Kritika 30. (2001)

2001 / 12. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: Nem a láncszem a leggyöngébb

38 Claudio Abbado / BP Beethoven Symphonies (469 000-2) Photos: © KássKara / DGG (Copyright-File on CD-Rom) Hochaufgelöste Bilddaten / high-resolution images A*b*lo_2000-D7_a JV.UI Abbi3o_2000_07_i)_FD-tif AMmJo_2t3O0_07-i_r0.tif Afeb*4o_2000_07_/_f0.tif Abt>*i® _2000_07_UO.tif AM>*do_200aj07-j_nMif «6«IO-2000-07_e_Ft).tlf *Mw<io JOOOJJ7_d_FD.tif AMMda_2000_07_9_FD-tif «**do_2000-07_hjFE.tif further pictures please see inside 8/2000 Terfel meg az énekes egyéniségek visszatérésének reményét adja vissza nekünk, operarajongóknak. Verdi: Falstaff /Abbado / DG A Stockholm melletti Drottningholmban van Európa egyik legnagyszerűbb barokk operaháza. Fennmaradt az eredeti színpadi gépezet, és megmaradtak régi festett díszletek, amelyeket ma is használnak. Itt vette filmre Bergman A varázsfuvolát, és itt készültek a nyolcvanas években a Mozart-operák első régi hangszeres lemezfelvételei. Arnold Östman vezényelte a drottningholmi Királyi Színház Ének- és Zenekarát, jobbnál jobb énekesek működtek közre a Mozart-ciklus produkcióiban, amelyeket boldogabb országok televíziói annak idején vetítettek is, és kiadták videón is ezeket az előadásokat, amelyeknek tizen-egynéhány éve még nem volt párjuk. Emlékszem, milyen stimuláló és milyen újszerű élmény volt egy-egy Ostman-vezényelte Mozart-opera. Időközben a nagy régi hangszeres guruk is elkészítették a maguk Mozart-operalemezeit, Östmanról pedig kevesebb szó esett. Legutóbb, egy-két éve, egy Gluck-opera felvételével nagy kritikai sikert aratott. A Decca most két olcsó albumban jelentetett meg két művet Östman Mozart-ciklusából a Don Giovanni, és A varázsfuvolát. (Előbbin a pályakezdő Bryn Terfel énekli Masetto szerepét.) Sok év után újrahallgatva ezeket a maguk idején úttörő felvételeket, már nem csodálkozunk a régi hangszerek szokatlan hangzásán, nem találjuk olyan föltűnőnek, hogy milyen áttetszően szól a kis létszámú zenekar. Klemperer és a többi nagy öreg rongyosra hallgatott, klasszikus felvétele után valósággal sokkolóak voltak Oszman lélegzetelállító tempói. Sok időközben Nem a láncszem a leggyöngébb mióta újabb átmásolt licenced bővült a hazai televíziókban látható vetélkedők sora, Archimédesz törvénye is bővült egy ismeretlen variánssal: „Minden kvízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa rontott válaszok súlya”. Nincs kegyelem - hirdeti öntudatos agresszivitással ez a szado-mazohista játék és eleinteelvégre nálunk kötelező bizalmat előlegezni annak is, amiről rögtön látszik, hogy nem méltó rá), azt hittük, a tunyaságnak, a butaságnak, a tájékozatlanságnak és a fölkészületlenségnek nem lesz kegyelem. Több hét óta tartó műsorsorozat győzte meg a tévékészülék előtt ülőt arról, hogy ő az, akinek nincs kegyelem, a közönség nem tétel a műsor készítőinek szemében, a nézőnek nem szabad izgalomra - azaz értelmes minőségre - számítania. Ha viszont nincs kegyelem és ennél fogva nincs (a szó eredeti értelmében) műsor sem, mégis, mi az, ami van? Például a szenzáció hajhászása. Minden áron csinálni kell valamit, ami más, mint ami eddig volt. Ennek a kritériumnak ez a kvíz tökéletesen megfelel. „Nem műveltségi vetélkedő” - nyilatkozta róla műsorvezető. Nem az, aláírhatjuk, de indirekt módon nem az: a kérdéses tudniillik mégiscsak az általános műveltség különböző szintjeit és tartományait célozzák meg. Csak hát mitől volna éppen „műveltségi” egy vetélkedő, ahol arra a kérdésre, hogy hány évig tartott a weimari köztársaság, azt kellene válaszolni (el is bukott rajta a játékos), hogy húsz évig. Amiből is egyenesen következik, hogy a kérdés kiötlője vagy számolni nem tud, vagy a történelemben tájékozatlan. 1918-tól 1933-ig ugyanis 15 év telt el. Más játékokba is becsúszik olykor efféle hiba, a nézők ezt követően telefonálnak, beírnak, a játékvezető pedig legközelebb helyreigazít, elnézést kér, és ami a fő: korrigálja az eredményt. A Nincs kegyelem imázsába ilyen gesztus nem fér bele. Aki játékosnak jelentkezett, elveszti emberi jogait, méltóságát, önérzetét. S ha még csak ez volna a gond a játéknak csúfolt verejtékes félórával! De átlátszó a szándék is: a kérdések eleve úgy vannak összeállítva, kitalálva, hogy semmiféle csapat soha nem érheti el az egy-egy fordulóban megszerezhető maximális összeget. Cinkelt eljárás ez: vajon miért, kinek, mely okból kéne tudnia, hogy mi a keresztneve - nem a fitnesz-világbajnoknőnek, hanem a húgának? Miért kellene arra a kérdésre, hogy mi a „fuga” rövid „u”-val, bárkinek kívülről és szó szerint fújnia egy nyakatekert, műszaki terminus technikusokból álló meghatározást, amelyet legfeljebb az építőipari szakközépiskola hallgatója magolt be, az is csak a vizsgára? Nyilvánvaló, hogy a játék így tehető olcsóvá, a nyeremények kicsivé, ilyen csekély összegért másutt már lasszóval se lehetne játékost fogni...) De ez még hagyján, hanem a lehetetlen kérdésektől paffá vált játékosok ezt követően hallgathatják a művileg kicirkalmazott, irodalmiaskodó, álságos szidalmakat, amelyek még csak nem is testre szabottak. (Lásd: „Minden kvízbe mártott test...”) Egyre inkább kiderül, amint szaporodik az adások száma, hogy ez a játék másra megy ki. Kiből-kiből azt kell kihozni napvilágra segíteni, ami benne a legrosszabb. Nemcsak arról van szó, hogy a legnagyobb tudású részt a'*' vet - taktikából - szinte mindig előre kiejtik a satír' kvízfejűek. Hanem hát estéről estére akad játékos, itt hét vagy nyolc forduló alatt egyetlen kérdésre sem fendes, nemhogy jó, de még rossz választ sem adni, ő néz és hajtogatja, hogy „passz”. Amikor viszont kiejgv, közli, hogy fel van háborodva, mert vagy a macsók vagy a kacsók összeesküvésének az áldozata. Az emberi igazságérzet sérül a képernyő előtt, az önismeretbe, méltányosságba vetett hit az, melynek valóját nincs kegyelem. Megtépáz ez a játék persze egyet is: elképesztő a tudatlanság, ami olyankor lepleződik le, amikor éppen közhely-könnyűségű kérdésekre nem érkezik helyes válasz. Hogy ki mit nem tud és mindenről nincs már halvány fogalma sem - ann tanulságait a magyar oktatási rendszerért felelős nyerőknek kellene feldolgozniuk. Az első felhördülések óta „szelídült” a tónus, a műsorvezető már kacsintgat, mosolyog, a hangja is fölpuhul és néha képes elismerni (ritkán van rá oka), hogy valaki fair play módra szavaz, de mindez nem segít. Valaki, aki éppen ezt a licencet vette meg, ránk erőlteti azt, ami a világban a legtaszítóbb s amit hiába próbálnak a műsorkészítők azzal megideologizálni, hogy „ez a játék az élethez hasonlít”. Nem, sajnos nem ahhoz. Inkább csak a mai magyar politikához. NADRA VALERIA A itt megjelent lemeznek köszönhetően ma már hozzászoktunk, természetesnek vesszük ezeket is. Az Ostman-féle Mozart-operalemezek elveszítették egyedülálló státusukat a lemezpiacon. Ma már csak azért hallgatjuk őket, mert olyan jók! J. GYŐRI LÁSZLÓ Előfizetőknek számonként 250 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot ..................................................pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve: .......................................................................................................................................... Címe (város, kerület): .................................................................................................................................. (utca, tér, bp.) ............................................................................................................................................... (emelet, ajtó). ...............................................irányítószám: ................................................................. Előfizetési díj egy évre: 3000 Ft fél évre: 1500 Ft negyed évre: 750 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A 2001. december Lapunk támogatói Nemzeti Kulturális Jogi Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alapprogram József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány és magánszemélyek