltam híve ennek a konstrukci­ónak. Arra is emlékeztetnék, hogy a tb-önkor­­mányzatok ilyen típusú önállóságának éppen Bok­ros Lajos volt a legádázabb ellenfele, ennek ő már egyszer nekirohant, amit én akkor is helyeseltem... Mint ahogyan a Postabank-ügynek is nekirohant... L. L.: Úgy van, tehát szerintem ez a kormány ezzel a két döntéssel éppen Bokros csomagját va­lósította meg. Amivel azonban most sem tudok egyetérteni, abban Bokrossal is vitatkoztam, én ugyanis nem bántottam volna a nyugdíj­pénztárat, hiszen ott nem történt - mert nem is történhetett - semmiféle korrupció, visszaélés és pénzelfolyás, nem úgy, mint az egészségpénztáraknál, ahol min­den vád igaz. De ennél sokkal fontosabb, szakma­ilag nagyobb problémám is van ezzel az üggyel. Az tudniillik, hogy egyeztetni nem kell ugyan egy győztes pártnak, de érde­mes. Ha ugyanis nem te­szi, akkor tudnia kell, hogy a szakszervezetek föl fognak sorakozni vele szemben. Ez már be is következett, mint aho­gyan ezzel találta magát szemben Bokros Lajos is, amikor nekirohant az ön­­kormányzatoknak, hiszen már másnap Nagy Sán­dorral és Sándor László­val, általában a szakszervezetekkel keveredett há­borúba. Tehát ennek a kormánynak is tudnia kell, hogy ezután a bértárgyalások során az érdek­egyeztető tanácsban hihetetlenül kemény és kö­nyörtelen ellenfelei lesznek. Ez persze nem nagy baj, ha van osztogatni való bére (talán azt hitték korábban, hogy van), de ezen az őszön kiderült, hogy nincs. Tehát a szakszervezetekkel azután el­fogadtatni a bérmegszorítást, hogy lehúztak egy ekkora pofont nekik, hihetetlen nehéz meccs lesz. Lehet persze azt mondani, hogy nem érdekelnek minket a szakszervezetek, félre velük (Bokros is ezt mondta), de így tartósan a dolog nem működ­tethető. A Postabank-üggyel meg az a bajom - ez egyébként a tb-államosításra is igaz hogy nem látom a konstrukciót, amit ki akarnak ebből az egészből hozni, amitől ez most majd jobb lesz, mint korábban volt. Ők tudják? Vagyis még nem dőlt el, hogy az államosítás kedvéért történt-e minden, vagy a privatizációért. Ha az utóbbiért, akkor örülök, ha viszont egy állami bankot akartak maguknak, akkor nem. Egyelőre ugyanis csak az látszik, hogy a kormány csinált - százmilliárdért - magának egy állami bankot. És most jobb? Mitől? Vajon ők maguk tudják? De akkor meg miért nem mondják? És nem lehet, hogy ebben a két ügyben csak így, „huszárohammal” lehetett eredményt elérni? Hiszen ezekkel eddig még senkinek sem sikerült boldogulnia, mindenkinek beléjük tört a bicskája... L. L.: De. Én ezt már meg is írtam: „ahogy a Postabankot elfoglalták, az balkáni módszer volt, de ezt mégis így kellett csinálni”. Csakhogy ezzel még a szisztémát, a rendszer szövedékét nem tün­tették el, az ott van továbbra is. „Berohantam, bent vagyok az épületben, és akkor mi van? Ez a prob­lémám egyébként az Orbán-kormány egész első ötven napjával is: elfoglalták a területeket, ott van­nak, de a kérdés továbbra is kérdés, hogy akkor most mi van? Eljutott Napóleon Moszkváig, aho­va eddig még senki nem jutott el, nagy siker. De akkor most mi van? Mit fog csinálni? Átalakítja Moszkvát? Átalakítja a Fidesz-kormány a társada­lombiztosítás rendszerét? Átalakítja a Postaban­kot? Ha itt látnám magam előtt például a társada­lombiztosítás reformjának tervét, akkor hátradől­nék, és azt mondanám, ez igen. Most csak azt mondom: és akkor mi van? Ötven nap alatt várná tőlük, ami az előző kormányok­nak négy év alatt nem sikerült? L. L.: Erre nem ötven napjuk volt, azt állítják, már két éve erre készülnek. Ezt ellenzékben is ki lehet találni. Én ezt egyébként Békesinek is a fejé­hez vágtam. Ha valaki államosítani akarja a társa­dalombiztosítást, akkor előbb ki kell találnia, hogy azt miért csinálja. T. P.: A Fidesz eddig nagyszabású szerkezeti re­formok tervezetével valóban nem állt elő, kezde­ményezései inkább a Horn-kormány által megvont szerzett jogok visszaállítását célozták. Az új hata­lom tényleges társadalompolitikáját igazán majd a jövő évi költségvetés mutathatja meg. Ugyanak­kor úgy vélem, az elvileg szükséges hat-hét na- KRITIKA

Next