Kritika 29. (2000)
2000 / 6. szám - TELEVÍZIÓ - Petőcz András: Az én besúgóm
Petőcz András Az én besúgóm Találkoztam a besúgómmal Az én besúgóm szomorú szemű, vékony arcú, esett vállú gyerek, velem egykorú. Nem mondom antipatikusnak, bár nem akarok vele nagyon barátkozni sem. Egy alternatív zenés helyen vagyunk, egyedül vagyok, ő is egyedül van. Körülöttünk rengeteg ismeretlen. Valami nagyon alternatív zenekar játszik valami nagyon alternatív zenét. Egyszóval jól érezzük magunkat. A besúgómat még az egyetemről ismerem. Ekkor, találkozásunk pillanatában még nem tudom, hogy a besúgóm a besúgóm, csak egy egykori egyetemi évfolyamtársat látok magam előtt, akivel eléggé visszafogottan barátkoztam már annak idején is. Rég volt az az egyetem. Akaratlanul is, ahogy mindenki, valamilyen homályos sóvárgással gondolok vissza azokra az évekre, és magamban azt feltételezem, hogy ő is ezt teszi, ezért örülök a besúgómnak, azt remélem, sörözünk egyet, és beszélgetünk régi időkről, megvitatjuk hajdani önmagunkat, közben berúgunk kicsit, főleg, ha a sörhöz valami rövidet is rendelünk. Valahogy ilyesmiket gondol az ember, tudat alatt, ilyenkor, így aztán természetesnek veszem, amikor azt mondja, úgy üdvözlésképpen, hogy meghívna egy pofa sörre, ha elfogadnám. Miért ne tenném? Fizet egy sört, tehát akar valamit, tartja a régi népi bölcsesség, akaratlanul is gyanakvó és visszafogott leszek, árnyalatnyit csupán, csak épp megszokásból. Leülünk egy váratlanul megüresedett asztalhoz, aztán valamiféle szünet is keletkezik a zenében, beszélgetünk tehát az egykori, régi időkről, pont úgy, ahogy reméltem. Kicsit ugyan feszélyezettebb ez a beszélgetés mint kellene, nem értem, miért, arra gondolok, talán valamiért haragszik rám az én egykori, kedves besúgóm, ezért annyira feszült, és akaratlanul is keresem a hibát önmagamban. És ekkor, miközben öntudatlanul is önvizsgálatot tartok, a besúgóm elmeséli, hogy besúgott engem valamikor, közös egyetemi éveink alatt merthogy őt beszervezték. Szóval bevallja, hogy besúgó volt, és arra kér, bocsássák meg neki. Tehát megtudom végre, hogy a besúgóm besúgó volt, így mostantól már valóban besúgómnak nevezhetem őt. Olyan nagyon egyszerűen mondja el ezt a dolgot, mintha mindez baromi természetes lenne, beszél valami olyasmiről, hogy még a katonaság alatt szervezték be, és hogy azt remélte, a katonaság után nem lesz folytatása a dolognak, és valóban úgy is indult, hogy nem, de aztán mégis, mert egy nap behívatták a dékáni hivatalba, és a hivatalban egy korábban soha nem látott férfi fogadta, és fenyegette, meg ígért is, és a besúgóm azt is elmondta, hogy nem volt igazából sok választása, tehát ismét nekik kellett dolgoznia. Nem mondom azt, hogy nem lepődöm meg, igencsak meglepődöm, meg kicsit zavarba is jövök, nem tudom, mit kell most mondani, aztán meg akaratlanul is büszke vagyok kicsit, hogy nohát, milyen fontos voltam, még besúgóm is volt, azt a teremburáját neki. És nem tudom azt sem, hogy megbocsátok-e, mert nem lehet azt tudni, az valahogy jön az idők folyamán, vagy nem. Mégis azt mondom, hogy megbocsátok, mert mit is mondhatnék úgy hirtelen, és ezzel, hogy kimondom, akaratlanul is megbocsátok valamennyire. Kérdés az is, mennyiben vágott alám annak idején a besúgóm. Miközben ezen töprengek, nincs módomban igazából dühöngeni, nem állok fel az asztaltól, nem éreztetem erkölcsi és emberi fölényemet, bár tudom ezt kellene tennem, és tudat alatt valami ilyesmit is vár tőlem, látom az arcán, látom a szorongást az arcán, a szabadsághiányt, és sajnálni kezdem kicsit, meg undorodom tőle, nem is kicsit. Aztán, hogy ne feszengjünk már annyira, megkérem, beszéljen valamit önmagáról. Elmondja, hogy nagyon nehezen talált állást az egyetem után, mert egyáltalában nem támogatták, sőt, állandóan fenyegették, és hogy nagyon félt tőlük, és mindent félelmében tett. Aztán mond valami képtelenül alacsony összeget, amennyiért elment valami archívumba dolgozni, és hogy ma is ott dolgozik. Akkor arra gondolok, nem érte meg neked ez a beszervezősdi, pajtás. Aztán feszengünk még egy darabig, meg sört iszunk, aztán már inkább csak sört iszunk. Néha sóhajtunk, hogy „igen, bizony, ez ilyen”. És, hogy „ez van”. Végül már megszólalni sem tudunk, meg nem is nagyon akarunk. A feszültség mindvégig ott marad közöttünk. Azon kapom magam, hogy bizonyos dolgokat nem akarok neki elmondani. Mintha még ma is volna hova, volna kinek jelentenie. Aztán felállok, és elköszönök tőle. Valahogy elegem lett. Vagy csupán meguntam. Nem mondom azt, hogy még egyszer az életben szívesen beülök sörözni a besúgómmal bárhova is. Az arcát azonban sokáig nem fogom elfelejteni. PETŐCZ ANDRÁS TARTALOM Gerő András: Köszönet 2 Szalai Erzsébet: A puccs 2 Együtt kell-e élni a bűnözéssel? Beszélgetés Vavró Istvánnl (Az interjút készítette: Pogonyi Lajos) 8 Végel László: Exterritórium 11 Almási Miklós: Trendek, tények, tőzsdék 15 Alkoholista propaganda és kocsmai bevétel Beszélgetés Kerényi IMRÉvel (Az interjút készítette: Bóta Gábor) 17 Nagy András: A mi mackónk 20 Boros Géza: Újabb pesti szobrok 24 Bonta János: Merre tart az építészetit 26 Peternák Miklós: Itt az idő 30 A monori találkozó, 1985 - jelentések tükrében (Az összeállítást készítette: Müller Rolf) 33 Thomas Mann: Irónia és radikalizmus (Fordította: Győrffy Miklós) 36 Tar Sándor: Nóra jön (Kovács Dezső) 40 Háy János: Xanadu (Bényei Tamás) 40 Podmaniczky Szilárd: Képlapok a barlangszájból (Maksa Gyula) 41 Veres András: Művek, pályák, nemzedékek (Czifrik Balázs) 41 Bojtár B. Endre: Gazdátlan bűnök (Füzes Oszkár) 42 Ezer év magyar művészete (Frideczky Frigyes) 42 Szomory Dezső: Hagyd a nagyapát! (Tarján Tamás) 43 Heinrich von Kleist: Heilbronni Katica, avagy a tűzpróba (Csáki Judit) 44 Jadviga párnája (Tóth Péter Pál) 44 Szép hangok özöne (( Győri László) 45 Ronnie klubja Londonban (Gellért András) 46 Ép bőrrel, de nem ép lélekkel (Nádra Valéria) 47 Petőcz András: Az én besúgóm 48 A címlapon Gémes Péter: Wasserlinie (részlet) (cikk a 30. oldalon) FOTÓ: KONG ZSUZSA TÁRSADALOMELMÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAP Megjelenik havonta Főszerkesztő: Balogh Ernő Főszerkesztő-helyettes: Vörös T. Károly Rovatvezetők: Boros Géza, Józsa Ágnes, Kovács Dezső, Mátyás Győző Szerkesztőségi titkár: Nóti Éva Kiadja a Kritika Alapítvány megbízásából a Népszabadság Részvénytársaság Felelős kiadó: Lengyel L. László vezérigazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124. Telefon: 436-4585, 436-4586, 436-4587 e-mail: kritika@nepszabadsag.hu Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő hivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIA) BUDAPEST XIII., Lehel u. 10/A 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: negyedévre 501 Ft, fél évre: 1002 Ft, egész évre: 2004 Ft. ISSN 0324-7775 Lapterv: Fábián István Szedte a Népszabadság Fényszedő Kft. Tördelte: Kamondi Sándor Nyomta: Szikra Lapnyomda Rt. (2000667)