Kritika 29. (2000)

2000 / 2. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: "Kilós" filmek, modortalan csatornák

2000. február Jacques Loussier triója - ünnepi albumot jelen­tetett meg a Telarc Jazz kiadó. A CD-n termé­szetesen Vincent Charbonnier, André Arpino és Jacques Loussier játszik, a hagyományokhoz híven, Bach-műveket. Úgy tűnik a zenekarve­zető Loussier fáradtsága és közönye immár a múlté, talán bele is törődött abba, hogy neve végérvényesen összefonódik a csodált géniusz Bach nevével. Csendes, kulturált zene, amely azoknak is ajánlható, akik istenként tisztelik a német mestert, de kíváncsiak arra, vajon mit kezd ezzel a zenei kinccsel egy francia jazztrió Jacques Loussier Trio: The Bac­ Book -40th Anniversary Album Telarc - Karsay és Társa GELLÉRT ANDRÁS „Kilós” filmek, modortalan csatornák A perui Mario Vargas Llosa remek humorú Júlia néni és a tollnok című regényéből ,tudjuk, hogy Dél-Amerika-szerte, amikor még nem tarolt le mindent a tévé, több száz részből álló folytatásos rádiójátékok töltötték meg csaknem a teljes napi műsort. „A rádiójáté­kokat kilóra mérték, mert ez a módszer keve­sebb buktatót rejtett magában, mint az oldal­szám” - mondja az író, és egyik hőse rémüldöz­ve beszél arról, hogy micsoda katasztrófa lesz, „ha Peruban megjelenik a televízió.” Kedves Olvasónk! Örömmel fogadnánk, ha jövedelemadója 1%-ával idén is lapunk megjelenését támogatná. Adószámunk: 19662824-2-41 KRITIKA Alapítvány Köszönettel: a szerkesztőség Lapunk támogatói: Nemzeti Kulturális Alapprogram Soros Alapítvány József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány és magánszemélyek Akkoriban ez itt, Kelet-Közép-Európában mulatságos egzotikumként olvastuk és biztosra vettük, hogy mi aztán soha, de soha nem kerül­hetünk olyan megalázó helyzetbe, hogy efféle „kilós” művek jelentsék a közönség legnagyobb részének szinte kizárólagos kulturális táplálékát. Mint annyi mindenben akkori illúzióink közül, ebben is csalódtunk. Évek óta a „kilós” tévésoro­zatok uralják a műsort délelőtt, délután és este, s még csak nem is azok, amelyeknek minden ré­sze önálló epizód, tehát kénytelen-kelletlen ki kellett találni, mi legyen az eleje, a vége s köz­ben mi történjék. Ezzel szemben nemhogy meg­honosodott, de kizárólagos uralomra tett szert az a típusú folytatásos sorozat, melyben egyet­len történet araszol előre kínos lassúsággal, és változott a mértékegység is: míg régebben 12 meg 24 részesek voltak a hosszúnak számító so­rozatok, és a néző mindig tudhatta, hogy a napi folytatás az összesen hányból éppen a hányadik rész, most sok száz részesek terpeszkednek el a képernyőn és még csak azt sem kötik az orrunk­ra, hol tartunk: harmadánál, felénél, vége táján? Ez is a sugárzó csatornák modorára jellemző, miként az is, ahogyan „beetetnek” egy-egy né­zői réteget: nyugdíjasokat, fiatalokat, munka­­nélkülieket, hogy adott időpontban, amikor számukra éppen lehetséges, nézzék, amit nekik szántak, aztán bármiféle magyarázat, indoklás, netán bocsánatkérés nélkül, elkezdik akár ha­vonta változtatgatni a sugárzás idejét. Megesik, hogy fölcserélnek két egymást követő részt, ám az illető csatorna azt sem mondja, hogy pardon, minden megy tovább, mintha ez lenne a dolgok rendje. Ám, ha jönnek a nagyobb ünnepek, a „világ legnézettebb”, „a világ legizgalmasabb” sorozatai gyanánt beharangozott filmek, mint szégyellnivaló piszokfoltok kimaradnak a napi kínálatból. A csatorna, mely kilóra vásárolta műsorát, adja, adja és dicséri szemérem nélkül, ám alkalmanként jelét adja, hogy tudatában van „értékének”: dugdosni való. Voltak hónapok, amikor minden tévé auszt­rál sorozatokat nyomott, rogyásig. Most dél­amerikai dömping van, s ennek megfelelően a történet-szabvány mindig tartalmaz ikreket, akik nem tudnak egymásról, elcserélt gyerme­ket, bosszúállást, hosszas és fennkölt házassági cívódmányokat, végül túlcukrozott (s a cukrot még tejszínhabbal is leöntő) happy endek töm­kelegét. Mellettük még ennél is egy grádiccsal lejjebbről származó amerikai sorozatok futnak: ha másból nem, a szinkronszínészek teljesítmé­nyéből megállapítható, hogy a napról napra toldozott-foldozott, tengeri kígyószerű bárgyú­­ságnak (Sunset Beach), vagy a kenetteljes, álmély nyájaskodásnak (Gazdagok és szegé­nyek) ezt az alulmúlhatatlan fokát már a tehet­séges magyar művészek sem képesek ellensú­lyozni, másutt soha és sehol nem hallható ri­­pacskodás tobzódik a „kilósok” magyar válto­zatában. S még ami a folytatások etikájában a minimum minimuma volna: ti., hogy legalább saját eszement logikájának ne mondjon ellent a szerető pár résszel később, mintha hülyének nézné közönségét, azt sem tartják be. Ezekben a sorozatokban nem szokás minden szálat el­kötni, a levegőben hagyott rejtélyekre megol­dást kínálni. A stílus Courths-Mahler-i, a szem­lélet nemkülönben, a fordulatokra nincs jobb kifejezés: blődek. Aki bután ül le a tévé elé, még butább lesz attól, amit lát, másoknak meg elmegy a kedvük az egésztől. Ha jóindulatúak akarnánk lenni, csakis arra tippelhetünk, hogy aki megvette ezeket, látatlanba vette meg („ki­lóra”, mint Vargas Llosa regényében), ami per­sze a néző teljes lebecsülését és megvetését je­lenti, és mégis ez a változat vet jobb fényt a ke­reskedelmi csatornákra. Mert ha azt kellene hinnünk, hogy megtekintés után adtak pénzt ilyesmiért, akár azt is gondolhatnánk, hogy a televíziózást illetően nem sok értelme volt a pluralizmusnak. Hozzá nem értéssel párosult szellem a közszolgálatiból is árad. NÁDRA VALÉRIA 47 Előfizetőknek számonként 167 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot ..................................................pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve: .......................................................................................................................................... Címe (város, kerület): .................................................................................................................................. (utca, ter, ltp.) ............................................................................................................................................... (emelet, ajtó): ...............................................irányítószám: ................................................................. Előfizetési díj egy évre: 2004 Ft fél évre: 1002 Ft negyed­évre: 501 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A

Next