Kritika 27. (1998)
1998 / 10. szám - Rádai Eszter: A Bismarck-csel. Négykezes Lengyel Lászlóval és Tölgyessy Péterrel
rck-csellal és Tölgyessy Péterrel A kisgazda pártelnök kivételével bármelyikük veszélyes következmények nélkül elmozdítható hivatalából, ha nem értenek egyet a miniszterelnök döntéseivel, legfeljebb lemondhatnak. Régen múlott ennyi a kormányfő mértéktartásán. Mégis úgy vélem, az Orbán-kormány minisztereinek túlnyomó többsége jó választás volt, a kulcspozíciókat jobbára kiváló emberek töltik be, Járai Zsigmondban vagy Chikán Attilában senki kivetnivalót nem találhat... L. L.: Nekem sincs velük igazán semmi bajom, kedvelem és nagyra tartom őket, csak az a bajom ezzel a kormánnyal, hogy Martonyi kivételével egyikük mögött sem áll tartós szakmai és apparátusvezetési gyakorlat. Nézzék meg, hogyan működött Kiss Elemér alatt a kancellária, és hogyan működik szegény Stumpf Pisti alatt... Ennyit számít az apparátusi gyakorlat. És én például - beismerem - a fideszes fiúknak inkább Kupa Mihályt ajánlottam pénzügyminiszternek, mert ő legalább tudja, hogyan kell összerázni egy apparátust, hogyan kell egy előterjesztést kipréselni belőlük, és - megkockáztatom - még egy nyamvadt reformot is valahogy előállított volna. Márpedig az elmúlt 8-10 év tapasztalata az, hogy csak azoknak a közigazgatáshoz értő embereknek volt komoly befolyásuk, akiknek ezen felül a szakmai teljesítményük is megkérdőjelezhetetlen volt. Ezt bizonyítja Kupa, Bokros, Békési példája is. Tölgyessy Péter melyik kategóriába sorolja például Pintér Sándor belügyminisztert, a szakértő vagy a politikai háttérrel rendelkező miniszterek közé? És Szabó János honvédelmi minisztert, akiről a közvélemény mindössze annyit tud, hogy négy éve ő volt a kisgazdák és a MIÉP közös főpolgármester-jelöltje... T. P.: A kisgazda miniszter... De ugyanennek a kormánynak a tagja. T. P.: Orbán Viktor nem kisemmizni, hanem inkább integrálni törekedett a kisgazdavezetőket. A kisgazda miniszterek megnyilvánulásai gyakorta adhatnak majd támadási felületet az ellenzéknek, de a kormányfő bőkezűségével jó időre biztosítottnak tűnik a parlamenti többség fennmaradása. A nemrég még nagyhangú képviselők elhalkultak, és nagy komolyan közügyeket intéznek. Igaza van, a nyugati demokráciákban szokatlan egy nyugalmazott rendőrtábornok belügyminiszteri kinevezése, de Pintér Sándor működéséről véleményt mondani még bajosan lehet. Ami pedig a kabinet munkájának egészét illeti: komolyan gondolom, hogy az új magyar parlamentarizmus eddigi három kormánya közül egyértelműen az Orbán-kabinet kezdett a legjobban. Ámbár a kormány még voltaképpen kevés érdemi határozatot hozott, mégis érezni lehetett, hogy végre valami történik, végre könnyebb a levegő, mint ahogy korábban megszoktunk. A kockázatos megoldásokhoz vonzódó miniszterelnöknek akadtak vitatható lépései. Ugyanakkor Orbán Viktor egyénisége egészen más világot jelenít meg a közönség számára, mint a pártállami nómenklatúrában iskolázott szocialista politikusok karaktere. A kormányfő minden elődjénél jobban igazodik a modern tömegdemokrácia igényeihez. Népszerűsége döntően kommunikációs siker, de azért a kormány három fontos ügyben döntést is hozott. A társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésével végre megszabadultunk egy lényegileg elhibázott konstrukciótól, amelyben a szakszervezetek és más érdekképviseletek nem voltak valódi gazdái a társadalombiztosításnak, ahol azonban a kormánynak is örökösen alkalma nyílott arra, hogy saját felelősségét az önkormányzati testületekre tolja. A Postabank esetében a Horn-kormány hasonlóképpen tehetetlennek bizonyult a helyzetet orvoslására. A veszteség így mára meghaladja százmilliárd forintot, ez pedig tízévnyi egyetemi tandíjnak felel meg. A Fidesz családi pótlék döntésének - amelynek megvalósítási módozatát egyébként nem gondolom jónak -a kiadás igénye évente úgy 20 milliárd forint... Ezzel a két döntéssel egyébként a Fidesz le is fegyverezte - a szó jó értelmében - ellenfelei többségét. A MSZP és az érintettek kivételével jóformán mindenki egyetértett ezeknek a döntéseknek a lényegével, a politikai ellenfelek és az úgynevezett ellenzéki sajtó is. Ez egyébként a választást követő első naptól kezdve így volt... Még azok közül is nagyon sokan pozitív várakozással, „lábhoz tett fegyverrel" álltak, akik nem a jobboldal pártjaira szavaztak, beleértve az úgynevezett közvélemény-formáló értelmiség nagy részét... T. P.: Én nem így láttam. Akadt jó néhány értelmiségi támadás, ami számomra kiábrándító volt. Többen az első pillanattól fogva a demokratikus berendezkedést veszélyeztető hatalomkoncentrációval vádolták a frissen megválasztott kormányt. Számon kérték rajta, miért nem egyeztet politikai ellenfeleivel. A társadalombiztosítási önkormányzat felállítását a Fidesz mindig is vitatta. A határozott döntésével nem tett mást, mint bármelyik nyugati kormány, kellő eltökéltséggel élt a választóktól kapott demokratikus felhatalmazásával. A Postabank ügyében pedig kivel is egyeztetett volna? Talán Princz Gáborral? L. L.: Vele egyébként egyeztetett, de ezt csak a tréfa kedvéért mondom. A társadalombiztosítási önkormányzatokról én mást gondolok, annak ellenére, hogy sosem voltam híve ennek a konstrukciónak. Arra is emlékeztetnék, hogy a tb-önkormányzatok ilyen típusú önállóságának éppen Bokros Lajos volt a legádázabb ellenfele, ennek ő már egyszer nekirohant, amit én akkor is helyeseltem... Mint ahogyan a Postabank-ügynek is nekirohant... L. L.: Úgy van, tehát szerintem ez a kormány ezzel a két döntéssel éppen Bokros csomagját valósította meg. Amivel azonban most sem tudok egyetérteni, abban Bokrossal is vitatkoztam, én ugyanis nem bántottam volna a nyugdíjpénztárat, hiszen ott nem történt - mert nem is történhetett - semmiféle korrupció, visszaélés és pénzelfolyás, nem úgy, mint az egészségpénztáraknál, ahol minden vád igaz. De ennél sokkal fontosabb, szakmailag nagyobb problémám is van ezzel az üggyel. Az tudniillik, hogy egyeztetni nem kell ugyan egy győztes pártnak, de érdemes. Ha ugyanis nem teszi, akkor tudnia kell, hogy a szakszervezetek föl fognak sorakozni vele szemben. Ez már be is következett, mint ahogyan ezzel találta magát szemben Bokros Lajos is, amikor nekirohant az önkormányzatoknak, hiszen már másnap Nagy Sándorral és Sándor Lászlóval, általában a szakszervezetekkel keveredett háborúba. Tehát ennek a kormánynak is tudnia kell, hogy ezután a bértárgyalások során az érdekegyeztető tanácsban hihetetlenül kemény és könyörtelen ellenfelei lesznek. Ez persze nem nagy baj, ha van osztogatni való bére (talán azt hitték korábban, hogy van), de ezen az őszön kiderült, hogy nincs. Tehát a szakszervezetekkel azután elfogadtatni a bérmegszorítást, hogy lehúztak egy ekkora pofont nekik, hihetetlen nehéz meccs lesz. Lehet persze azt mondani, hogy nem érdekelnek minket a szakszervezetek, félre velük (Bokros is ezt mondta), de így tartósan a dolog nem működtethető. A Postabank-üggyel meg az a bajom - ez egyébként a tb-államosításra is igaz hogy nem látom a konstrukciót, amit ki akarnak ebből az egészből hozni, amitől ez most majd jobb lesz, mint korábban volt. Ők tudják? Vagyis még nem dőlt el, hogy az államosítás kedvéért történt-e minden, vagy a privatizációért. Ha az utóbbiért, akkor örülök, ha viszont egy állami bankot akartak maguknak, akkor nem. Egyelőre ugyanis csak az látszik, hogy a kormány csinált - százmilliárdért - magának egy állami bankot. És most jobb? Mitől? Vajon ők maguk tudják? De akkor meg miért nem mondják? És nem lehet, hogy ebben a két ügyben csak így, „huszárohammal” lehetett eredményt elérni? Hiszen ezekkel eddig még senkinek sem sikerült boldogulnia, mindenkinek beléjük tört a bicskája... L. L.: De. Én ezt már meg is írtam: „ahogy a Postabankot elfoglalták, az balkáni módszer volt, de ezt mégis így kellett csinálni”. Csakhogy ezzel még a szisztémát, a rendszer szövedékét nem tüntették el, az ott van továbbra is. „Berohantam, bent vagyok az épületben, és akkor mi van? Ez a problémám egyébként az Orbán-kormány egész első ötven napjával is: elfoglalták a területeket, ott vannak, de a kérdés továbbra is kérdés, hogy akkor most mi van? Eljutott Napóleon Moszkváig, ahova eddig még senki nem jutott el, nagy siker. De akkor most mi van? Mit fog csinálni? Átalakítja Moszkvát? Átalakítja a Fidesz-kormány a társadalombiztosítás rendszerét? Átalakítja a Postabankot? Ha itt látnám magam előtt például a társadalombiztosítás reformjának tervét, akkor hátradőlnék, és azt mondanám, ez igen. Most csak azt mondom: és akkor mi van? Ötven nap alatt várná tőlük, ami az előző kormányoknak négy év alatt nem sikerült? L. L.: Erre nem ötven napjuk volt, azt állítják, már két éve erre készülnek. Ezt ellenzékben is ki lehet találni. Én ezt egyébként Békesinek is a fejéhez vágtam. Ha valaki államosítani akarja a társadalombiztosítást, akkor előbb ki kell találnia, hogy azt miért csinálja. T. P.: A Fidesz eddig nagyszabású szerkezeti reformok tervezetével valóban nem állt elő, kezdeményezései inkább a Horn-kormány által megvont szerzett jogok visszaállítását célozták. Az új hatalom tényleges társadalompolitikáját igazán majd a jövő évi költségvetés mutathatja meg. Ugyanakkor úgy vélem, az elvileg szükséges hat-hét na- KRITIKA