Kritika 28. (1999)

1999 / 7. szám - Hankiss Elemér: A bombázás

KRITIKA HANKISS ELEMÉR W­ittgenstein és Derrida, Lyotard vagy Rorty - még ha magát az eseményt elítélnék is - bizonyára élveznék a „nyelv­játékok”, „diskurzusok”, „logikák”, „érvek”, „szótárak”, „narratívák” ama tűzijátékát, amely a Jugoszlávia elleni első bombatáma­dások nyomán tört ki. A tudósok egy másik csoportja az emberi döntésfolyamatokat vizsgálja, és most, itt egy érdekes és bonyolult példán próbálhatja ki el­méleteit és módszereit. A példa a NATO-nak az a döntése, hogy bombázni fogja Jugoszlá­viát, azért hogy az ország vezetői elfogadják a nyugati hatalmak feltételeit, és komoly tár­gyalásokat kezdjenek a koszovói albánoknak biztosítandó autonómiáról. Ebben a dolgozatban azt a négy tényezőt fogom tárgyalni, amelyek szerepet játszhattak ennek a döntésnek a meghozatalában. 1. Logikák és érvek Minden döntésnek, még a legillogikusab­baknak is, van logikai szerkezete. Vagy leg­alábbis van valamiféle érvelési módja, „disz­­kurzivitása”. Egy példa: a jelenlegi helyzet rossz —› X tényező az oka ennek a „rosszaság­nak” —‚ ki kell iktatnom X tényezőt. Vagy: el akarom érni X célt —› Y tényező akadályoz engem e cél elérésében —» ki kell iktatnom a tényezőt.­ Ezt a meglehetősen egyszerű kép­letet bonyolítja az, először, hogy az esetek többségében nem csupán egyetlen logika le­hetséges, és a különböző logikák, egymástól eltérő, olykor homlokegyenest ellenkező döntésekhez vezetnek. Másodszor, bonyolítja Az új világrend logikája „A világ országainak el kell fogadniuk azt a tényt, hogy ma (európai szövetségeseivel együtt) az Egyesült Államok a vezető hata­lom. Az ő kötelessége és/vagy joga és/vagy hatalma fenntartani és megvédeni a békét és a rendet a nemzetközi terrorizmus, a kémiai fegyverek, a nukleáris fenyegetés és a regio­nális instabilitás ellen, vagyis fenntartani azt a világrendet, amely megfelel eszményeinek és érdekeinek.­­­ Minthogy a koszovói helyzet Európa és a világ biztonságát fenyegette (a balkáni puskaporos hordó ebben a században már kétszer felrobbant), cselekedni kellett. Meg kellett akadályozni egy széleskörű hábo­rú kitörését.” A kötelesség argumentuma Az Egyesült Államokra ruházta e kötelessé­get: a világ nemzeteinek közössége; a Föld országainak többsége; az atlanti közösség; a fejlett nemzetek közössége, amely érde­kelt a jelenlegi világrend fenntartásában; egy transzcendentális hatalom: Isten, a Gondviselés; az igazság vagy az erkölcs transzcendentális eszméje; az amerikai társadalom erkölcsi meggyőző­dése. Ezen érvek mindegyike védhető és vitatha­tó. a) Bárki ellene vethetné már magának a premisszának is, hogy a koszovói helyzet nem fenyegette Európa és a világ biztonságát. Az arra való utalás, hogy a Balkánon már két vi­lágháború robbant ki - hamis. Ha valami ki­robbanthat egy széleskörű háborút, az éppen a Jugoszlávia bombázását elhatározó NATO- döntés (lásd: az első orosz reakciókat). b) Lehet azzal is érvelni, hogy nem létezik olyan nemzetközi szerződés, egyezmény, do­kumentum, konszenzus, amelyik azt a köteles­séget rótta volna ki egy országra, hogy fegy­verrel védje az emberi jogokat egy másik or­szágban. Az ENSZ alapokmányának hatodik és hetedik fejezete nem egyértelmű ebben a kérdésben. A NATO washingtoni szerződésé­ben található 6. paragrafus kiterjesztését ilyen felségterületen kívül eső akciókra a NATO- tagországok egyelőre még csak tárgyalják. c) Ami az emberi jogok nyilatkozatát illeti, ez minden aláíró kormányt arra hatalmaz fel, hogy figyelemmel kísérje és védelmezze az emberi jogokat a saját országán belül. Sem felhatalmazásuk, sem joguk nincs arra, hogy az emberi jogoknak erőszakkal szerezzenek érvényt más országokban. d) A NATO védelmi szervezet. A szerződés mind betűjét, mind szellemét nagyon erősen át kellene értelmezni ahhoz, hogy szentesítse egy olyan ország bombázását, amely közvetlenül semmilyen módon nem fenyegette a NATO-t. e) Azonosak-e vajon az Egyesült Államok érdekei a világközösség érdekeivel? Nem föl­tétlenül.3 f) Létezik-e egyáltalában a világközösség? g) Csak néhány olyan kérdés van, amelyek­kel kapcsolatban egy képzeletbeli világközös­ség azonos érdekeiről lehetne beszélni (kör­nyezeti, természeti erőforrások stb.), de még ezekben az ügyekben sincs globális egyetértés. Koszovó kérdésében pedig kiváltképpen ninc­­s, nem is szólva a koszovói albánok autonómi­ájának vagy függetlenségének kérdéséről. Nincs vége-hossza annak a vitának, amely­ben ezek és ezekhez hasonló érvek és ellenér­vek ütköznek össze. A jogok argumentuma „Az Egyesült Államoknak joga van fenntar­tani egy olyan világrendet, amelyet optimális­nak tekint.” A jogi érvelés: azért van joga erre, mert az ENSZ alapokmányának, ha nem is a betűje, de a szelleme felhatalmazza erre. A praktikus érvelés: azért van joga erre, mert a világ országainak békére, törvényes­ségre és rendre van szükségük. Az Egyesült Államok biztosítja ezeket számukra. Nincs egyetlen más hatalom sem, amely ebben a szerepében felválthatná az USA-t. Az erkölcsi érvelés: azért van joga erre, mert a történelem során mindenkor a szabad­ság, az igazság és a demokrácia védelmezőjé­nek bizonyult. Logikák és érvek, értékek és érdekek a képletet az is, hogy min­den logikai kereten belül vannak különböző, lehetsé­ges „argumentumok”, amelyekkel a döntést hozó emberek magyarázzák és igazolják eljárásukat maguk és mások előtt; ámde ezek az érvek is ellentmondhat­nak egymásnak, sőt ki is olt­hatják egymást. Lássunk két logikai rend­szert. Először azt, amely a NATO döntésének keretéül szolgálhatott (ebben az össze­függésben az USA szerepére fogok koncentrálni). Másod­szor azt a logikát, amelyre a Koszovóval kapcsolatban tanúsí­tott szerb attitűd épülhetett. ki bombázás

Next