Kritika 28. (1999)

1999 / 7. szám - Hankiss Elemér: A bombázás

KRITIKA ő betolakodó. Vagy: mi vendégszeretők vol­tunk, befogadtuk őket, és most, lám, milyen hálátlanok.5 - A történelmi jog mellett min­den más jog irreleváns vagy legfeljebb másod­lagos jelentőségű. A kiválóság joga: Mind a szerbek, mind az albánok azt hiszik és vallják: mi kiválóbbak vagyunk, bátrabbak, civilizáltabbak, demok­­ratikusabbak stb. stb., mint szomszédaink. Mi voltunk a régió szervező és civilizáló erői. Mi­előtt idejöttünk volna, ez a barbárok földje volt. Vagy: virágzó civilizációnk volt, mielőtt ezek a barbárok lerohantak bennünket. A mi kultúránk „magasabb rendű”, értékesebb, európaibb mint másoké.­­ Minden esetleges más jog kisebb jelentőségű ennél. Az azonosság joga: Mind a szerbek, mind az albánok vallják: jogunk van arra, hogy véd­jük nemzeti azonosságunkat és közösségün­ket. Ez a föld volt „civilizációnk bölcsője”­, ha elvesztenénk, nemzeti identitásunk szűnne meg. A status quo joga: A szerbek szerint: a szuverén országok területi integritását nem­zetközi egyezmények garantálják. A status quo megváltoztatásának kísérlete sértené nemzeti szuverenitásunkat, és veszélyeztetné Európa békéjét és stabilitását. Az önrendelkezés joga: Az albánok sze­rint: nekünk, akik ezt a nyelvet beszéljük, és ebben a kulturális hagyományban osztozunk, jogunk van az önrendelkezéshez - tekintet nélkül a status quóra. Az élethez való jog: Az albánok szerint: a szerbek elemi létünkben fenyegetnek ben­nünket. Jogunk van bármely eszközzel meg­védeni az életünket. Csak a teljes autonómia, vagy a függetlenség jelenthet garanciát.­­ Ez a jog előbbrevaló az összes többinél. Az önvédelemhez való jog. A szerbek szerint: csak ez a mai terület, az adott hatá­rokkal védhető meg katonailag. Senki sem várhatja el tőlünk, hogy feladjuk biztonságun­kat. Ezek a folyók, ezek a hegyek, ezek a ter­mészetes határok garantálják országunk vé­delmét. Jogunk van ragaszkodni hozzájuk.­­ Minden más jog elhanyagolható ezzel szem­beállítva. A prosperitás joga: A szerbek szerint: jo­gunk van megvédeni a területi egységünket, amely szerves egész. Megcsonkítása komo­lyan veszélyeztetné gazdasági túlélésünk esé­lyét és prosperitásunkat. Az igazság joga: Mind a szerbek mind az albánok vallják: a történelem során mind­végig rosszul bántak velünk a nagyhatalmak, a szomszédok, az „élet”. Jogunk van az igazság­hoz. Az igazság a legfőbb érték és jog. Más ér­tékeket és jogokat ezek alá kell rendelni. Boldogok azok a régiók a világon, amelyek­ben mindezen jogok egyszerre vehetők figye­lembe és elégíthetők ki. A Balkán bizonyára nem tartozik közéjük. A különböző etnikai csoportok makacs és elkeseredett ragaszkodá­sa e jogokhoz a konfliktus állandó forrása volt, és elháríthatatlan akadályává vált annak, hogy a századok során a viták rendeződhesse­nek. A nyugati országok közössége helyrehoz­hatatlan hibát követne el, ha belekeveredne ebbe a végtelen és haszontalan polémiába (amint a Newsweek-cikk esetében láthattuk, a kísértés erős). A „jogok logikája” a maga fel­oldhatatlan ellentmondásaival nem segít, nem segíthet annak eldöntésében vagy utólagos igazolásában, hogy kell-e, kellett-e bombázni Szerbiát. És minden bizonnyal megakadá­lyozná a szerbeket és az albánokat abban, hogy végre-valahára túllépjenek múltjukon, és megkössék egymással a történelmi kiegye­zést. Az egyetlen dolog, amit a jogok logiká­jával kezdeni lehet, az az, hogy­ el kell felejte­ni, ahogyan a franciák és a németek tették, nem könnyebb múlttal a hátuk mögött, az öt­venes-hatvanas években. Ha a világrend, a human­­itáriánus elvek, az igazság és a jog logikája nem kínál meg­bízható fogódzót a koszo­vói válság megoldásához, mert egyszerre támaszta­nak alá és kérdőjeleznek meg bármely döntést, ak­kor vajon mit tehetnek azok a szereplők, akik jó lelkiismerettel akarnak élni, és komolyan segíteni akarnak egy olyan válság megoldásában, amely otthono­kat rombol le, emberi életeket olt ki, és közös­ségeket semmi­sít meg? Hol s miben találhatnak szilárdabb alapot döntése­ikhez? 2. Értékek Ha alaposabban szemügyre vesszük a fenti logikákat és argumentumokat, kiderül, hogy mindegyik mögött egy értékítélet húzódik meg. A „világrend logikája” például arra a lá­tens vagy deklarált feltételezésre épül, hogy a NATO által védett világrend ,Jó”, mert op­timális módon garantálja a békét, szabadságot és a jólétet a világ népei számára.­ A human­­itáriánus logika pedig abból a meggyőződés­ből fakad, hogy az emberi élet a végső, az alapvető érték, amely minden más értéket maga alá rendel. Az emberek, köztük a politikusok is, szere­tik azt hinni, hogy döntéseik értékeken alap­szanak. A probléma az, hogy ezek az érték­feltételezések többnyire bizonytalanok, ho­mályosak, zavarosak. Az értékek világa, a ma­ga fel nem derített komplexitásában, nem a legjobb kalauz a döntési folyamatokban. A különböző értékek egy sokdimenziós térben rángatják ide-oda a döntésre készülő sze­mélyt. Ha viszont ez a helyzet, felmerül a kérdés: lehetséges-e egyáltalában a politikát az értékekre alapozni? Szabadság, biztonság, rend, igazság, bol­dogság, élet, örökkévalóság, szerelem, együtt­­lét, emberi méltóság és önbecsülés, azonos­ságtudat és presztízs, hatalom, szuverenitás, egy szent ügy, istenhit, kényelem, a fájdalom hiánya, létezik-e valamiféle rangsora, hierar­chiája ezeknek az értékeknek? Mondhatjuk-e például azt, hogy a szabadság a legfőbb érték, s az összes többi értéket alá kell rendelnünk? Mondhatjuk, de lesznek olyan helyzetek, amelyekben például az emberi élet védelmé­nek a parancsa, a társadalmi igazságosság elve és értéke vagy a szeretet vágya korlátozza majd az egyén, vagy a kö­zösség szabadságát. És így tovább. A politikusnak elvben minden főbb értéket te­kintetbe kell vennie ak­kor, amikor olyan dönté­seket hoz, amelyek sok embert érintenek. Külö­nösen nehéz feladatot kell megoldania, ha döntése az egész társadalom, vagy akár más társadalmak életét is befolyásolja. Melyek lesznek e politikusi döntés prioritásai, hogyan egyezteti össze az egymásnak esetleg ellent­mondó értékeket? Ideális esetben minden fontos értéknek optimális szinten kell érvé­nyesülnie. Csakhogy tudjuk: ezek az optima­lizálási kísérletei a késő tizennyolcadik száza­di utilitaristák erőfeszítései óta a mai napig kudarcot vallottak. Vizsgáljuk meg ebből a szempontból elem­zésünk tárgyát. Melyek lehettek azok az érté­kek, amelyek a Szerbia bombázását elrendelő NATO-döntést alátámasztották? Közöttük lehetett mindenképpen az emberi élet védel­me; a koszovói albánok szabadsága, emberi méltósága, biztonsága; közösségük, azonos­ságtudatuk védelme; az emberi szenvedés csil­lapításának princípiuma; és így tovább. Eb­ben az esetben tehát, első ránézésre, egy sereg fontos érték figyelembe vétetett és érvénye­sült a döntés meghozatalában. Igaz, az érté­kek egy másik csoportját - például Szerbia nemzeti szuverenitását, a nemzetközi szerző­dések szentségét, a várható áldozatok életét - figyelmen kívül hagyták, illetve az elfogadha­tó költségek rovatába utalták. Mérlegelve az előre kalkulálható nyeresé­get és veszteséget, mindez tisztességes és ész­szerű döntésnek látszhatott. Csakhogy a Mer­ton, illetve Boudon által leírt „nem tervezett következmények”, illetve „perverz hatások” mechanizmusának következtében, a NATO- döntés mintha gellert kapott volna. Leg­alábbis átmenetileg. Ahelyett, hogy megvédte volna az albánok életét, életük biztonságát és méltóságát, nemzeti közösségüket, otthonai­kat, mindezek súlyos pusztulásához vezetett. Alfred Rubin alkotásának részlete

Next